Connect with us

Beharangozó

Riválisok? – Hétfő esti rangadó

Csoportrangadói csomagolásba burkolt egyoldalú találkozó? A szezon előtt úgy gondoltuk, hogy a liga egyik legerősebb divíziójának két élcsapata játszik egymás ellen a 10. heti hétfő esti rangadón. A Rams bár botladozik néha, hozza az elvárt színvonalat, azonban a 49ers idén is messze a várakozások alatt szerepel. Kérdés, hogy fel tudják-e szívni magukat erre a csoportmeccsre.

San Francisco 49ers @ Los Angeles Rams

A San Francisco továbbra is ott tart, mint az elmúlt években. Akad egy fiatal tehetségeket is bőven tartalmazó keret, amely nem tud eredményeket elérni. 2019 óta masszív mélyrepülésben van a gárda és csak keresi a megoldást mind offense oldalon, mind az irányító poszton. Ez a keresés pedig idén is tart. A 3 első körért megszerzett Lance esetében tudni lehetett, hogy nem 2021-ben lesz készen arra, hogy a hátára vegyen egy NFL csapatot, Garoppolo pedig sokadik szezonban bizonyítja, hogy egy átlag alatti játékos, akinek komoly problémái vannak az egészségével is. Három dolog biztos ugyanis a világon. Az adó, a halál és, hogy Garoppolónak minden évben ki kell hagynia rövidebb, hosszabb időszakot a szezonban.

A 49ers támadósor Garoppolóval idén sem mutat mást mint a csapat támadósora általában a Shannahan érában. 2018-tól nézve a 49ers támadósora a 14.-23. helyet foglalta el minden évben mind EPA/play, mind dropback/play, mind rushing attempt/play mutatóban. Természetesen kivétel ez alól a 2019-es év, ami mint majd látni fogjuk, csapatszinten is egy óriási, kiugró szezon volt.

Azt lehet mondani azonban, hogy az irányító teljesítmény is 2019-ben élte a csúcsát, de azon kívül Garoppolo nem tudott sem EPA/playben, sem CPOE statisztikákban a top10-be kúszni. Még 2019-ben is épp csak a 8., 9. helyekre volt elég a játéka ezen haladó statisztikákban. Csak összehasonlításképpen sem 2020-ban, sem 2021-ben nem voltak sokkal jobbak a mutatói, mint a 2018-as szezonban Nick Mullensnek. Az azonban továbbra is tény, hogy Garoppolo legalább tudja hozni a liga közepes szintet. Trey Lance azonban 37 irányítót vizsgálva konkrétan az utolsó CPOE-ben és 30. EPA/play mutatóban. Az egyértelműen látszik, hogy az offense alapvetően jobban működik még Jimmy vezetésével, de kérdés, hogy meddig kell kitartani az idei szezon maximum középszerű eredményei mellett és mikor jön el az a pont, ahol inkább a 2022-es és későbbi éveket kell a fókuszba helyezni és minél több tapasztalatot adni Lance-nek. Az ugyanis látszik, hogy ennél a szintnél nem fog jobban teljesíteni Garoppolo, aki a legjobb idényében (2019) is csak épp megütötte a liga első harmadának alját. A 49ers playoff reményei már idén is messze vannak, így talán érdemesebb volna a jövőbe fektetni. Lance-ben a potenciál ott van, jelenleg kevesebbet tud mint a veterán társa, de ha nem a holnapot, hanem a holnaputánt nézi Shanahan, akkor egyértelmű, hogy ki adna neki nagyobb esélyt a következő évekre. Persze kérdés mennyi bizalmat kaphat még egy évek óta alulteljesítő vezetőedző?

A támadósor igazából nem sokkal teljesít rosszabbul, mint az elmúlt években. A védelemnél azonban markánsabb a visszaesés. A Robert Saleh vezette védelem ugyancsak 2019-ben élte fénykorát, de az ő lendületük kitartott még a 2020-as szezonban is. Az EPA/play mutatóban a másodikról csupán a 8. helyre estek vissza tavaly, holott historikusan sok sérültje volt a védelemnek. Az idei évben azonban visszazuhantak arra a szintre, ahol 2019 előtt voltak. 24.-ek EPA/playben, aminek fő oka a passz elleni védekezés. Mindössze a 27.-ek ebben a tekintetben, míg a földön idén is hoznak egy jónak mondható liga 8. szintet. Persze a sérülés idén sem kerüli el őket főleg a corner poszton, de aki arra alapozza a secondaryjét, hogy Jason Verrett ki fog bírni sérülésmentesen két szezont egymást követően, az bántóan naív.

Mit kell tehát csinálnia a Ramsnek? Passzolni, ami nem fog nehezére esni a vendégeknek, Matthew Stafford a 3. legtöbb passzt engedte el eddig az idei szezonban, amihez a 2. legjobb EPA/dropback mutató társul csapatszinten és a legjobb EPA/play mutató az irányítók rangsorában. Remek matchup tehát ez a Rams számára, amely a liga egyik legjobban passzoló csapata és csupán az utolsó harmadban van a futójátékok terén. Azonban komoly érvágást szenvedett el a Rams támadósora. Szombaton jött a hír, hogy a Los Angeles-i egység elvesztette a liga egyik legalulértékeltebb elkapóját Robert Woods személyében.

