Vasárnap este bombaként robbant a hír, hogy az egyetemi football egyik legfelkapottabb edzője, Lincoln Riley hat év után otthagyja az Oklahoma Soonerst és nem az NFL-be, hanem egy másik egyetemi csapathoz, az USC Trojanshoz ír alá. A hír egyszerre váratlan és izgalmas, ami nem csak a két csapat, de az egész NCAA közeljövőjét befolyásolja.
Az Oklahoma Sooners szombaton kikapott az Oklahoma State Cowboys ellen a Rivalry weeken, ez pedig azt jelentette, hogy Lincoln Riley legénysége lemarad a BIG12 döntőről és ezáltal a rájátszásról is. A főedzőt a mérkőzés után a riporterek rögtön arról kezdték el kérdezgetni, hogy a szezon közben megüresedett LSU Tigers főedzői állását elfogadja-e (Ed Orgeron pár héttel ezelőtt jelentette be, hogy távozik, és azóta rengeteg név – köztük Riley neve is – napvilágot látott a csapattal kapcsolatban). Riley az első mondat után rögtön leállította a kérdezőket és kategorikusan kijelentette, hogy nem lesz az LSU következő főedzője. Ezzel nem is hazudott. Ellenben pár mondatban hozzátette, hogy mennyire szereti Oklahomát és ők egy csapatot alkotnak. Ez már nem feltétlenül volt helyes.
Vasárnap NFL mérkőzésidőben ugyanis kiderült, hogy elhagyja a Soonerst és az USC Trojans vezetőedzője lesz. Riley 55-10-es mérleget tudott felmutatni az Oklahoma főedzőjeként, minden évben top10-ben volt rangsorolva a csapata és bár a rájátszásban rendre elbukott, alapvetően nem lehetne azt állítani, hogy sikertelenként könyvelték el az oklahomai pályafutását. Ha feltételeztük is, hogy elhagyja a csapatot, azt csak egy NFL gárda kedvéért gondoltuk. Többek között olyan játékosok kerültek ki a kezei alól az NFL-be, mint az egyaránt 1/1-es Baker Mayfield vagy Kyler Murray.
Hogy akkor miért távozik az egyetemi football egyik legnagyobb csapatától? Nos azért, mert az elmúlt évek sikertelenségei ellenére az USC vezetőedzői állása még most is a liga egyik legfelkapottabb helyei között van. A TheAthletic a hetekben összeállított egy listát és azon például a top5-ben szerepelt a Trojans pozíciója, miközben az Oklahoma nem volt a legjobb tízben sem. Erre elsősorban az a fő magyarázat, hogy Kalifornia, főleg az USC-nek otthont adó negyed továbbra is a recruiting egyik melegágya, a legtöbb tehetséges fiatal itt nevelkedik.
Ezen kívül a főedző döntésében bizonyára szerepet kapott, hogy az USC legrosszabb napjait éli és az egész football programot lényegében újra kellene építeni, ami hatalmas kihívás. Nem mellesleg a csapat a PAC12-ben vitézkedik, a konferencia pedig már évek óta a Power5 legrosszabbjának van kikiáltva. Ez a döntés tehát az egész ligának jót tehet, mert újra a térképre teheti a Power5 rút kiskacsáját. Az Oklahoma egyébként a BIG12-ből nemsokára a SEC-be kerül az év eleji döntésnek köszönhetően, a SEC pedig a legerősebb konferencia, mindössze egyetlen csapat volt, amely idén nem tudott legalább hat meccset nyerni és ezáltal nem jogosult Bowl meghívóra. Ez nem feltétlenül annyira vonzó egyetlen csapatnak vagy edzőnek sem. Végül de nem utolsó sorban Riley alighanem pénzügyileg és lehetőségekben is jól jár, mert a Trojans erőforrásai minden szempontból az egyik legjobbak.
Ezzel a döntéssel tehát Riley, a PAC12, a USC és a liga is jól jár. Egyedül az Oklahoma fanok búslakodhatnak, mert azok után, hogy év közben kaotikus lett az irányítóhelyzetük, elbukták a konferenciát és a divíziót, most a liga egyik legnagyobb támadó agytrösztjét is elvesztették. Nemsokára pedig a legerősebb konferenciában kell vitézkedniük. Emellett a döntés óta már két öt csillagos és két négy csillagos tehetség is jelezte, hogy mégsem az Oklahomát választja (várhatóan követik Riley-t a USC-hez). Nem túl jó kilátások.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Az ex-támadófalember közel 50 kilót fogyott, miután 40 napig csak vízen élt
- A Commanders nyitott Chase Young elcserélésére
- FK! Playbook – A Mills koncepció
- A Broncost is érdekelné Dalvin Cook, ha kivágja a Vikings
- A Jets lemondta a jövő heti kötelező minitábort, a játékosok mehetnek nyaralni
- A pályán majdnem életét vesztő Damar Hamlin végre teljes edzésmunkát végzett!
- A Commandersnél nyílt a verseny a kezdő irányító posztért
- A Cowboys még mindig nem tett le arról, hogy visszaigazolja Ezekiel Elliottot
- A Colts cornerbackje többszáz fogadást adott le, köztük a saját csapata találkozóira is
- A 49ersnél hiszik, hogy Purdy készen áll majd a szezonkezdetre
Legutóbbi hozzászólások