Connect with us

Összefoglaló

A csereirányítók Halloweenje

A Halloween a csereirányítók napja volt, ugyanis backupjával tudott nyerni a Jets, a Saints, a Cowboys és a Seahawks is, közülük hárman ráadásul playoff-aspiránst vertek, köztük a címvédő Buccaneerst és az eddig első kiemelt Bengalst.

Dallas Cowboys @ Minnesota Vikings 20-16

A csereirányítók napját a 2017 óta pályát sem látó Cooper Rush koronázta meg a vasárnap esti rangadó alkalmával, akinek Dak Prescott helyén kellett kezdenie, hiszen a Cowboys QB-ja végül nem tudta vállalni a játékot (jövő héten jó eséllyel visszatérhet majd). És ha már Rush-nak be kellett állnia, akkor jól is teljesített és megverte a Vikingst.

Pedig nem így kezdődött a mérkőzés, hiszen a Vikings elég simán ment végig a pályán a kickoff után, a Cowboystól pedig csak egy puntra és egy interceptionre futotta az első negyedben, majd a második játékrészben is csak egy-egy mezőnygólt láthatott a közönség. A Cowboys (nem nagy meglepetésre) a közelébe sem tudott érni az eddig látott lehengerlő támadójátéknak, és lehetett aggódni, hogyan lesznek ebből pontok a meccsen.

Aztán a második félidőben megváltozott minden. Rush egyből egy 73 yardos TD-t osztott ki Cedric Wilsonnak, aki később egy trükkös játéknál az irányító szerepet is magára vállalta és összehozott egy nagy játékot CeeDee Lambbel. A Vikings támadósora mindeközben szinte semmire nem volt képes (legfeljebb mezőnygólokra), így a harmadik negyed végén már döntetlen volt az eredményjelzőn, a Cowboys teljes joggal jött vissza a meccsbe.

A negyedik elején Xavier Woods volt csapata ellen az interceptionje mellett egy fumble-t is kierőszakolt, de a Vikings ezzel a lehetőséggel sem tudott élni. A minnesotaiak végül három perccel a vége előtt egy újabb field goallal így is előnyre tettek szert. Ez azonban nem volt elég Cooper Rush ellen, aki Amari Cooper hathatós közreműködésével (3 elkapás, 56 yard, TD ebben a drive-ban) végigment a pályán és megnyerte a meccset!

A Cowboys támadósora ugyan nyögvenyelősen indult, de mindenképp ki kell emelni Kellen Moore támadókoordinátort, aki a lehetőségeihez mérten nagyon jó játékokat hívott, elévülhetetlen érdemei voltak a győzelemben. A csereirányító Cooper Rush végül 24/40, 325 yard, 2 TD, INT, fumble mérleggel zárt, Amari Cooper 122, CeeDee Lamb 112, Cedric Wilson 84 yardot szerzett a levegőben, a földön viszont nem ment a haladás, hiszen Elliott és Pollard összesen 76 yardig jutott csak. A Vikings tehát a futásokat jól megfogta, ellenben Rush-ból nem készült fel és talán nem is hitte el, hogy ő megoldhatja. De megtette.

A nagyobb probléma minnesotai oldalon viszont egyértelműen a támadósorral volt. Ha nem tudtuk volna, a játékhívásokból simán azt hihettük volna, hogy náluk játszott a csereirányító úgy, hogy csak 2 órával a meccs kezdete előtt derült ki, hogy neki kell pályára lépnie. Mindössze 4,6 yardot haladt az offense játékonként, Cousins 23/35, 184 yard, TD mérleggel zárt, nagy hibát nem vétett, de igazán hozzátenni sem tudott a meccshez semmit – mindössze három passza szállt legalább 15 yardot a levegőben. Kifejezetten siralmas, hogy az első harmadik kísérlet sikeres megjátszása után egyetlen egy ilyet sem sikerült megoldania a maradék 12-ből a csapatnak.

