Connect with us

NCAA

Elképesztő meccseket és jeleneteket hozott az NCAA Rivalry hete

Nehéz röviden összefoglalni, hogy mi minden történt az egyetemi foci berkein belül ezen a héten, ugyanis a Rivarly week nem hazudtolta meg magát és több esélytelennek gondolt gárda jókora kihívás elé állította a riválisát, vagy akár le is győzte. Nem csak jó, de fontos mérkőzések is voltak a playoff szempontjából és még a hó is megérkezett északra.

A playoff szempontjából releváns összecsapások

Ohio State (2.) @ Michigan (5.) 27-42

Az egész egyetemi foci legforróbb csapata az Ohio State volt az elmúlt hónapban, amely múlt héten megsemmisítette a Michigan State-et. Így annak ellenére tükörsima vendég győzelmet várt mindenki, hogy a Michigan ötödik kiemeltként fogadhatta Ryan Day együttesét. Az első jó jel a hazai csapat számára az volt, hogy a mérkőzést megelőzően nekiállt havazni, ami nyilvánvalóan a C.J. Stroud vezette passzjátéknak volt kedvezőtlen. Aztán ezt a jó jelet sikerült meglovagolnia a Michigannek, amely a dugig telt Ann Arborban az első drive-ból TD-t szerzett. Ezt az előnyt pedig meglepetésre egy pillanatra nem adták már le a meccs folyamán.

 

A hazaiak azt játszották az Ohio State ellen, amit kellett, és úgy verték meg a riválist, ahogy fordítva vártuk. Az Ohio State védelme a szezon elején futás ellen nagyon sebezhetőek tűnt, amit egy idő után úgy gondoltuk sikerült megoldani, de most mégis ez lett a csapat veszte. A Michigan 297 futott yardot nyomott le a Buckeyes torkán, ebből Hassan Haskins egymaga 167 egységet és öt touchdownt vállalt. Ezzel beállította az iskola rekordot, amit 1968 óta tartottak, valamint az első futó lett, aki az Ohio State ellen öt TD-t ért el.

 

A dicséret természetesen nem csak őt, de az egész támadófalat megilleti, akik egész meccsen bulldózerként tolták el az ellenfél védelmét. És ha már védelem. Az Ohio State támadósorát nem tudtuk, hogyan lehet lelassítani, mert várhatóan hét elsőkörös tehetséget adhat a következő években az NFL-nek, de a hazaiak védelmét ez nem érdekelte.

 

Aidan Hutchinson vezetésével (három sack) folyamatosan odaértek Stroudhoz, a secondary pedig a hosszú játékokat igyekezett elvenni, ami láthatóan nem ízlett Olave-éknak és csak pillanataik voltak.

 

Jim Harbaugh öt vesztes találkozó után végre nyert az Ohio State ellen, a Michigan pedig 2004 után másodszor győzedelmeskedett a nagy rivális ellen, de pont a legjobbkor. Ez azt jelenti, hogy így ők játszhatnak jövő héten az Iowával a BIG10 döntőben és ha ott nyernek, akkor ott vannak a rájátszásban. Az Ohio State pedig bár elég pofásan nézett ki mostanában, de nem lesz ott a playoffban.

Alabama (3.) @ Auburn 24-22 (négy hosszabbítás után)

A forduló előtt még unalmasnak tűnő Iron Bowl végül az egyik legkiélezettebb meccset hozta, amit végül négy hosszabbítás után élt túl Nick Saban legénysége. Ez azért fordulhatott elő, mert az Auburn védelme meg tudta állítani a Bryce Young vezette Crimson Tide támadósort. Köszönhették ezt elsősorban a kiváló védőfaluknak, akik hétszer vitték le az Alabama irányítóját (félidőig már ötször) és az első tíz Alabama drive-ból nem született pont.

 

Szintén dicséret illeti a secondaryt, akik az első körbe várt Roger McCreary vezetésével teljesen eltűntették a vendég elkapókat.

 

Fontos megjegyezni, hogy ehhez az is kellett, hogy a második negyed közepén az Alabama legjobb elkapója, Jameson Williams kiállítás sorsára jutott egy jogos targeting büntetés miatt. A dolog pikantériája, hogy ezt egy punt visszahordás alkalmával sikerült begyűjtenie.

 

Csak azért nem került nagyobb bajba a Crimson Tide, mert a védelmük kivételesen fellépett és nagyszerűen fogták meg a Tank Bigsby vezette futójátékot, azt pedig lehetett sejteni, hogy a csereirányítóval felálló Auburn passzjáték nem lesz veszélyes. Ennek ellenére 30 másodperccel a meccs vége előtt még 10-3 volt a Auburn javára. Ekkor jött azonban Ja’Corey Brooks elkapó, aki szinte egész szezonban alig játszott, de most lehúzta Young passzát az egyenlítésért.

