Connect with us

Minden ami NFL

Hogyan lett az AFC favoritjából határeset wild card csapat?

A tavalyi konferenciadöntős Buffalo Billst a legtöbben visszavárták az AFC fináléjába a szezont megelőzően, majd az ötödik forduló után a Chiefs legyőzését követően már első számú esélyesként tartották számon a főcsoportban. Utána viszont jött egy egészen meredek lejtmenet, az utóbbi hat meccsből négyszer is kikapott a gárda és most már nem az első kiemelésen kell aggódni, hanem azon, hogy egyáltalán bejut-e a csapat a playoffba. Mi ment ennyire félre Buffalóban?

A Bills 5-2-vel kezdte a szezont, a végső pontszám alapján dominálták ellenfeleiket, a Chiefst is 18 ponttal verték meg, két ellenfelet nulláztak le és a liga egyik legjobb pontkülönbségét tudták felmutatni. Érthetetlennek tűnt az első fordulós Steelers elleni vereség, de mindenkinek lehet egy rossz napja. A Titans elleni hárompontos vereség sem adhatott okot az aggodalomra, főleg hogy ha Josh Allen alól nem csúszik ki a lába egy QB sneak során, akkor ott is W került volna a Bills neve mellé. Akkor tényleg úgy gondolhattuk, hogy hozzák a vártakat és ott lesznek a végelszámolásnál.

Aztán jött a Jaguars elleni borzadály, két héttel később a Colts is csúnyán elintézte Sean McDermott fiait, és az utóbbi két fordulóban is két nagy L betűt írhattunk be. Persze a Patriots ellenit az orkán miatt akár ki is dobhatnánk az ablakon, meg a Buccaneers ellen is sikerült visszajönni a meccsbe és hosszabbításra menteni a találkozót, de akár foghatnánk az egészet arra is, hogy egyszerűen szerencsétlen a csapat a 0-5-ös egy labdabirtoklással eldőlő meccses mérlegével, de valójában a problémák és a hiányosságok nagyon is látszanak Buffalóban.

Mi a baj a támadósorral?

A cikk folytatódik!Mindössze havi nettó 1500 forintért több tucat prémium cikket olvashatsz el, illetve korlátlan hozzáférést kapsz minden korábbi anyagunkhoz.Vagy légy a támogatónk további előnyökért! Ha már előfizető vagy, ne felejts el bejelentkezni (fent a menüben)!

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!