Ezzel együtt meg kell dicsérni a Cowboys védelmét, amely ugyan kivételesen turnovert nem jegyzett, de a futást is jól fogta (Cook 78 yard) és Cousins dolgát is alaposan megnehezítette, az 1/13 harmadik kísérletes mutató pedig elit teljesítmény. Egyedül Adam Thielen emelhető ki pozitív irányba a Vikings támadósorából (78 yard, TD), mindenki mást, még Justin Jeffersont is sikerült semlegesíteni. Micah Parsonst lehet talán leginkább kiemelni, aki mindenhol ott volt 11 szerelésével (ebből négy negatív yardos), több nyomással és QB hittel. Rossz hír azonban, hogy Trevon Diggs bokasérülést, Jabril Cox térdszalag-szakadást szenvedett.

A Cowboys 6-1-es mérleggel szinte már most elkönyvelheti a csoportgyőzelmet és mehet a minél jobb kiemelésre, jövő héten ismét Dak Prescottal a kormány mögött. A Vikings viszont 3-4-gyel áll, ahonnan egy playoff-részvétel még mindig nincs messze, de ilyen játékkal inkább az edzői stáb féltheti az állását.

(katonadani)

Tampa Bay Buccaneers @ New Orleans Saints 27-36

Vannak olyan csapatok, amik ellen egyszerűen nem megy. Tom Bradynek a Patriotsban ilyen volt például a Giants, ami ellen mindig szenvedett, míg a Bucs játékosaként egyértelműen mumusnak számít a Saints (a rájátszásban is azért sikerült tavaly nyerni, mert Drew Brees notóriusan a Bucs védőknek passzolt). A veterán irányító háromszor találkozott eddig a Saintsszel a Tampa Bay játékosaként az alapszakaszban, a mérlege pedig három vereség, 823 yard, hat TD, hét INT és két fumble (amiből egyet el is veszített). Most először sikerült több TD-t passzolnia, mint INT-t, de ez sem volt elég.

A két csapat egy-egy elrontott támadással kezdett, majd egy gyors TD-váltás után ismét a védelmeké volt a főszerep. Ez főleg a Saints szempontjából volt fontos, ugyanis a második negyedben egy nem túl fair szerelés után megsérült Jameis Winston, így Trevor Siemiannek kellett beugrania. A hazai védelem pedig oda is tette magát: a második negyedben kiharcolt egy fumble-t és egy INT-t, amiből 10 pontot szerzett az offense és 17-6-os előnnyel mehetett pihenőre.

A második félidőben aztán Sean Payton elővette a zsenijét és rögtön TD-vel nyitott, így 23-7-es előnyben már reálisnak tűnt a győzelem. Brady azonban összekapta magát, és mivel a védelem is rájött, hogy Siemiant csak le kéne nyomni, a harmadik negyed végére már csak két pont volt a Bucs hátránya. Itt érdemes megjegyezni, hogy Bruce Arians ultrakonzervatív volt, mivel egyszer sem ment neki a kétpontosnak – 6-1-es mérleggel, címvédőként, egy Siemiannel felálló csapat ellen talán elfért volna több bátorság.

Pláne, hogy a Saints csak nem akarta feladni és a negyedik negyedben valahogy csak sikerült haladni (gyakran a Bucs védőinek szabálytalanságai miatt), így hiába szerzett egy TD-t a Bucs, erre két mezőnygóllal tudott válaszolni a Saints, így 1:41 előtt 29-27-re már a vendég csapat vezetett. Itt is muszáj vagyok kicsit kitérni az edzői filozófiára, ugyanis Peyton 27-26-os hátrányban, az ellenfél 9 yardosán úgy döntött, hogy kemény lesz és két passzjátékot hívott az első két downra (mindkettő sikertelen lett), majd továbbra is a 9 yardoson lett végre egy sikeres 3-4 yardos átadás harmadikra. Ahelyett, hogy leégetett volna 50-60 másodpercet az órából és elhasználtatta volna a Bucs minden időkérését, hagyott 1:41-et és egy időkérést ahhoz, hogy Brady szerezzen egy mezőnygólt.

A túlzott agresszivitás ezúttal nem bosszulta meg magát, mivel a GOAT egy pick-sixszel lezárta a meccset, de a győzelem ellenére azért érdemes lesz kicsit csiszolni az idő menedzselésén. Ezen kívül viszont csak dicsérni lehet a Saintset. A védelem remekül megfogta a futást, szerzett három sacket és elég komoly nyomást helyezett Bradyre, emellett pedig volt három turnovere is. Ez sem semmi teljesítmény, de az még impozánsabb, hogy egy csereirányítóval és kvázi egy szem Alvin Kamarával sikerült nemcsak égetni az órát, de 17 pontot feltenni a táblára. Kelleni is fog majd ez a teljesítmény a jövőben, mert úgy néz ki, hogy Winston egy darabig nem lesz bevethető.