 

 

Innen pedig már lehetett sejteni, hogy a hosszabbítás inkább az Alabamáé lehet. Az Auburn ugyan négy hosszabbításra késztette nagy riválisát, de Nick Sabanék túlélték az összecsapást. Mindezek ellenére boldogok nem lehetnek, mert bár a heti rangsorba még alighanem a top4-ben lesznek, de ez a teljesítmény a Georgia elleni SEC döntőben nemhogy egy győzelemre, de egy tisztes helytállásra sem lesz elég, amivel búcsúzhatnak a playoff álmoktól.

 

Oklahoma (10.) @ Oklahoma State (7.) 33-37

Szintén a végletekig kiélezett meccset hozott a két Oklahoma összecsapása, de itt nem a védelmek, hanem a támadósorok domináltak. Már a félidőben 48 pontnál jártak a felek, a vendégeknél főleg Kennedy Brooks volt megállíthatatlan (139 yard), a hazaiaknál pedig maga az irányító, a rutinos Spencer Sanders halmozta a yardokat a földön (93 yard, 1 TD). A második játékrészben aztán megvillantak a védelmek, a Sooners egység kétszer pickelte Sanderst, míg a Cowboys összesen hatszor vitte földre Caleb Williams irányítót.

 

Apropó Williams. Az idén felfedezett QB továbbra is egyszer fenn egyszer lenn játékot játszik. Az utolsó drive-ban felváltva jöttek tőle a nagy játékok és a kérdőjeles döntések. Végül a hazaiak védelme teljesen lezárta a passzsávokat és Caleb hiába menekült, nem lehet 10 másodpercig tartogatni a labdát minden playben. Az Oklahoma State a győzelmével kipöckölte az Oklahomát a BIG12 döntőből és a playoffból is. Jövőtéten a karcosan győzedelmeskedő Baylor ellen játszhatnak konferencia döntőt, ahol ha nyerni tudnak, akkor valószínűleg a playoff is meglehet.

 

Heisman verseny

Hát nem egyszerűsödött a képlet a konferenciadöntők előtt. A forduló előtti legnagyobb favoritok mind buktak, így teljesen megjósolhatatlan, hogy ki viheti haza a trófeát.

C.J. Stroud, QB, Ohio State

A Buckeyes QB-ja ugyan rossz nem volt, de nem tudta győzelemre vezetni a csapatát az év legfontosabb meccsén. Állítólag betegséggel küszködött egész héten, ami nagyban közrejátszott teljesítményében. A többiek hasonló buktája miatt megőrizte az első helyét, de már nem tűnik biztos befutónak.

Bryce Young, QB, Alabama

Youngról kicsit fordított dolgokat tudunk elmondani. Nagy nehezen győzelemre vezette az Alabamát, de egész meccsen szenvedett.

Aidan Hutchinson, DE, Michigan

Aki a legtöbbet növelte az értékét, az nem más, mint a Michigan pass rushere, Aidan Hutchinson, aki három sackjével 13-ra növelte idei zsákolásai számát (legtöbb bármilyen Michigan játékostól egy idényben) és ezt kiegészíti egy egészen fenomenális futás elleni védekezéssel. Szép lassan nem csak bebiztosította, hogy top5 pick lehet a jövő évi drafton, de megjelentek a hangok, hogy Kayvon Thibodeaux elé is kerülhet az 1/1-ért.

 

Matt Corral, QB, Ole Miss

Corral ugyan az év végére kicsit visszavett a fordulatszámon, de így is az első 10 győzelmes szezonjáhz vezette az Ole Misst és a statisztikái még így is szépek.

Kenny Pickett, QB, Pittsburgh

Pickett 3857 yardjával az ötödik legtöbbet passzolta, 38 dobott TD-jével pedig a negyedik legtöbb hatpontost osztotta ki. Emellé ACC döntőbe vezette a csapatát. Az egyik legnagyobbat fejlődő játékosa volt idén  ligának, de kérdéses hogy ez elég lesz-e a Heismanra.

A hét legszebb jelenetei

A hét ünneplése

A hét QB futása

A hét QB futása II.

A hét blokkja a sophome Notre Dame tight endtől, Michael Mayertől

A hét ünneplése II

A hét ünneplése III

A hét elkapása

A hét TD futása

A hét érvénytelen TD-je

A hét elrontott trükkös játéka

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!