Connect with us

Beharangozó

FK! Preview #10

Az eheti feladatunk: próbáljunk meg nem túlreagálni mindent, ami az előző körben történt. Akkor ugyanis totál begolyóznánk. A kiemelt meccseink közt lesz igazi futópárbaj, vérbeli védőcsata, egy Wilson vs. Rodgers összecsapás, éjjel egy nagyon érdekes AFC West ütközet, a Vikings@Chargers pedig garantáltan az utolsó másodpercekben fog eldőlni. 

19 órás sáv

Cleveland Browns @ New England Patriots (Arena4, Kandalló Pub)

Két nagyon hasonló csapat méri össze tudását (azért ezt pár évvel ezelőtt leírni mennyire furcsa lett volna már?), hiszen egyik sem bízik igazán az irányítójában, mindkettő a kiváló támadófala mögött elsősorban futtatni akarja a labdát, és egyébként mindkét oldalon elég jó védelmek álltak össze így a szezon felére. Ráadásul mindkét csapat futógondokkal küzd a héten, hiszen a Patriotsnál agyrázkódások, a Brownsnál a koronavírus nehezíti a helyzetet.

Hosszú drive-ok (és ezért kevesebb pont) várható a meccsen, ahol döntő lehet, ki tudja megfogni legalább félig-meddig a futást. A futójáték harcában én a Brownst érzem erősebbnek, habár a kiváló, de agresszív védőfalat pár csapdázással és hasonlókkal lelassíthatja McDaniels. Én a Brownst gondolom jobb csapatnak, de egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy Belichick össze tudja zavarni Baker Mayfieldet és ezzel tud turnovert szerezni a Pats, ami a győzelmet is jelentheti.

Fun fact a Pats támadósorról: idén mindössze egyszer volt olyan támadóteljesítményük, ahol EPA/drive mutató szerint a ligaátlag felett jártak volna. 

New Orleans Saints @ Tennessee Titans (GamePass, Kandalló Pub)

Két (szerintem) túlteljesítő csapat találkozik Nashville-ben, és mindkettőnek vannak fejtörést okozó hiányosságai offense oldalon, amiket az edzőknek meg kell oldaniuk. A nagy győzelem ellenére a Titans offense pocsék volt a Rams ellen, alig sikerült haladniuk. A futást továbbra is erőltetni akarják, de ez közel sem működik úgy Petersonnal és Foremannel, mint Henryvel, és ezt a Saints elit futás elleni védelme is meg fogja állítani. A Saintsnél is a támadókkal van a probléma, de főleg passzjátékban. Egyébként Siemian nem volt olyan rossz múlt héten, az elkapói viszont nem hogy hozzátenni nem tudnak a játékhoz, aktívan szabotálják azt. A Titans szezon előtt alaposan lesajnált védelme pedig feljött már a 10. helyre DVOA mutatóban, szóval Paytonék is nehezen fognak haladni, így egy kevés pontos meccsre számítok. Az a nagy kérdés, hogy a Titans domináns védőfala mire megy a Saints elég jó támadófalával – ezen eldőlhet a meccs.

A Titansnél szerintem nem lehet fenntartani ezt a minden héten top győzelmet aratunk formát és egyszer jönni fog a csalódás. Én betippeltem, hogy ez most jön, főleg hogy Sean Paytonékra underdogként elég jó fogadni, a spread ellen 8-2 a mérlegük az utóbbi három évben. Egy problémám lett így szombat reggelre: Kamara nélkül sokkal kevésbé hiszek ebben a tippben és könnyen lehet, hogy kezdésig át is teszem a Titansre, mert bármennyire is kevés ponton tartják majd a Tennesseet, a sztárfutó nélkül nincs értelmes skill player a Saintsben, akivel lehetne haladni előre.