A Bucs részéről ki kell emelni a rengeteg felesleges szabálytalanságot, amivel gyakorlatilag kiherélte magát a gárda (például egy sima INT-t is veszített emiatt a defense). A védelem nem volt konzisztens, sok volt az elrontott szerelés, ami nagy játékot eredményezett, ellenben a védők nem nagyon nyújtottak extrát, nagy játékra nem sikerült nagy játékkal válaszolni, a Saints többször is tudott 9+ playes drive-ot vezetni.

A támadósor sem működött jól, nem igazán volt dinamika, ritmus az egészben – többször kapkodós, ad hoc volt az egész, Brady valahogy majd megoldja. Ez egyébként többször sikerült is, végülis csak összejött 375 yard és négy TD a két INT mellett, de a veterántól is sok volt a rossz olvasás, a Saints védői nagyon szépen becsapdázták (és a sok drop sem segített). Ezzel együtt azonban emeljük ki, hogy Chris Godwin 8 elkapásból 140 yardot és egy TD-t szerzett, ami elég szép teljesítmény, ráadásul emberemlékezet óta először Mike Evans meg tudta verni Marshon Latimore-t és a 48 yardja mellé egy TD-t is gyűjtött két elkapásból. A kis siker is siker.

(renningan)

Cincinnati Bengals @ New York Jets 31 – 34

Úgy néz ki az egyetlen gond a Jetsnél a túl könnyű menetrend. Eddig ugyanis 2-0 a mérlegük a playoff csapatokkal szemben és 0-5 a többiek ellen.

Több szempontból is üdítő volt a Jets támadósor a meccsen. Először is megszerezték első pontjaikat idén, nemcsak nyitó drive után, de az első negyedekben. 6 meccs alatt kombinált 0 pontot tudtak a táblára tenni az 1/2-es Zach Wilson irányításával az első negyedben, ami borzalmasan nézett ki. A beugró, élete első meccsén kezdő Mike White viszont folyamatos first downok révén vezette át a pályán a csapatát. White-ról pedig csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Végig nyugodt volt a meccsen, 405 yardot és 3 TD-t passzolt úgy, hogy egy rövid időre még le is kellett vinni a pályáról ápolás miatt.

Csak, hogy kontextusba helyezzük a teljesítményét, ő volt a 2. QB 1950 óta, aki első kezdő meccsén 400+ yardot ért el. Ja, és többek között egy sikeres 2 pontos elkapása is volt egy Philly special után. A legjobb elkapója a futó Michael Carter volt. Az újonc 9 elkapást jegyzett 95 yardért, ami mellé a földön hozzátett még 77-et. White előszeretettel passzolt a futóinak, ugyanis a 2. számú RB Ty Johnson is 71 yardot kapott el, pontot pedig egy egészen elképesztő kötéltánccal szerzett.

Ami miatt nem volt nagyobb előnye a Jetsnek az első félidőben, azok a labdaeladások. Egy Crowder fumble mellett két interceptiont dobott White, bár egyikről sem tehetett. Mindkettő labda saját csapattársa kezén pattant fel és lett végül a védőké. Ezek ellenére volt csak 3 pont hátrányban a szünetben a Jets. A 2. félidőben azonban már vigyázott a labdára a hazai csapat. Öt labdabirtoklásukból két TD és két field goal jött össze, valamint a meccs végi drive, amivel lepörgették az órát.

A Jets a meccs végén egy nagyon kérdéses unnecessary roughness büntetés miatt maradhatott csak a pályán, de összességében jóval többet tett a meccs megnyeréséért: 32 first downt és 511 yardot ért el a Bengals 18-ával és 318-ával szemben.

A védelem is meg-meg tudott villanni. Burrowra több alkalommal tudtak nyomást helyezni, elsősorban a Quinnen Williams, Sheldon Rankins duó játszott nagyot, akik CJ Mosley-val kiegészülve ráadásul az egész meccsen elvették a Bengalstól a futójátékot.

