Connect with us

Beharangozó

Jön a konferenciadöntők hete és kialakul a playoff mezőnye

A 2007-es szezon óta nem volt olyan kavarodás NCAA körökben, mint idén. Szinte rekordszámú kiemelt csapat kapott ki az év folyamán, az Alabama gyengélkedett, és jó esély van rá, hogy nem lesz ott a playoffban, a Clemson egy pillanatig nem volt versenyben, az Ohio State pedig a célegyenesben hasalt el. Mindenképpen részben új arcok alkotják majd a rájátszás mezőnyét, már csak az a kérdés, hogy kik lesznek ezek a csapatok.

PAC12 döntő – Utah Utes (17.) vs. Oregon Ducks (10.) Szombat 02:00

Mi várható a mérkőzésen?

A PAC12 idén sem tudott rácáfolni a kétkedőkre, az Oregon mellett nem tudott kitűnni egyetlen gárda sem, de a Kacsák is csak ideig-óráig tűntek rájátszás befutónak. Végül a sorsuk két héttel pont a jelenlegi ellenfél ellen dőlt el, az év végére feljavuló Utah teljességgel szétcincálta ellenfelét, amivel egyrészt eldőlt, hogy idén sem lesz Pac12 csapat a legjobb négyben, illetve hogy egymás ellen döntik el, hogy ki a konferencia legjobbja.

A felek már péntek éjjel egymásnak feszülnek és valószínűleg az dönthet, hogy melyik csapat tudja a másikra erőltetni jobban a futójátékát, illetve melyik védelem tudja azt jobban limitálni. Az első mérkőzésen ez abszolút a Utesnak sikerült, akik akkor 208 yardig jutottak a földön Tavion Thomas vezérletével. A passzjátékot csak nyomokban tartalmazhatja a mérkőzés, mert sem az Oregon QB-ja, Anthony Brown, sem a Utah vezére, Cameron Rising nem lépte át a 2600 yardot idén.

Véleményem szerint a két héttel ezelőtti összecsapással ellentétben egy szoros mérkőzésre van kilátás, a Utes masszívabb csapatnak tűnik jelenleg, ellenben a sztárok inkább az Oregon oldalán vannak. Egy pár pontos Utah győzelmet várok.

Kikre érdemes figyelni draft szempontból?

Elsődlegesen egyértelműen az Oregon pass rusherére, Kayvon Thibodeaux-ra, aki egy-két meccset leszámítva nem igazán erősítette az 1/1-es megítélését. Olyannyira nem, hogy az elmúlt hétvége után több mock draftban már nem ő volt az első választott. Most a konferenciadöntőn javíthat renoméján és megmutathatja, hogy nem csak a potenciálja nagy, de hatékony is tud lenni. Mellette az oregoni védelemből még két secondary játékost érdemes kiemelni, a cornerback Mykael Wrightot és a safety Verone McKinley III-öt, akik egész évben stabilan teljesítettek.

Azonban a mezőny második legjobb játékosa a Utah linebackere Devin Lloyd lesz, aki már tavaly is jöhetett volna a draftra, de jól tette, hogy maradt, ugyanis karrierévet tudhat maga mögött. Sokak szerint egyértelműen ő a class legjobb three-down linebackere, aki tud blitzelni, coverage-ben sem szerepel le és futás ellen is hasznos.

ACC döntő – Wake Forest Demon Deacons (16.) vs. Pittsburgh Panthers(15.) Vasárnap 02:00

Mi várható a mérkőzésen?

A másik rájátszás szempontból irreleváns Power5 döntőt az ACC-ben rendezik, amit hosszú idő után a Clemson nélkül rendeznek meg. Azonban nem érdemtelenül van itt sem a Wake Forest, sem Pittsburgh. Az egyetlen olyan döntő lesz, ahol egyik csapat sem a védelméről híres, ugyanis egyik csapat egysége sincs a top30-ban jegyezve. Ellenben a támadósorok ellenállhatatlanok. A Wake Forest egysége harmadik, míg a Pittsburgh offense-e a negyedik a ligában, így valódi nehézbombázásra van kilátás. A döntő faktor talán az lehet, hogy a Panthers védelme azért bizonyos tekintetben jónak mondható, futás ellen az ötödik, harmadik kísérleteknél pedig a hetedik legjobb produkciót nyújtotta idén.

