Connect with us

Magyar foci

Veretlenül lett B csoportos Európa-bajnok a magyar válogatott

A Grátz Vilmos vezette Magyar Amerikai Futball Válogatott befejezte szereplését a B-csoportos Európa-bajnokságon, amelyet végül magabiztosan, veretlenül nyert meg. Az utolsó találkozóra Isztambulban került sor 2021. november 6-án, ahol egy végig szoros összecsapáson végül Elek Ádám utolsó perces touchdownja hozta meg a győzelmet, és a 24-20-as végeredményt. A magyar válogatott először 2019. október 12-én az Új Hidegkuti Nándor Stadionban fogadta Spanyolország legjobbjait, és nyert 24-7-re. Két hónappal később, 2019. október 26-án pedig Belgiumban lépett pályára a csapat. Újabb győzelem, ezúttal 31-7-re nyertek a Barbárok ellen. Igaz, ennek a mérkőzésnek az eredménye végül nem számított, hiszen a koronavírus járvány miatt a belgák idén visszaléptek a sorozattól.

Igaz, hogy a felnőtt válogatottnak a kontinenstornán első nekifutásra nem volt túl sok sikerélményben része, hiszen az első hivatalos mérkőzésén 56-0-ra kikaptak a szerbektől Lee Hlavka játékosai. Azóta viszont sok víz lefolyt a Dunán, a nemzeti csapatot 2016 óta irányító Grátz Vilmossal pedig a válogatott azóta két trófeát is begyűjtött már, hiszen a szlovákok és a csehek elleni sikerrel előbb elhódította a Three Nations Cup elsőséget, majd a Covid-19 miatt jelentősen meghosszabbodott Európa-bajnokságon végzett a B-csoport élén, ezzel megnyerve a sorozatot.

IFAF, B-csoportos Európa-bajnokság

2019.10.12. Magyarország – Spanyolország 24-7
2019.10.26. Belgium – Magyarország 7-31
2021.09.12. Magyarország – Izrael 44-19
2021.11.06. Törökország – Magyarország 20-24

A válogatott számára a törökországi mérkőzésen csupán az volt a kérdés, hogy sikerül-e győzelemmel megköszönni a segítséget a szurkolóknak, hiszen nélkülük ez a siker és a feljutás nem jöhetett volna össze. Miután az IFAF, vagyis a nemzetközi szövetség nem engedélyezte, hogy a vírushelyzet miatt a találkozó elmaradjon, a Magyar Amerikai Futball Szövetségnek össze kellett gyűjtenie a kiutazáshoz szükséges pénzt. Végül az elnökség a szurkolókhoz fordult, és gyűjtést szervezett. A török túra így megvalósulhatott, a többi pedig már történelem!

Grátz Vilmos, szövetségi kapitány nyilatkozata:

„Kezdjük azzal, hogy nem volt túl egyszerű, hogy a mérkőzés napján utaztunk Törökországba és emiatt nagyon komoly problémánk volt már azzal is, hogy időben megérkezzünk a stadionba. Egy nagyon felkészült török válogatott volt ma az ellenfelünk, amely kiválóan játszott, és nem sokon múlt, hogy megnyerje a találkozót. Persze, nem szeretném erre fogni a lassabb kezdést, a mostani találkozóra nem igazán sikerült jól a felkészülés, de ennek az okait még ki kell elemezni majd. Visszatérve a találkozóra, amikor 3 pontos hátrányban voltunk, 2 perccel a lefújás előtt, az utolsó támadásunknál Bencsics Márk, igazi vezérként győzelemre vezette a csapatot. A védelemből sok kezdő hiányzott, ám így is nagyon jól játszott ez az egység, viszont a büntetések megöltek minket. Szerintem 80 yard felett volt a sárgák utáni teljesítményünk. Az Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményünkkel összességében elégedett vagyok, ez egy nagyon jó sorozat volt. Örömmel tölt el, hogy feljutottunk Európa elitjébe, viszont ez a teljesítmény ott nem biztos, hogy elég lesz majd. Ráadásként, azt is meg kell nézni, kire számíthatunk majd a tapasztaltabb játékosok közül és hát nekem, nekünk edzőknek is át kell gondolni, hogyan alakul a folytatás…”

A kitűzött célt elérte a Magyar Amerikai Futball Válogatott és veretlenül lett B-csoportos Európa-bajnok. A folytatás tehát már a 12 csapatos elitben, a kérdés csak az lesz, a vírushelyzet után hogyan folytatódik majd a sorozat, amelynek az eredeti tervek szerint 2020-ban végett kellett volna érnie. Az elmúlt 5 évet összegezve azt láthatjuk, hogy a válogatott, mióta Grátz Vilmos a szövetségi kapitány, 11 találkozót játszott, ezeken 10 győzelem és mindössze 1 vereség a mérlege. Az Eb-győztes játékosok és a válogatott most pihenőre vonul, a klubcsapatok azonban folytatják. Most lesz ideje mindenkinek átgondolni – legyen szó edzőkről vagy játékosokról – folytatják-e a munkát címeres mezben, vagy a csúcson hagyják abba.

Forrás: MAFSZ

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!