A Dallas Cowboys a hét elején 2,5 pontos favoritként nyitott a legtöbb helyen, azonban ma már a Minnesota Vikings számít 2,5 pontos favoritnak a fogadóirodák szerint a vasárnap esti rangadó előtt. A nagy mozgás annak köszönhető, hogy Dak Prescott játéka erősen kérdőjelessé vált a vádlisérülése miatt, a fogadóirodák pedig ehhez és a beérkező fogadásokhoz igazították a spreadet.
Prescott azt mondta tegnap, hogy ha rajta múlna, akkor játszana vasárnap, azonban ez nem csak az ő döntése és pontosan tudja, hogy a hosszabb távot is figyelembe kell venni, a Cowboysnak pedig egész szezonban szüksége lesz rá, nem csak most a 8. fordulóban. Az irányítónak át kell mennie bizonyos mérföldköveken az edzéseken, amiket az orvosi stáb állított fel és amiket maga Prescott sem tud pontosan.
Szerencséje egyébként, hogy múlt héten bye weeken volt a csapat, ugyanis jó eséllyel nem tudott volna pályára lépni akkor, így pedig tudta pihentetni a lábát. Ha esetleg nem tudja vállalni a játékot vagy a csapatnál úgy döntenek, hogy fő a biztonság, akkor Cooper Rush veheti majd át a helyét, és úgy a Vikings még nagyobb favorit lenne.
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots és a Dolphins kezdőjébe is visszatér egy elkapó
- A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Komolyabb Brandin Cooks sérülése a vártnál, valószínűtlen Anthony Richardson játéka
- A Jetstől szerzett centert a Saints
- A Packers eltiltotta a hisztiző Romeo Doubst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Anthony Richardson kérdőjeles, Micah Parsons nem játszik a héten
- Több kezdő futó is kihagyja az ötödik fordulót
- Davante Adams és Malik Nabers sem játszik a héten
- TJ Hockenson hamarosan visszatérhet a pályára
- Trent Williams nem gondolkodik a visszavonuláson
- Veszélyben Mike Evans egyedülálló sorozata
- Szombati beszámoló #4 – College foci 2024
- FK! Preview #5
- Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
Legutóbbi hozzászólások
- Fast Willie on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Fast Willie on FK! Preview #5
- Jani_Kovacs on FK! Preview #5
- ThySoul on FK! Preview #5
- bjeela on Playoff Ranking #4
- Patrik on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Pedro44 on Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- Patrik on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
“A nagy mozgás annak köszönhető, hogy Dak Prescott játéka erősen kérdőjelessé vált a vádlisérülése miatt…”
Ne kamuzzunk kérem. A nagy változás azért van, mert mostanra árazták be a fogadóirodáék, hogy uncsitesó nem covidos és játszani fog vasárnap!
“Ha .. Cooper Rush … úgy a Vikings még nagyobb favorit lenne.”
Dehogy lenne. Tavaly a szmöre is kitömött minket.
Elég lesz a vikingeket mezőnygól távolságon tartani, akárhányszor…😊