A Ravens ugyan az AFC North első- és a konferencia második helyén áll jelenleg, ez nem jelenti azt, hogy ne akart volna erősíteni a keretén a baltimore-i együttes. Ian Rapoport információi szerint a trade határidő előtt elég sok követ megmozgattak, hogy játékost tudjanak szerezni, a legkomolyabb név pedig az All-Pro cornerback Xavien Howard volt.
A Ravens a szezon elején elvesztette Marcus Peterst CB poszton, így pedig kissé összeomlott a kártyavár a védelemben, Wink Martindale koordinátor nem tudja azt a játékot hatékonyan játszatni a gyengébb secondary miatt, amit szeretne. Erre jelentett volna megoldást a liga egyik legjobb cornerbackje, azonban a Dolphinsszal nem tudott megegyezni Eric DeCosta general manager.
Egyrészt a Dolphins érthető módon prémium picket szeretett volna kapni Howardért, azaz legalább egy első körös cetlit, ezért viszont a Ravens azt szerette volna, hogy a Miami vállalja át a játékos $13,785 milliós fizetésének nagy részét. Az egyezség azonban végül nem jött létre, így az eddigi keretével kell tovább dolgoznia mindkét csapatnak.
Howard kapcsán egyébként a draft körül is felmerültek már trade pletykák, akkor a Cowboys próbálta megszerezni.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Ősszel irány Amerika! – Varázslatos New York, két NFL-rangadó, és egy kis baseball
- FK! Preseason Power Ranking 2023 – 3. rész
- A Commanders kivágja idén igazolt CB-jét és veterán kezdő guardját
- A Ravens el akarja kerülni a legutóbbi londoni fiaskóját
- Sean McDermottnak két különböző agyra van szüksége a HC és DC feladatokhoz
- Támadófalemberrel erősít a Bills és a Jets is
- Le’Veon Bell: Bárcsak máshogy alakult volna a Steelersszel
- Pass rush move-ok, 1. rész – Az erőre épülő mozdulatok
- FK! Preseason Power Ranking 2023 – 2. rész
- Hamarosan új szerződést kaphat Quinnen Williams
Legutóbbi hozzászólások