Connect with us

Hír

A Cowboys IR-re tette Randy Gregoryt

Komoly csapás érte a Dallas Cowboys védelmét: Randy Gregory hetekre kidőlt egy vádlisérülés miatt. A pass rushert már IR-re is tette a csapat, így minimum 3 meccset ki kell hagynia, vagyis biztosan nem lép pályára a Falcons, a Chiefs és a Raiders elleni találkozókon – ráadásul utána csütörtök esti rangadót játszik a csapat a Saintsszel, így jó eséllyel azt is ki kell hagynia.

Randy Gregory elég érdekes karrierutat tudhat magáénak, hiszen 2015-ös második körös draftolása óta 52 mérkőzést kellett kihagynia eltiltások miatt. Tavaly viszont elindult a helyes ösvényen, idén pedig parádésan teljesít: annak ellenére jegyezte ő a legtöbb nyomást a csapatban (32), hogy csak 198 pass rush snapje volt. Emellett szerzett öt sacket, illetve volt két kiharcolt és egy összeszedett fumble-je.

A hiányában vélhetően az újonc linebacker Micah Parsonsnak kell ismét nagyobb szerepet vállalni a szélen. Nem mintha ez gondot okozna a fiatal védőnek, idén 134 pass rush snapen 27 nyomást és hat sacket jegyzett, a hatékonysága még Gregoryénál is jobb volt. Persze jobb lenne, ha maradhatna az eredeti posztján, a fal két szélén pedig Gregory és a szintén sérült DeMarcus Lawrence rohamozhatna, de abból kell főzni, ami van. Mögötte Tarell Basham, Dorance Armstrong, Chauncey Golston és Azur Kamara bevethető még a poszton.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!