Connect with us

Hír

Tua Tagovailoa visszatér a kezdőbe

Brian Flores bejelentette, hogy Tua Tagovailoa 100 százalékosan felépült a bordasérülése után, így visszatér a Dolphinshoz. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a Jaguars elleni londoni meccsen ő lesz a kezdő irányító a csapatban.

Tuától sokat vártak a szakértők idén, de túlzás lenne azt állítani, hogy a 31 idei passza alapján jól játszott volna. Mindössze 54,8 százalékos pontossággal passzolt 202 yardot, egy TD-t és egy INT-t, illetve volt két turnovert érő passza (bár a Patriots ellen ez is elég volt a győzelemhez).

A helyére beálló Jacoby Brissett az elmúlt 3,5 meccsen 65,2 százalékos pontossággal passzolt, eközben 858 yardot, négy TD-t és két INT-t jegyzett, volt hat big-time throw-ja és hét turnovert érő passza. Összességében jobban játszott, mint Tua, bár a világot ő sem váltotta meg, és ennél jobb aligha lesz. A tavalyi első körösben viszont legalább a potenciál megvan, bár az nem ártana, ha egészséges tudna maradni.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!