Connect with us

Hír

A Texans kivágta Vernon Hargreavest, az Eagles Eric Wilsont

A trade határidő lejárta a csapatok elkezdték kivágni azokat a játékosokat, akiket nem sikerült még szotyiért sem elcserélni. Így került lapátra a korábbi 1/11-es corner Vernon Hargreaves és a tavaly még 1034 snapen pályára lépő LB Eric Wilson.

Hargreaves még 2016-ban volt a Bucs első köröse, de sérülések miatt nem igazán tudta kihozni magából a maximumot. 2019-ben aztán a Texanshoz került, tavaly 980 snapen játszott és idén is pályán volt már 318 snapen. A játékával viszont aligha lehetett elégedett a csapat, az elmúlt másfél évben 1000+ yardot és hat TD-t engedett. Nem valószínű, hogy kapkodnának majd érte.

Eric Wilson 2017-ben draftolatlan volt, a Vikings igazolta le. Az első két évében epizódszereplő volt, majd tavaly minden meccsen kezdett. Azt túlzás állítani, hogy jól teljesített volna, de benne volt a nagy játék: négy sacket, három INT-t és három leütött labdát jegyzett két engedett TD mellett (igaz, a felé szálló labdák 75 százalékából elkapás lett és volt 20 elhibázott szerelése is). Az Eaglesbe így is erősítésnek tűnt, a szezon elején kezdő volt, de az elmúlt három meccsen már csak 22-29 snapet kapott és a gyenge teljesítmény mellett a nagy játékok már nem jöttek.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!