A Titans az NFL talán legjobb csapata jelenleg: 8-2-vel toronymagasan vezeti az AFC-t és a ligán belül is holtversenyben a legjobb, hétszer nyert már idén tavalyi PO csapat ellen, többek között legyőzte a Billst, a Chiefst és a Ramst is. Tette mindezt úgy, hogy brutálisan sok a sérült Tennessee-ben.
A csapatnak már 82 különböző játékosa volt az aktív rosteren – ez rengetek, korábban mindössze öt csapatnak kellett 80+ játékost használni egy szezonban, a rekord is 84, és még hol van a 2021-es idény vége? Ehhez képest a Titans hasít, pedig ez lenne az utolsó, amit hasonló helyzetben elvárhatnánk, ugyanis a másik öt csapat összesen 18-61-1-es mérleget tudott felmutatni.
De a fenti kép is jól mutatja, hogy mennyire szerencsétlen a sérülésekkel a csapat: egyik másik franchise játékosai sem hagytak ki még csak 150 meccset sem összesen, a Titans viszont már 175+-nál tart. Lett egy nagyon jó jelöltünk az év edzője díjra.

Legfrissebb cikkeink
- Elég csapatbarát lett Tee Higgins szerződése
- A Seahawks rávette pass rusherét egy fizetéscsökkentésre
- A Browns igazolta le a piac legjobb elérhető guardját
- Visszatér a nyugdíjból Michael Gallup, a Commandershez írt alá
- A Super Bowl megvolt, jöhet a jól megérdemelt pihenés – Eagles FA-értékelő
- Ki védi meg Stroudot? – Texans FA-értékelő
- A Bengals az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem cseréli el Tee Higginst
- Najee Harris: Nem volt senki a Steelersben, akitől tanulhattam volna
- Rövidhírek: A Browns Wentzet szemelte ki, és volt pár kisebb igazolás
- Stefon Diggs a Patriotshoz látogat, és új linebackere is van a New England-ieknek
- A liga 2. legjobban fizetett pass rusherévét tette Danielle Huntert a Texans
- Megtalálta Laremy Tunsil utódját a Texans?
- Fizetéscsökkentésre vette rá sztár linebackerét a Bills
- Íme az összes szabálymódosító javaslat
- A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Najee Harris: Nem volt senki a Steelersben, akitől tanulhattam volna
- Csakeztne on A Bengals az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem cseréli el Tee Higginst
- katonadani on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- Ragi on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- Cseh Tibor on A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- Jani_Kovacs on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Miloo on A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- zekeffron on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
Az nem csak egy edző. De az tény, hogy a Titans eszelősen jó és most kivételesen BB istállójából egy zsenit láthatunk HC-ként, ami unikális.
Milyen edzőre gondoltatok? Kingsbury?
és most a kötelező buktát is letudják