Connect with us

Minden ami NFL

Ki lesz a megváltónk? Főedző jelöltek 2022-re II.

A támadó oldali főedző jelöltek után nézzünk rá, hogy a védőguruk közül kire várhat előrelépési lehetőség a 2021-es szezont követően. Ezen a listán sokkal több az olyan név, aki korábban már főedzői lehetőséghez jutott, azonban valamilyen oknál fogva sikertelenül zárta a head coach időszakát (a hivatkozott statisztikák a 15. játékhét előtti teljesítményeket tükrözik.)

Jerod Mayo, belső linebacker edző, New England Patriots

Ez még mindig csak a harmadik edzősködéssel töltött éve a 35 éves Mayónak, de már az előző szezon után is felmerült a neve, mint főedző jelölt – az Eaglesnél volt is interjún. Idén sokkal kapósabb lehet, mert bár Bill Belichick a főnök a védőoldalon (is), de a papíron védőkoordinátor nélkül dolgozó New England defense-ben kiemelkedő szerepe van (még ha nehéz is pontosan meghatározni, hogy mennyi az ő hozzáadott értéke, bár a bostoni linebackerek remekül játszanak az irányításával).

Mayónak volt honnan merítenie a tapasztalatot, ugyanis nyolc szezont játszott Bill Belichicknél New Englandben, és ebben az időszakban a Patriots védelem agya volt. 1/10-es választott volt 2008-ban, rookie évében olyan klasszis veteránoktól tanulhatta a szakmát, mint Mike Vrabel, Tedy Bruschi, de sokáig játszott együtt Vince Wilforkkal is. Nyert Super Bowlt, kétszeres Pro Bowler, 2008-ban ő lett az év újonc védője, hitelességi deficitje biztosan nem lesz, tökéletesen alkalmas egy győztes kultúra kialakítására. A playbook, amit hozni tud New Englandből pedig az egyik legsokoldalúbb az egész NFL-ben. Annak ellenére is kiváló jelölt, hogy játékhívásban nem rendelkezik jelentős tapasztalattal.

A general managerek kifejezetten szeretnek Bill Belichick tanítványokat főedzőnek kinevezni, a Mayóra vágyók azonban okkal reménykedhetnek, hogy nem egy új Matt Patriciát kapnak. Erre Mayo játékos múltja is lehet a biztosíték.

Matt Eberflus, védőkoordinátor, Indianapolis Colts

A cikk folytatódik!Mindössze havi nettó 1500 forintért több tucat prémium cikket olvashatsz el, illetve korlátlan hozzáférést kapsz minden korábbi anyagunkhoz.Vagy légy a támogatónk további előnyökért! Ha már előfizető vagy, ne felejts el bejelentkezni (fent a menüben)!

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!