Én egy közel 80 pontos mérkőzést várok, ahol lényegében az fog számítani, ki támad utoljára, de részben a fenti védőstatisztikák, részben az irányítók közti tapasztalatbeli különbségek miatt a Panthers szűk győzelmét várom.

Kikre érdemes figyelni draft szempontból?

Az egyértelmű válasz, hogy a Panthers irányítójára, Kenny Pickettre, aki a legtöbb lényeges irányítómutatóban a top10-ben zárt idén. A senior QB talán nem a legszexibb név a piacon, mert nem egy dual threat csodafegyver és nem is egy out of the box gondolkodással megáldott játékos, de precíz, érett játéka miatt magas padlóval rendelkezik. Az utóbbi időben, főleg a többi draftra jelentkezett QB gyengélkedése miatt, már sok helyen ő a QB1, de mindenképpen első körös játékos lehet belőle.

BIG12 döntő – Baylor Bears (9.) vs Oklahoma State Cowboys (5.) Szombat 18.00

Mi várható a mérkőzésen?

A BIG12 az első konferenciadöntő, ami a playoff szempontjából is releváns, hiszen ha az Oklahoma State nyer, akkor nagyon nagy eséllyel ott lesz a végjátékban. A Baylor azonban nem fogja könnyen adni magát, ugyanis hatalmas lehetőség előtt áll, hogy felüljön az Oklahoma Sooners trónjára. Ráadásul fűtheti őket a revans vágya is, a két csapat korábbi mérkőzésén a Cowboys simán 24-14-re győzedelmeskedett.

A mérkőzés kulcsfontosságú kérdése, hogy a Bears irányítója, Gerry Bohanon tudja-e vállalni a játékot. Az igaz, hogy a csapat nélküle is nyert az utolsó fordulóban és elsősorban az Abram Smith vezette futójátékra meg a védelmére épít, de Bohanon egy sokkal stabilabb pont volt, mint az utolsó két mérkőzésen pályára lépő Blake Shapen. Főleg hogy a kezdőirányító lábon is veszélyes volt. Ez azért is kulcskérdés, mert az egész liga egyik legjobb védelme jön szembe, a Cowboys defense top10 volt a ligában mind passz, mind futás ellen és az egyik legjobb a harmadik kísérleteknél is.

Én egy kevés pontos mérkőzésre számítok, ahol az Oklahoma State védelme tartja inkább kontroll alatt a mérkőzést és egy kísértetiesen hasonló végkimenetelt várok, mint a két csapat korábbi mérkőzése.

Kikre érdemes figyelni draft szempontból?

A két kiválóan teljesítő csapat ellenére kevés a draft szempontból magasan jegyzett játékos. A Cowboys részéről két rutinos játékosra érdemes összpontosítani, az irányító Spencer Sandersszre és a futó Jaylen Warrenre. Egyikük sem rendelkezik túl nagy potenciállal, inkább a stabilitás mintaképei, ami jól jöhet egy konferenciadöntőben, de kevésbé szexi a drafton. A Baylor oldalán is hasonló dolgok mondhatóak el, talán az egyetlen kivétel Jalen Pitre, aki safety poszton egy jó all-around játékos és akár becsúsztat a második napra majd a börzén.

BIG10 döntő – Iowa Hawkeyes (13.) vs Michigan Wolverines (2.) Vasárnap 02:00

Mi várható a mérkőzésen?

A BIG10 rengeteg rangsorolt csapattal rendelkezett idén, így még impresszívebb, hogy végül kik tudták elérni a konferenciadöntőt. Alapvetően mindkét csapat egy egészen brutális védelemmel rendelkezik, mindkét gárda egysége a top7-ben van EPA hatékonyságot tekintve. A különbség a két csapat között, hogy Jim Harbaugh legénysége offense fronton is fel tud mutatni egy korrekt játékot, Cade McNamara irányító egy game manager szerepkörben kormányoz, miközben a Hassan Haskins, Blake Corum futópáros egészen kiválóan játszik. Az Ohio State legyőzésének is az volt a titka, hogy közel 300 yardot futottak és a két futón kívül itt meg kell említeni a támadófalat is, amely talán az egész idény legimpresszívebb teljesítményét nyújtotta minden csapatot figyelembe véve.