Atlanta Falcons @ Dallas Cowboys

A Cowboys múlt heti csúnya vereségét elkönyveljük egy teljesen random meccsnek, vagy le akarunk belőle vonni valamilyen következtetést? Szerintem támadóoldalon sokat nem lehet, maximum hogy Steele a fal bal oldalán problémát jelent, a védelem kapcsán viszont azért lehetnek aggályaink. Ezen a meccsen az a kérdés, hogy Dante Fowler ki tudja-e használni Steele bénázását, vagy nagyon nyugodtan haladhat a Prescott féle offense. Szerintem simán menni fog a támadósor, főleg hogy Gallup is visszatér. Rossz hír azonban a ‘Boys szurkolóinak, hogy a Falconsban is benne van a sima haladás, hiszen Gregory kiesésével a pass rush sem lesz olyan erős, plusz Matt Ryan kifejezetten jól játszik az utóbbi időben, jól mozog a zsebben (és azon kívül is bemutatott pár meghökkentő testcselt), és nagyon jól osztogat. A Kyle Pitts vs. Trevon Diggs csata pedig igazi csemegének ígérkezik.

Tampa Bay Buccaneers @ Washington Football Team

Tavaly a wild card körben Taylor Heinicke és a Washington óriásit ment a Buccaneers ellen, azonban azóta eléggé mélyrepülésben van a gárda és az irányító is. A védelem pocsék, az offense meg egy bő hónapja nem tudott 13 pontnál többet szerezni. A Buccaneers ellenben 6-2-vel áll és a 2. legkönnyebb a fennmaradó sorsolása, ráadásul a sérültek is kezdenek visszatérni, szóval lehet tovább menetelni a minél jobb kiemelés felé. Mindkét csapat bye weekről érkezik egyébként, kíváncsi vagyok tudtak-e valamit változtatni az eddigieken, és ha igen, akkor mit.

Buffalo Bills @ New York Jets

Kíváncsi vagyok, hogy mire megy Mike “nekem kellett volna 1/1-nek lennem” White vezetésével a Jets támadósor ez ellen a bivaly védelem ellen, ami DVOA alapján a legjobb a ligában. A Bills támadósora pedig kicsit visszapattanhat a múlt heti égést követően, hiszen a Jets védelme most 32. DVOA mutatóban. A buffalóiaknál a támadófal miatt lehet aggódni, akár ezen a meccsen is, de főleg a szezon hátralevő részében, mert ez elég rosszul néz ki. Dawson Knox visszatérése óriási lökést adhat (nem gondoltam volna a szezon előtt, hogy ilyet leírok), hiszen kiválóan játszik a tight end, és őt tudják használni chip blokkokra is, mielőtt elmenne útvonalra, ilyenje pedig az utóbbi hetekben nem volt a csapatnak.

Jacksonville Jaguars @ Indianapolis Colts

Múlt héten újra összeállt a Colts kezdő ötöse a támadófalban, és ez meg is látszott. Oké, a Jets volt az ellenfél, de most meg a Jaguars lesz, szóval most is dominanciát várok az OL-től. Ennek kedvezményezettje pedig Jonathan Taylor lesz, aki a csapat 0-3-as kezdése óta megállíthatatlan: 98 futás, 650 yard, 8 TD, plusz 223 elkapott yard és egy elkapott TD. Ilyen ütemben 2100 scrimmage yard felett fog végezni. A Colts sok pontot fog tudni feltenni a táblára, ellenben a Jaguarsnál ez már sokkal kérdőjelesebb, pedig az underneath játékok Agnew-nak és Shenaultnak működhetnének ez ellen a defense ellen, csak kérdés mennyire sikerül ezt kihasználni. Eddig nem nagyon ment ez (sem).

Detroit Lions @ Pittsburgh Steelers

A szezon felét átlépve érdemes elmélázni azon, hogy a Lions lehet, hogy nyeretlenül zárja az évet. Ha ránézünk a sorsolásra, akkor azt látjuk, hogy a 9. legnehezebb az övék a maradék időben, a legjobb esélyük pedig talán Hálaadáskor lehet a Bears ellen egy győzelemre. Ha nem sikerülne (sem akkor, sem máskor), akkor Dan Campbell elmondhatná magáról, hogy játékosként és edzőként is tagja volt egy nyeretlen gárdának – az azért különleges teljesítmény, akárhogy is nézzük. Persze lehet, hogy épp most jön majd egy meglepetés győzelem a Steelers ellen, amelynek támadósorában nehéz bízni, hogy hozza a 8,5 pontos spreadet, de ezzel egyetemben Goffékban is nehéz bízni, hogy bármire is képesek a Steelers félelmetes védelme ellen. Az is érdekes lesz, hogy Taylor Decker visszatérésével az újonc Penei Sewell visszamegy a jobb oldalra, ahol elég kényelmetlenül érezte magát az előszezonban, most pedig TJ Wattot kellene megállítania.