Persze mikor veszítsd el az egyik legjobb célpontodat, ha nem akkor, amikor épp leigazoltad Odell Beckham Jr.-t. Nos tény, hogy találni hasonlóságot a két játékos használatát illetően, de el kell mondani, hogy Woods jobb volt nem csak idén, de az elmúlt években is mint Beckhem vagy talán úgy jobb fogalmazni, hogy jobb volt abban, amire főleg használta a Rams. Woods nagyon fontos része a támadósornak blokkolást tekintve is, az egyik legjobb WR ebben a tekintetben, itt óriási az előnye OBJ-vel szemben. De az útvonalfutásaikat tekintve is tudunk mutatni pár adatot a Next Gen Statstől.

Útvonalfutási gyakoriság százalékban és az ESPN sikerességi rangsora az elkapók közt:

  • Vertikális route: Beckham Jr. 41% (14.), Woods 28% (81.)
  • Külső pozícióból rövid route: Beckham Jr. 9% (85.), Woods 19% (15.)
  • Keresztező route: Beckham Jr. 8% (78.), Woods 13% (21.)

Látszik tehát, hogy Woods sokkal jobban dolgozott a line of scrimmage környéki útvonalak esetében, míg Beckham inkább a mély labdáknál jelentett veszélyt. Ezek alapján két következtetést lehet levonni:

Az első: a Rams támadósora vélhetően több mélységi labdát fog megereszteni. Matthew Staffordról tudni lehet, hogy az egyik legerősebb karja van a ligában, ennek ellenére csupán a 11. legtöbbször próbálkozik 20+-os átadásokkal a ligában, bár ezek sikeressége 50%-os, ami kifejezetten jónak számít. Beckham továbbra is konzisztensen tudja szabadra játszani magát de ezt teljesen máshogy teszi, mint amit ki tudott volna használni egy Mayfield szintű irányító. Stafford azonban sokkal jobban látja át a pályát, jobban tudja realizálni egy kibontakozó route közben, hogy hova is fog eljutni az elkapója. Calvin Johnsonnal, a valaha volt egyik legjobb elkapóval együtt játszva kezdte meg karrierjét a ligában, képes lesz Beckham számára is jó helyre jó ütemben odadobni a labdát, hogy újra highlight videókba illő megmozdulásokat láthassunk az egykori sztárelkapótól. Bár a frissen igazolt Beckham játéka egyelőre kérdéses, a hírek szerint pályára fog tudni lépni hétfő este.

A másik eredménye Woods kiesének vélhetően Cooper Kupp elképesztő statisztikáinak folytatása lesz. Jelenleg 137 yarddal előzi meg a liga második legtöbb yardot szerző elkapóját, Deebo Samuelt, és egyedül jár 1000 yard fölött. Ha ebben az ütemben folytatja a termelést, akkor nagyon közel kerülhetne a már egyszer említett Calvin Johnson NFL-rekordjához. Stafford egykori csapattársa 1.964-et ért el 2012-ben, Kupp ebben az ütemben pedig 1.925-nél állna meg év végén. Beckham érkezése kicsit visszavetette a rekord megdöntésének lehetőségét, de azzal, hogy a rövidebb útvonalakon használt Woods kivált, lehet hogy csak még egy löketet kapnak az egészen elképesztő szezont futó Kupp statisztikái.

Akár a K’Waun Williams vs. Cooper Kupp, akár az Emmanuel Moseley vs. Odell Beckham Jr. összecsapásra pillantunk, nem túl kedvező a hazai csapat számára. Ahol előnye lehet a 49ersnek, az a pass rush. Az előző héten a Titans megmutatta, hogyan kell dominálni és folyton nyomás alá helyezni Staffordot. A Tennessee 18 alkalommal tudta megzavarni a Rams irányítóját, ami 6-tal magasabb szám, mint bármikor eddig a szezonban. Az eredmény több eladott labda a Rams részéről a saját térfelükön és sima vereség.

A 49ers védőfala, noha nem ragyog abban a fényében mint két éve vagy akár csak mint tavaly, idén ismét van egy egészséges Nick Bosájuk. A hatása pedig könnyen érezhető. Bosát duplázzák a leggyakrabban az edge rusherek közül a ligában, azonban így is a 12. legtöbb nyomást és a 7. legtöbb sacket regisztrálta, az ESPN pass rush win rate mutatójában pedig a legfelső negyedben található annak ellenére, hogy a játékok több min 25%-ában vigyáznak rá ketten. Érdekes lesz követni, hogy hányszor próbálják majd meg szeparálni Bosát a Rams jó OT párosától és direkt belső felállásokkal, vagy stuntokkal beforgatni, hogy a gyengébb játékerőt képviselő guardokat vagy centert kelljen megvernie. Persze a sikerességhez fel kell lépnie Arik Armsteadnek is, aki a belső nyomásgenerálás felelőse. Brian Allen a jobb futásblokkoló centerek között van idén, de passzblokkolásban bőven megzavarható. Már 5 sacket engedett, ami a legtöbb a ligában és a 15 engedett nyomása is a 4. legmagasabb szám a centerek közt.

Jelenleg 3 és fél pontos favorit a Rams idegenben. A relatív alacsony spread jól néz ki, de vigyázni kell mielőtt minden spórolt pénzünkkel rohannánk a fogadóirodához. A Los Angeles-i csapat 6-1-es arányt tud felmutatni az utolsó 7 idegenbeli meccse alkalmával, de a spread ellen csupán 2-5-ös a mérlegük, ha favoritként utaztak az ellenfelükhöz. Az ellenfél azonban mondhatni tökéletes. A 49ers 8-as vereségi szériában van hazai pályán és a spreadet is csupán egy alkalommal tudták hozni ezen meccsek alkalmával. A Rams egy nagy pofonból érkezve lép pályára a Levi’s Stadiumban, így könnyed sikert várok tőlük.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!