Ismét Trevor Siemian irányít a Seaintsben, jelentette be Sean Payton. A főedző ugyanakkor kiemelte, hogy Taysom Hill is szerepet fog kapni QB-ként, bár jó eséllyel ez csak pár trükkös játékot és direkt futást jelent majd (legalábbis egyelőre).
Siemian 2015-ben a Broncos hetedik körös játékosa volt, és akadt olyan időszak, amikor úgy tűnt, hogy franchise irányító lehet belőle. Ebből végül nem lett semmi, 2018-ban el is küldte a csapat, azóta pedig a Saints mellett megfordult a Vikingsban, a Jetsben és a Titansben is.
Legutóbb 2019-ben kezdett még a Jets játékosaként, ennek ellenére elég jól szállt be a Bucs ellen Jameis Winston sérülése után: 41 passzából 25 lett jó 249 yardért és két TD-ért. A Falcons ellen is vállalható volt a maga 159 yardjával és egy TD-jével – valahol az ez a 200 yard, 1-2 TD lehet tőle a reális elvárás vele kapcsolatban.
A Saints a héten az ellen a Titans ellen lép pályára, amelynek a védelme idén már megállította a Ramst, a Chiefst és a Billst is, ráadásul Alvin Kamara sem fog pályára lépni. Nem lesz egyszerű dolga Siemiannek.

Legfrissebb cikkeink
- Eli Manning feladta, nem lesz a Giants kisebbségi tulajdonosa
- Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kihagyja a szezon elejét a liga (egyik) legjobb támadófalembere
- Különös sztorija van Amon-Ra St. Brown mezszám-választásának
- 240 ezer dollárt csaltak ki a Vikings tavalyi elsőkörösének zsebéből
- Top10 belső védőfalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 pass rusher az NFL-ben dolgozók szerint
- Különleges tehetséget talált a Patriots – long snapper poszton!
- Terry McLaurin elégedetlen a Commandersszel, nem haladnak a tárgyalások
- Chase Claypool élete formájában van, és kész visszatérni az NFL-be
- Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Asante Samuel apja úgy beszólt a Dolphinsnak, hogy ebből aligha lesz igazolás
- Breakout játékosok 2025 – AFC North
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
Legutóbbi hozzászólások
- vanekur on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Fanyul23 on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- makosteszta on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Cseh Tibor on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- ZoliZoltan on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cseh Tibor on Különös sztorija van Amon-Ra St. Brown mezszám-választásának