Connect with us

Hír

Aaron Rodgers nem zárja ki, hogy az év végén visszavonul

Hamarosan vége a szezonnak, így ismét előjönnek az Aaron Rodgers jövőjét firtató kérdések. A Packershöz való visszatérése elég jól sikerült idén, hiszen a csapat jelenleg vezeti az NFC-t, az irányító pedig favorit az MVP-díjra – ismét. Ettől még nem biztos, hogy zöld-sárga mezben látjuk jövőre – vagy hogy bármilyen másikban. Tegnap arról (is) kérdezték az újságírók, hogy elvetette-e már a visszavonulás gondolatát a tavalyi fontolgatás után.

“Nem zárnám ki. Egyelőre csak élvezem ezt a szezont. Majd el fogok gondolkodni azon, hogy játszok-e jövőre. Fontos nekem, hogy úgy tudjak játszani a végén is, hogy nem vagyok béna.”

– mondta az irányító, via NFL.com

Idén Rodgers bizonyította, hogy még mindig magas szinten tud játszani. Ugyan a 3689 passzolt yardja csak 10. a ligában, de a 33-4-es TD-INT aránya lenyűgöző. Az irányító azt is elmondta, hogy még mindig imádja a sportot, imád versenyezni és imádja az egész heti felkészülést is, miközben az edzések hiányoznak neki, ha épp nem tud rajtuk résztvenni (Covid vagy sérülés miatt). Ezek alapján nagyon úgy néz ki, hogy egyáltalán nem lesz ebből visszavonulás a holtszezonban.

Persze mindig is az volt a nagyobb kérdés, hogy a Packersben vagy máshol folytatja karrierjét. A Green Bay-iek számára örömteli lehet, hogy Rodgers örül annak, hogy bevonták a munkáját érintő beszélgetésekbe és Brian Gutekunst general manager ebben nagy szerepet vállalt, ezáltal javult a kapcsolatuk is.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!