Egyébként itt jegyezném meg, hogy a Steelers offense a bye week óta strukturálisan elkezdett változni, fejlődni, és Matt Canada végre rá tudta tenni a névjegyét a támadósorra: kevesebb a shotgun formáció, sokkal több a jet motion stb. Kíváncsi leszek erre a továbbiakban.

22 órás sáv

Seattle Seahawks @ Green Bay Packers (Arena4, Kandalló Pub)

A szezon elején milyen jónak ígérkezett a Wilson vs. Rodgers csata, aztán volt olyan rövid időszak, amikor Geno vs. Love párharcnak nézett ki ez a meccs, de úgy tűnik végülis az eredeti felállás szerint vághatnak neki a csapatok a mérkőzésnek (Rodgers kapcsán szombat késő estig még várni kell a biztos válaszra). A Seahawks alapvetően a bye weekről érkezve megindulhat a rájátszásért, hiszen Russ visszatért, a sorsolás a második legnehezebb volt eddig és most középmezőny alja lesz, a hetedik kiemelés pedig simán elérhető távban van.

A felzárkózást viszont lehet nem most kezdik meg, ugyanis Rodgers és LaFleur együtt 17-2-es hazai mérleget tud felmutatni az alapszakaszban, ráadásul ARod valószínűleg nagyon magára vette itt az oltatlansága kapcsán kialakult kritikákat, és ha már Last Dance van úgyis idén, akkor felhasználhatjuk a Jordan meme-et. Arra azért kíváncsi leszek, hogy a Russ offense hogyan fog kinézni a bye week után, illetve hogy a Seahawks védelme elkezdett azért összeállni, az RPO-kat például jól el tudják majd venni szerintem, de Adams megállítására nincs meg az emberük.

Minnesota Vikings @ Los Angeles Chargers (GamePass, Kandalló Pub)

Van bárkinek kétsége afelől, hogy ez egy szoros, izgalmas meccs lesz? Nem is lehet máshogy, hiszen mindkét csapatnak a vérében van az utolsó másodperces kudarc. A Vikings idén konkrétan hétszer játszott egy labdabirtoklással eldőlő meccset és ötször kikapott, a Chargers ellenben hat szoros mérkőzésből négyet megnyert. Szóval jöhet most egy kis korrekció mindkét csapat esetében? Azért is van erre esély, mert a Chargers futás elleni védelme híresen pocsék, míg a Vikings szeret és tud is rohanni a labdával, ráadásul Los Angelesben a cornerek dögrováson vannak, így a Jefferson-Thielen duónak is alkotnia kellene. Tegyük hozzá, hogy Herbertéknek is tudnia kell haladni a Vikings defense ellen, szóval jó kis adok-kapok lehet ebből. Összességében a Chargerst talán jobb csapatnak gondolom, de egyik sincs messze a közepestől, és most kijöhet a szoros meccses korrekció mindkét oldalon.

Philadelphia Eagles @ Denver Broncos

Az Eagles pont ilyen védelem ellen játszott múlt héten, szóval a futás ismét működőképes stratégia lehet, még ha Fangio frontja máshogy is néz ki és hatásosabb is, mint a Chargersé. A Sasok védelme kapcsán viszont még mindig ott tartunk, hogy ha egy kicsit is okos irányítód van, akkor könnyen szét tudod szedni és 80% feletti pontossággal fogsz zárni, mert egyáltalán nem agresszív a defense és nem akar nehéz feladat elé állítani. Teddyt lehet kritizálni több mindennel, de az biztos, hogy van esze a játékhoz. Így pedig meg fog dobni egy csomó rövid passzt sikeresen, és végig fog tudni masírozni a Broncos a pályán. A meccs kimenetele szerintem egyedül azon múlik, hogy az Eagles védőfala oda tud-e érni időben Teddyre, vagy sem. A Broncos támadófal amúgy sem túl veretes, ráadásul több sérülttel is küzdenek (meg úgy overall az egész csapat), szóval azt gondolhatnánk, hogy igen a válasz a kérdésre, de ha folyton minden elkapó üresen van, akkor lehet, hogy még ez sem lesz elég.

