Connect with us

Összefoglaló

Meg lettél villámcsapva

És ekkor az Angyalok Városát rablócsapat támadá vala
És az emberek nagy rettegésükben az ég felé fordulá vala
És a fellegekből hirtelen mennydörgés zendülé vala
És a rablók menten holtan esék össze vala

(Ismeretlen krónikás)

Las Vegas Raiders @ Los Angeles Chargers 14 – 28

Nehezen kezdődött el a mérkőzés, ugyanis Los Angeles fölött a kickoff pillanatában épp egy vihar vonult el, és mivel villámlás is volt, ezért a meccs kezdetét eltolták bő fél órával. A vihar és a rengeteg villámlás lényegében előrejelezte, mi fog történni, legalábbis az első félidőt biztosan. Az első harminc perc ugyanis teljes mértékben a Chargers dominanciájáról szólt.

Herbert hozta a tőle megszokott magabiztos játékot, és 3 TD drive-ot is levezetett az első félidőben. A labdákat egyenletesen szétszórta az elkapók, TE-k, és futók között, a játékára alig lehetett panasz. Nagy volt a kontraszt a másik oldallal, ahol a Raidersnek semmi nem jött össze. Az első 3 drive 3&out volt, és valójában a negyedik is az volt, csak ott nekiment negyedikre is Gruden, de nem sikerült (Carr egy furcsa checkdown passzt osztott ki, miközben több helyen is szabadon voltak az elkapók a first down vonal mögött). Aztán az ötödik drive-ban végre sikerült csinálnia egy first downt a Raidersnek, de utána azonnal elpuntolták, szóval ezzel sem jutottak messzire. Az első félidőt úgy hozták le a vendégek, hogy összesen egy first downt tudtak csinálni, pedig 6 drive-ot is levezettek.

21-0 után kevesen gondolták volna, hogy lesznek itt még izgalmak, de a félidő mindent megváltoztatott. Gruden és stábja alaposan kielemezte az ellenfelét, valamint egy apró irányítócsere is bekövetkezett. Checkdown Carr helyett Super Carr lépett a pályára, aki egyik jó passzt osztotta ki a másik után. A Raiders offense teljesen kicserélődött, és a harmadik negyedben 14 pontot pakolt fel a pályára. A Chargers védőknek ezúttal nem volt válaszuk erre az “új” Raiders offense-re, és a hazaiak egyedül abban bízhattak, hogy a saját támadóik tudnak még pontokat csinálni. Csakhogy Herberték megtorpantak, és mindkét drive punttal végződött a harmadik negyedben, ami megnyitotta a kaput a Raidersnek az egyenlítés felé.

A vendégek magabiztosan haladtak is a célterület felé, azonban a Chargers 34 yardján váratlanul érkezett Christian Covington, aki sackelte Carrt, és 4&9-re kényszerítette a Raiderst. Gruden ezt nem merte bevállalni, és inkább egy 52 yardos mezőnygólt rúgatott, ami azonban csúnyán mellément. A Chargers ezzel egy kicsit fellélegezhetett, de sokáig nem örülhettek, ugyanis 3 játék után nem sikerült first downt csinálni, és még saját térfélen voltak. Staley azonban úgy látta, nagyobb kockázata van visszaadni a labdát a Raidersnek, mint megpróbálni egy 4&2-t. Így hát fennmaradtak a támadók, Herbert pedig egy tűpontos 13 yardos átadást osztott ki Jared Cooknak. A második félidőnek lényegében ez volt a fordulópontja. A Chargers újra erőre kapott, és Ekeler 11 yardos futásával ismét eljutott a célterületre.

Mivel nagyon kevés ideje maradt a Raidersnek, így már kapkodva kellett haladnia, ami végül hibához vezetett. Carr Derwin James kezébe dobta a labdát, és ezzel az INT-vel lényegében véget ért a meccs.

A Chargers hibátlanul kezdte a meccset, viszont a második félidőbe majdnem sikerült belealudni. Ha nincs az a váratlan Covington sack, akkor könnyen másképp alakulhatott volna a mérkőzés. Viszont Staley dicséretet érdemel azért, hogy jól mérte fel a helyzetet, és nekiment a 4. kísérletnek, mert ha ott 3&outtal lejönnek a támadók a pályáról, akkor azt a Raiders biztosan kihasználta volna. Aki még dicséretet érdemel a hazaiak részéről az Austin Ekeler, aki a meccs embere volt. 18 labdaérintésből 153 scrimmage yardot szerzett, amit egy futott- és egy elkapott TD-vel koronázott meg.

Raiders részről röviden úgy lehetne összefoglalni a meccset, hogy az első félidő kritikán aluli volt, a 3. negyed zseniális, az utolsó negyed pedig küszködős. Az becsülendő, hogy 21-0 után sem adták fel, és valóban reális esély volt egy fordításra, viszont az első félidőre nincs magyarázat. Az, hogy a támadók csak egy first downt szereznek 30 perc alatt (míg az ellenfél 15-öt), elsősorban arra utal, hogy nem volt a csapat rendesen felkészítve a meccsre. Ez láthatóan tendencia a Raiders részéről, hiszen az eddigi meccseiket is borzasztóan kezdték, és a félidő után kaptak erőre. Viszont ahogyan az sejthető volt, minden meccsen nem lehet eljátszani azt, hogy az első félidőt átalusszák. Ha valóban rájátszásba akar jutni a csapat, akkor valamit kezdeniük kell ezzel, mert a második félidők alapján elég erősek a playoffhoz, de mindig nem lehet felállni 14-21 pontos hátrányokból.

Említsük még meg a végén Hunter Renfrow-t az alábbi játék miatt, amikor punt returnerként észrevette, hogy csak 10 emberrel állt fel a csapata és nem maradt senki az egyik gunneren. A Chargers megcsinálta a fake puntot, Renfrow viszont gyönyörűen vette észre a helyzetet és egy tökéletes szerelést osztott ki, amivel pontoktól mentette meg a csapatát.

3 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
3 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Farubcek
Farubcek
2021-10-05 07:40

Meg lettél villámcsapva, imádom a címet! :D

csak ezt ne
csak ezt ne
2021-10-05 07:33

Ez most egy komoly játék volt a Chargerstől. Egy 21-0-ás félidő után sokszor nehezebb nyerni egy erős csapat ellen, mint egy TD vezetésről. Volt is kis megingás az erőben, de a jó csapatok éppen ilyenkor rázzák meg magukat, és a Chargers ezen a meccsen éppen ezt tette. Nem csináltak buta hibákat, hanem visszavágtak és behúzták a meccset magabiztosan, elnyomva a momentumot, meg a “hazai” pálya vérmes hangulatát. Komoly kihívói lehetnek a Chiefsnek a csoportban, ha ez a fókusz megmarad.

Az AFC-ben már nincs veretlen vagy nyeretlen csapat, két meccsen belül a mezőny ez tetszik.

Tizenkettes
Tizenkettes
2021-10-05 05:16

Jeee, Tekszasz!

3
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x