Ma lezárult egy négy éven át tartó pereskedés az NFL, a Rams, a Rams tulaja (Stan Kroenke) és St. Louis városa közt, a felek pedig abban egyeztek meg végül peren kívül, hogy a ligának 790 millió dollárt kell kifizetnie St. Louis számára a Rams átköltöztetése miatt.
Azért perelték be a ligát, a csapatot és annak tulaját, mert a vádak szerint a liga saját költöztetési szabályzatát szegték meg, amikor a Ramst St. Louisból Los Angelesbe vitték 2016-ban. És mivel a tulajdonosok 30-2 arányban a költözés mellett tették le a voksukat, így mindannyian felelősségre vonhatók.
A város azzal indokolt, hogy a piacuk teljesen megfelelő volt és a stadionhelyzet sem ütközött szabályokba, így jogtalanul vették el tőlük a focicsapatukat, ennek következtében pedig hatalmas anyagi kárt szenvedtek.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a Rams tulajának, Stan Kroenkének kell-e a teljes összeget fizetnie, vagy át tudta hárítani ennek egy részét tulajdonostársaira.

Legfrissebb cikkeink
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
- Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Zotya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- atis123juve on Triple Coverage #600
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- vicgeordie on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- renningan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- ZoliZoltan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
Ha szavaztak rola akkor ez liga dontes volt nem? Ha meg az akkor fura lenne, ha a Ramsnek kene fizetnie.
Most akkor a liga fizeti a 790 M $-t vagy a Rams tulajdonos? Ellentmondás van a cikkben.
Mivel megállapodásról van szó és nem ítéletről, így lehet rá következtetni, hogy nem az egészet a Rams tulaj fogja fizetni (nyilván akkor már inkább vállalta volna a pert).
Azt tudja valaki, hogy melyik két csapat tulaja szavazott a költözés ellen? Esetleg coportriválisok vagy LA közeli csapatok?