Joe Mixon 14 futásból mindössze 33 yardot ért el. Sajnos nehezen akarta elfogadni Zac Taylor, hogy hanyagolni kéne a játék ezen elemét. Mixon is eredményesebb volt a levegőben, 4 elkapásból 58 yardot szerzett. A Jets védelem remekül vette el a vendégek legfontosabb játékait. A futások mellett Ja’Marr Chase-t is egész jól tudták limitálni. Egy touchdown mellé mindössze 32 yard jött össze az újonctól 3 elkapásból. Burrow ezúttal a Tee Higgins (4 – 97yard), Tyler Boyd (5 – 69yard) kettősre támaszkodott. A másodéves QB most sem játszott rosszul, három touchdown passzt osztott ki 259 yard mellé, egyszerűen csak (nem kis meglepetésre) volt egy jobb irányító nála a pályán, de így is fenn tudta tartani a minimum 2 TD-s szériáját. Idén ő az egyetlen irányító az NFL-ben, aki minden meccsén kiosztott legalább 2 touchdownt.

A Bengals tündérmese egy kisebb akadályt kapott maga elé, de továbbra is joggal küzdhetnek az idei évben a rájátszásért. A Jets pedig már a második nagy győzelmét aratta idén. Mike White természetesen marad a kezdő irányító a TNF-re is, Joe Flacco pedig jól fog jönni +1 szurkolónak az oldalvonalra.

(alatriste)

Jacksonville Jaguars @ Seattle Seahawks 7-31

Állítólag NFL mérkőzést rendeztek a Lumen Fielden, de ez inkább tűnt olyan egyetemi focimeccsnek, amikor a szezon elején a bajnokesélyes csapat meghív egy másodosztályú gárdát egy kvázi edzőmeccsre.

A Jaguars semmit nem mutatott a két héttel ezelőtti londoni performanszából, pedig most elvileg volt plusz egy hetük készülni a Geno Smith-szel kiálló Seattle ellen. A támadósor csődöt mondott, 4 punt, két turnover on downs, és egy interception után sikerült szerezni hét pontot, miután az ellenfél már 31-et felpakolt a táblára. Semmi koncepció nem volt a playhívásokban, James Robinson próbálkozott a futásokkal haladni, de az első félidő végén megsérült. Lawrence 238 yardot passzolt, amiből 105-öt az utolsó két drive-ban sikerült összehozni, de előtte a liga egyik legrosszabb passzvédelme ellen sem tudott haladni. Meyerék valamiért folyamatosan a pálya közepét próbálták támadni, Dan Arnold 8 elkapással zárt, Marvin Jones viszont szenvedett a szélen. Nem segítették Lawrence-t az elkapók elejtett labdái, vagy a rossz útvonal futás az interceptionjénél, vagy az, hogy a fal nem volt képes tiszta zsebet produkálni neki, csoda, hogy csak egyszer sackelték.

Geno Smith harmadik meccsén végre győztesen hagyhatta el a pályát, önbizalomnövelőnek biztosan jó volt ez a meccs neki. Az első félidőt 14 sikeres passzal kezdte, Tyler Lockett volt a kedvenc célpontja, aki 12 elkapással és 142 yarddal fejezte be a találkozót. A célterületen azonban DK Metcalf volt az ász, aki két TD-t is elkapott, valamint volt Genónak egy bevetődős TD-je, és a végén még egy onside kicket is sikerült visszahordani hat pontért, hogy teljes legyen a lőlap. Lawrence-szel ellentétben Smith-en 0 nyomás volt az első félidőben, a másodikban azért Josh Allen és Smoot is odaért, előbbi kétszer is.

Sok tanulságot nem lehet levonni ebből a mérkőzésből, a Jaguars hozta az amerikai földön mutatott formáját, rengeteget szabálytalankodtak (12-szer, 93 yardért), a Seattle-nek ez maximum “felhozó meccsnek” volt jó, és hogy ne 2-6-tal menjenek a pihenőhétre, mert a Packers és a Cardinals lesz a következő két ellenfelük a bye week után. Talán már Russell Wilsonnal a kezdőben.

(löfli)

 

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!