Carolina Panthers @ Arizona Cardinals

Úgy akartam kezdeni, hogy valószínűleg PJ Walker első és utolsó kezdő mérkőzését látjuk majd az NFL-ben, de aztán a biztonság kedvéért megnéztem és tavaly már kezdett egyszer a Lions ellen. Mindenesetre kíváncsi vagyok az XFL-sztárra, mert izgalmas a játékstílusa – de eddigi tudásunk alapján elég gyenge lesz és Vance Joseph védelme szét fogja szedni, főleg ilyen fal mögött. Ha Kyler Murray visszatér, akkor elég sima mérkőzésre számítok, de Colt McCoy-jal a Panthers jó védelme miatt lehet ez egy kevéspontos szoros találkozó. Aztán jövő héttől jöhet Newton a Panthersbe, ami még izgalmasabb lesz (sőt, állítólag lehet most is pályára kerül bizonyos szitukban).

Sunday Night Football

Kansas City Chiefs @ Las Vegas Raiders

Újabb lehetőség a Chiefsnek arra, hogy kicsit jó irányba terelje a dolgokat. Az utóbbi hetekben nem hogy nem sikerült ez, de még rosszabb is lett a helyzet offense oldalon, már csak nem is az a helyzet, hogy lehengerlőek Mahomesék, csak random hibák becsúsznak a végén. A Raiders védelme érdekes ellenfél ezzel kapcsolatban. Egyrészt nagy előny a Chiefsnek, hogy a Raiders nagyjából 80%-ban single high safetyt játszik, tehát testidegen nekik a két mély safetys felállás, ami kvázi a KC kriptonitja (ez túlzás persze, de most maradjunk ennél). Kíváncsi vagyok, hogy Gus Bradley változtat-e vagy marad az eredeti felfogásnál – ha nem, akkor végre jöhet pár nagyobb játék Mahomestól.

Másrészt viszont a Raiders szinte sosem blitzel, ellenben négy emberrel is sok nyomást tud generálni. A blitzmentesség is fontos Mahomes ellen, és ha így is tudsz nyomást generálni, az elég jó alapot jelent a támadósor lefékezésére. Maxx Crosby ráadásul Remmers és Niang sérülése miatt az eredetileg guard Andrew Wylie ellen megy a jobb szélen, aki a legsebezhetőbb pontja a KC egyébként elég jó falának. Ha pedig esetleg vezetést szerezne a Raiders, akkor még nagyobb előny lenne ez, hiszen Crosby és Ngakoue hezitálás nélkül ronthatna a QBra.

Furcsa mód egyébként a Chiefs védelme kezd rendben lenni (relatíve, a történelmi mélységhez képest), kíváncsi vagyok Carrék mennyire tudják feltörni és hogy DeSean Jackson mennyire tudja átvenni Ruggs helyét, aki egyébként nagyon jól játszott a részeg gázolásáig. Kelleni fognak a nagy játékok, mert múlt héten azt láttuk, hogy ezek nélkül kicsit meg volt lőve a támadósor a Giants ellen.

Fun fact, hogy idén először tippelek a Chiefs ellen (látva az eddigi hatékonyságom, ez nem sok jót jelent a Raidersnek). A Chiefs egyébként 2-7 a spreaddel szemben idén, aminél csak a Washington rosszabb (az utóbbi két évet nézve pedig 10-18 és csak a Jets rosszabb). Most 2,5 pontos favorit a Chiefs. 

Szerkesztőségi tippverseny állása

Straight up:

  1. Höri 90-46
  2. kronikk 88-48
  3. Támogatók 87-49
  4. chester 85-51
  5. jarred 85-51
  6. leonidasz 85-51
  7. renningan 85-51
  8. löfli 83-52
  9. katonadani 83-54
  10. balentin 80-56
  11. alatriste 78-58

Oddsokkal kiigazított:

  1. Höri 141,58
  2. jarred 140,17
  3. kronikk 139,87
  4. chester 139,4
  5. leonidasz 132,94
  6. Támogatók 130,25
  7. renningan 127,61
  8. alatriste 126,47
  9. löfli 123,85
  10. balentin 122,59
  11. katonadani 120,23

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!