A kulcs a győzelemhez Michigan részről az lehet, hogy nem adják el a labdát, mert az Iowa offense saját erőből nem képes haladni. Ez az egység akár Spencer Petras, akár Alex Padilla az irányító, teljességgel impotens: a 130 egyetemi csapatból a 119.-ek voltak EPA-ben, a passzjáték egyenesen a 124. volt a teljes idényt figyelembe véve.

A másik fontos tényezője a mérkőzésnek, hogy a Michigan elit védelme mit tud kezdeni az Iowa elit támadófalával. Mert ha utóbbi féken tudja tartani Hutschinsonékat, akkor egy korrekt futójáték mögött lehet esélye némi haladásra. Én azonban nem látom, hogy ez meg tudna történni, a michigani védelem a liga legjobb offense-ét is limitálta múlt héten, így egy viszonylag magabiztos Wolverines sikert várok.

Kikre érdemes figyelni draft szempontból?

Ez a meccs már hemzseg érdekes nevekben. Elsősorban mindenképpen Aidan Hutchinsont, a Michigan pass rusherét kell megemlíteni, aki újdonsült michigani sack rekord tartóként érkezik, ezen kívül viszont több draft boardon felugrott az első helyre és a Heisman trófeára is van némi esélye, ha itt az Ohio State elleni teljesítményét meg tudja ismételni. Hutchinsont a kiváló skilljei mellett mentalitása emeli a többiek fölé és sugárzik róla, mennyire élvezi ezt az évet. Rajta kívül pass rusher társa David Ojabo is felverekedte magát az első körbe, 9 sackjével ő sem szégyenkezhet. A Wolverines védelmet mi sem dicséri jobban, hogy velük nem fejeződik be a névsor. Ugyanis két defensive back is viszonylag magasan, valahol a harmadik kör környékén kellhet el. Daxton Hill és Brad Hawkins nagyon jó játékosok, de ők sokkal inkább egy jó rendszerben villognak, mint saját erőből. Ennek ellenére az NFL-ben is stabil kezdőkké válhatnak egyszer.

Iowai részről a center Tyler Linderbaum az egész liga legjobb támadófalembere volt idén, de posztjából adódóan nem valószínű hogy a top10-ben kiválasztják. Az erőssége a futásblokkolás, pedig nem a legnagyobb termetű játékos, de olyan csiszolt technikája van mint keveseknek, akik az egyetemről kerülnek ki. Rajta kívül talán még a tight end Sam Laportát érdemes figyelni, egy klasszikus in-line tight end, aki hatékonyan segíti a blokkolást, ellenben a passzjátékban kevesebb szerepe van, ami nem túl vonzó mostanság. Furcsa mód a kiváló védelemből nem feltétlenül lesz NFL szinten is bárki meghatározó, akinek a legnagyobb esélye van rá az a Riley Moss, de neki is szüksége van egy jól működő rendszerre, mert sem a termete, sem az emberezési képességei nem tartoznak az elithez.

SEC döntő – Alabama Crimson Tide (3.) vs. Georgia Bulldogs (1.) Szombat 22.00

Mi várható a mérkőzésen?

A hétvége legjobban várt mérkőzése pedig természetesen az SEC döntő, ahol az ország legjobb csapata és a legnagyobb presztízsű csapata néz farkasszemet. Sokan előre temetik az Alabamát, mert több szenvedős mérkőzésük is volt az évben, illetve a Texas A&M meg is lepte őket, de koránt sem arról beszélünk, hogy ez a csapat egyértelműen gyenge lenne. Az Alabama offense negyedik EPA hatékonyságban az évben és minden mérkőzésén feltett legalább 20 pontot (igaz az Auburn ellen négy hosszabbítás kellett), de amiről kevés szó esik, az a védelem, amely az inkonzisztens játék ellenére is tizedik lett EPA mutatóban. Ez pedig a második legjobb védelem, amellyel a Georgia találkozik, a legjobb a Clemson volt, amely 10 ponton tartotta a Bulldogst. Ezen kívül inkább a liga második harmadában tanyázó defense-ek jöttek szembe. Nem mellesleg a Bulldogs 2007 óta nem tudta legyőzni riválisát.

