Ahogy telnek a napok, egyre több minden derül ki Baker Mayfield vállsérüléséről és egyre súlyosabb lesz a dolog. Korábban részleges labrum-szakadásról szóltak a hírek, majd a hét elején kiderült, hogy teljes szakadásról van szó, most pedig Jay Glazer beszámolója szerint arra is fény derült, hogy az irányító felkarcsontja is megrepedt a (nem dobó) válla környékén. Mayfield elmondása szerint pedig ez meggátolja abban, hogy a teljes erejét belevigye a dobásokba.
Ez a repedés egyébként akkor történt, mikor a Cardinals ellen ismét ráesett a vállára, így:
Josina Anderson információi szerint Mayfield a komoly sérülése ellenére nagyon akart volna játszani a Broncos ellen és ha rajta múlt volna, ott lett volna a pályán, azonban az orvosi és edzői stáb döntött végül helyette (hasonló a helyzet egyébként Nick Chubbal is). Az irányító azt is elmondta, hogy valószínűleg addig nem tud játszani, amíg ez a repedés be nem gyógyul, de reméli, hogy ez inkább előbb, mintsem utóbb következik be. Most van 10 napja gyógyulni a sérüléseknek, és egyelőre nem zárják ki a csapatnál, hogy az irányító játszhat jövő vasárnap a Steelers ellen.
Ian Rapoport egyébként úgy tudja, hogy Mayfield vállát meg kell majd műteni a labdrum-szakadás miatt, de ezt a szezon utánra akarják tolni. Ha nem sérül rá ismét, akkor erre van esély, de ha ez megtörténik, akkor véget érhet az idénye.
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots és a Dolphins kezdőjébe is visszatér egy elkapó
- A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Komolyabb Brandin Cooks sérülése a vártnál, valószínűtlen Anthony Richardson játéka
- A Jetstől szerzett centert a Saints
- A Packers eltiltotta a hisztiző Romeo Doubst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Anthony Richardson kérdőjeles, Micah Parsons nem játszik a héten
- Több kezdő futó is kihagyja az ötödik fordulót
- Davante Adams és Malik Nabers sem játszik a héten
- TJ Hockenson hamarosan visszatérhet a pályára
- Trent Williams nem gondolkodik a visszavonuláson
- Veszélyben Mike Evans egyedülálló sorozata
- Szombati beszámoló #4 – College foci 2024
- FK! Preview #5
- Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
Legutóbbi hozzászólások
- tatesz1990 on A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Fast Willie on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Fast Willie on FK! Preview #5
- Jani_Kovacs on FK! Preview #5
- ThySoul on FK! Preview #5
- bjeela on Playoff Ranking #4
- Patrik on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Pedro44 on Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
Erőltessék csak, nem is értem miért nem a hosszútávú jövőre gondolnak. Majd Watt földbe állítja aztán lehet siránkozni
Nem hangzik jól. Egyszerűen túl hosszú a szezon, hogy hímes tojásként megússza. Ennyire még a szabályok sem védik. Kérdés, hogy a műtét utáni regeneráció mennyi időt venne igénybe. Két verzió is történhet: vagy rásérül a rájátszásig, vagy addigra elúszik a rájátszás. Felkészül: Bengals.
Luck is így kezdte…
Igazából a pittsburgh elleni meccset is kihagyhatná,hamár ennyire nem akarják a műtétet idén. Jobb is lesz addig húzni, hogy a sebészek túlórázzanak rajta, hogy rendbe rakják…¯_(⊙_ʖ⊙)_/¯