Matthew Stafford élete eddig is kifejezetten kényelmes volt, hisz olyan elkapóknak dobálhatta a labdát, mint Cooper Kupp, Robert Woods és Van Jefferson. A Rams szerint ugyanakkor a jóból soha nem elég, így meggyőzte Odell Beckhamet, hogy költözzön Los Angelesbe.
“Az igazat megvallva, egyáltalán nem lepett meg a dolog. Ez egy nagyszerű város, ahol bárki szívesen játszana. A Rams pedig egy nagyszerű szervezet, ahová bárki szívesen aláírna. Olyan elképesztő játékosaink vannak, mint Aaron Donald, Jalen Ramsey, Cooper Kupp és még sorolhatnám. Nagyon izgalmas lenne bárkinek, hogy ezekkel a srácokkal egy csapatban legyen. Én meg csak örülök, hogy a részese lehetek ennek az egésznek”
– mondta Stafford (via PFT).
A Lions korábbi 1/1-esének már volt szerencséje elit elkapókhoz, elég csak Calvin Johnsont említeni, de karrierje nagy részében nem állt ilyen bőség a rendelkezésére. Most legalább három sztárelkapó közül választhat, ugyanis OBJ akár már a héten bemutatkozhat a 49ers ellen. (Csak nehogy rosszul süljön el ez a bőség, az utóbbi időben Sean McVay akkor is erőltette a passzjátékot, amikor a futójáték jól működött és hatékonyabb lett volna vele az offense.)

Legfrissebb cikkeink
- Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kihagyja a szezon elejét a liga (egyik) legjobb támadófalembere
- Különös sztorija van Amon-Ra St. Brown mezszám-választásának
- 240 ezer dollárt csaltak ki a Vikings tavalyi elsőkörösének zsebéből
- Top10 belső védőfalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 pass rusher az NFL-ben dolgozók szerint
- Különleges tehetséget talált a Patriots – long snapper poszton!
- Terry McLaurin elégedetlen a Commandersszel, nem haladnak a tárgyalások
- Chase Claypool élete formájában van, és kész visszatérni az NFL-be
- Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Asante Samuel apja úgy beszólt a Dolphinsnak, hogy ebből aligha lesz igazolás
- Breakout játékosok 2025 – AFC North
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
Legutóbbi hozzászólások
- vanekur on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cseh Tibor on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Kopi3.14 on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- LaszloSzollosi on Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Loosername on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Sigismundus on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- bjeela on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Csakeztne on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk