Szombat esténként egész sok a roster mozgás a csapatoknál, hiszen a meccsek előtt még lehet aktiválni játékosokat vagy épp sérültlistára helyezni őket. Julio Jones és Chase Edmonds esetéről külön is írtunk, most pedig összeszedtük a további fontosabb eseményeket.
A Patriots aktiválta a jobb oldali tackle Trent Brownt, így az év első meccsének első drive-ja után akár újra összeállhat az eredeti kezdő ötös a támadófalban. Brown mindössze hét snapet játszott idén, majd vádlisérülést szenvedett. A Patriots emellett sérültlistára helyezte a linebacker Jamie Collinst, akinek így a maival együtt legalább három meccset kell kihagynia a bokája miatt. További rossz hír, hogy Damien Harris és Gunner Olszewski nem tudja vállalni a játékot a Browns ellen agyrázkódás miatt – a szintén emiatt szenvedő Rhamondre Stevenson játéka pedig továbbra is kérdéses.
A Brownsnál ugyanúgy futógondok vannak, hiszen nem aktiválta a csapat sem Nick Chubbot, sem Demetric Feltont, sem John Kellyt a Covid-IR-ről, szóval D’Ernest Johnson lesz az egyetlen bevethető futó, plusz a gyakorlócsapatból felhozott Brian Hill. Jó hír is van Clevelandben, hiszen visszatér a sérültlistáról a második körös újonc linebacker, Jeremiah Owusu-Koramuah, aki szenzációsan kezdte profi karrierjét. Szintén visszatér a defensive back MJ Stewart, ellenben a csapat kivágta a védőfalember Andrew Billingst, akit tavaly a piacon szerzett meg a Browns és ennél jóval többet várt tőle.
A Cowboys aktiválta az elkapó Michael Gallupot a sérültlistáról, aki így az első hét után léphet ismét pályára. Így újra összeállhat a liga egyik legjobb WR-triója Dallasban.
A Chargers aktiválta a tavalyi elsőkörös linebacker Kenneth Murray-t a sérültlistáról, ahová még október legelején került a bokája miatt. Előtte minden meccsen kezdőnek számított draftolása óta.
A Washington IR-re tette a pass rusher Montez Sweatet az állkapcsa miatt. Sweat két hete sérült meg, de mivel múlt héten nem játszott a csapat, így mindegy volt, hogy eddig nem került sérültlistára, ugyanúgy három meccs kihagyás vár rá.
Az NFL ráerősített a hétfő esti taunting büntetésre, ugyanis Cassius Marsh a szinte mindenki által hevesen kritizált zászló után 5.972 dollárnyi pénzbírságot is kapott a ligától. Mac Jones ellenben nem kapott pénzbüntetést a Brian Burns eset miatt.

Legfrissebb cikkeink
- Több mint 30 éve nem fordult elő hasonló az NFL-ben
- Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Trappista lett az ementáliból? – Packers FA-értékelő
- Reméljük az orvosi stáb jó munkát végzett – Broncos FA-értékelő
- A Cowboyst csak addig érdekelte Cooper Kupp, míg ki nem derült, hogy pénzt kér
- Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Két kezdő center is csapatot talált magának
- Brandon Graham bejelentette visszavonulását
- A Bengals nem áll le, Trey Hendricksonnal is hosszabbítana
- Újabb nagy potenciállal rendelkező bustot igazolt az Eagles
- Hosszabbított a liga legjobb jobboldali tackle-jével az Eagles
- A Vikings kivágta tavalyi kezdő centerét
- A holtszezon szokásos bajnokai? – Bears FA-értékelő
- Ez bizony kevésnek tűnik – Chiefs FA-értékelő
- Triple Coverage #590 – Hogyan befolyásolta a piac a draftot?
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Fetyke on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Fetyke on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- merlin on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- merlin on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Kopi3.14 on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
Hm, szóval a csúnyán nézés nagyobb vétség, mint a sérülés okozásának veszélye.. [okádós emoji]
Klasszikus “Kerdes van, nincs nem is lehet” itelet. Majd en azt megmondom, hogy mikor hibaztam, jo!?!
“Mac Jones ellenben nem kapott pénzbüntetést a Brian Burns eset miatt.”
Miért kapott volna? Az irányítók zseben belül védettek. :)
Szégyen ez a liga