Ugyanakkor az Alabama offense hiába jó, a Georgia védelem egy másik univerzum. Egyik ellenfelüket sem engedték 17 pont fölé, és nyolcat egyszámjegyű ponton tartottak a harmadik negyedig. Minden lényeges mutatóban ligaelsők, ráadásul messze ligaelsők. Az offense pedig ha nem is találkozott igazi kihívással, de a közepes ellenfelek ellen mindig stabil volt és végül a top10-ben zárt. Nem feltétlenül várom azt, hogy a Georgia agyondominálja a mérkőzést, de a védelmük képes teljesen ellehetetleníteni a Crimson Tide játékát. Amiben mégis bízhat az Alabama, hogy Jameson Williams gyorsaságára kevés embere van a Bulldogs defense-ének, ellenben, hogy vertikálisan is lehessen használni a gyors elkapót, ahhoz időt kell biztosítani Young számára, ami nem fog könnyen menni. Én egy szűk Georgia sikert várok, de az Alabama közelebb lesz, mint sokan gondolják.

Kikre érdemes figyelni draft szempontból?

Ha a BIG10 döntőnél azt írtam, hogy hemzsegnek a draft szempontból érdekes játékosok, akkor itt egyenesen az első körösök tartanak fiesztát. A Georgia defense kiválóságát mi sem mutatja jobban, mint hogy nem kevesebb mint négy elsőkörös név is felbukkan az egységben, de további kettő-három ott lehet az első napokon. Nehéz eldönteni, hogy a defensive tackle Jordan Davis vagy a linebacker Nakobe Dean fog elkelni előbb a börzén, de mindkettőjükben van mit csodálni. Davis egy igazi szörnyeteg megjelenésével rendelkezik, két méter magas és 150 kilogramm. Emellé a termet mellé pedig szokatlan dinamikusság járul. Nakobe Dean pedig az egyetlen college védő, aki pass rushban és coverage-ben is 90 feletti osztályzatot kapott a Pro Football Focustól.

Mellettük a szintén defensive tackle Devonty Wyatt és a defensive end Trevon Walker említhető még meg a front7-ből, mindketten több mint hat negatív yardos szerelésnél járnak már idén. A secondaryben a Clemsontól érkező és már tavaly is emlegetett corner Derion Kendrick és a safety Lewis Cine érkezik a draftra, mindketten igazi fizikális játékosok.

Végül pedig említsük meg, hogy az offense-ben is van tehetséges játékos, George Pickens elkapó például annak ellenére kap második napos grade-eket hogy az egész szezont kiülte, eddig egy elkapása van visszatérése után, de az Alamaba ellen bevethetik nagyobb szerepkörben. Futó poszton pedig James Cook, Dalvin öccse kapott szép lassan egyre nagyobb terhelést a szezonban.

Az alabamai oldalról nem meglepő módon inkább a támadóknál kereshetjük az NFL ready játékosokat. Evan Neal a legjobb offensive tackle prospect idén, a jobb oldal után idén a bal oldalon is megállta a helyét és mindössze egyetlen gyengébb meccse volt. Összesen öt siettetést engedett egész szezonban. Rajta kívül a két elkapó nagy tehetség, a villámléptű, dinamikus Jameson Williams és John Metchie, aki inkább a szezon végére kapta össze magát. És végül érdemes még megemlíteni a védelemből Christian Harris linebackert, Josh Jobe cornerbacket és Jordan Battle safetyt is, de mindegyikük inkább szokásos Alabama termék, aki egy nagy egész része, de nem feltétlenül különleges játékos.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!