Connect with us

Összefoglaló

Már nem a Lionsé az 1/1, a Bengals nehezen, a 49ers könnyebben erősítette playoff-helyét

A Lions nagy meglepetésre megverte a Cardinalst, ezzel pedig átadta az első helyet a Jaguarsnak, amely Urban Meyer nélkül sem tudott nyerni a Texans ellen. A Bengals a csoportja élére ugrott, míg a 49ers még egy lépéssel közelebb került a rájátszáshoz. 

Arizona Cardinals @ Detroit Lions 12-30

Az NFL-ben minden megtörténhet, ez ismét bebizonyosodott vasárnap este, amikor a 12 pontos favorit Arizona 18 ponttal kikapott az eddig egy győzelemmel álló Detroittól. De hogyan is történt mindez?

Mindkét oldalon rengeteg hiányzó volt a Covid és egyéb sérülések miatt, a vendégeknél DeAndre Hopkins, Rodney Hudson és Robert Alford, a vendégeknél Frank Ragnow, D’Andre Swift és Jamal Williams voltak a legfontosabb sérültek. A mérkőzésre tökéletesen felkészült Detroit úgy nyomta le a futójátékot és a play action passzjátékokat a Cardinals torkán, ahogy nem szégyellték. Egy 8 perces drive-val indított a Lions, ahol már látszott, hogy Craig Reynolds futásaira (26/112 yard) és Amon-Ra St. Brown elkapásaira (8/90 yard/1 TD) fognak építeni az egész mérkőzésen. Végül csak egy mezőnygóllal nyitottak, de rögtön utána onside kicket rúgtak, ami ugyan nem jött össze, de a rövid pályán sem sikerült haladnia a Cardinalsnak.

A következő támadást már sikerült végigvinni, ugyanúgy Reynolds futásaira építettek, a végén pedig St. Brown kapta el a labdát a célterületen. Az arizonai támadósort tökéletesen megfojtotta a hazaiak pass rush-a és Kingsbury érthetetlen playhívásai. Charles Harris mindig ott volt a backfielden, a vendégek HC-ja pedig teljesen elengedte a futójátékot az első félidőben, Murray folyamatos dropbackjeire viszont így könnyen felkészülhetett a Lions védelme. Tíz pont hátrányban nekiment egy negyedik kísérletnek a Cardinals, amit kivédekeztek a három yardoson, a Lions azonban egy 97 yardos TD drive-val mindenki meglepetésére már az első félidőben eldöntötte a találkozót.

A második félidőben aztán Kingsbury rájött, hogy van két egészséges futója, Conner 22, Edmonds 23 yardos futással nyitott, azonban a red zone-ban megakadt a csapat és csak egy 29 yardos mezőnygólra futotta. A következő drive-ban lehetett volna még jobban kapaszkodni, miután kiütötték Godwin Igwebuike kezéből a labdát, viszont Kyler egyből eladta, miután AJ Greennel megint nem értették meg egymást. A lasztit Amani Oruwariye szedte le, visszaszaladt vele 50 yardot és a következő playből a fullback Jason Cabinda szerzett elkapott TD-t, amivel bevitte a Lions a kegyelemdöfést.

Dan Campbell csapata tökéletes gameplannel érkezett, az offensive line agyondominálta a JJ Watt nélküli Cardinals front sevent, tökéletesen nyitották a folyosókat a futóknak, emiatt pedig a play action passzjáték is hibátlanul ment, Goff 21/26, 216 yard, 3 TD-vel zárt és továbbra ő Kliff Kingsbury (egyik) nemezise, hiszen a Cardinals főedzője sosem tudott még nyerni ellene.

A Lions tehát a tehetségbeli hiányosságok ellenére is bárki ellen szoros meccset tud játszani egy jó stratégiával, a Cardinals pedig a tavalyi év után megint a szezon végén kezd leolvadni, ami nem túl jó jel a közeljövőre nézve, hiszen a következő két ellenfél a Colts és a Cowboys lesz.

(löfli)

Houston Texans @ Jacksonville Jaguars 30-16

Amikor egy csapat megszabadul egy olyan főedzőtől, akit mindenki utál, általában jön egy kisebb fellendülés: a játékosok felszabadulnak, lelkesebbek, motiváltabbak és egy kis szerencsével a gameplanben és a playbookban is lesz némi pozitív változás. Nos, a Jaguars esetében semmi ilyesmi nem történt.

A mérkőzést a Texans kezdte és az első két támadásából rögtön két TD-t szerzett, pontosabban: az első drive-ban a támadósor, a másodikban a speciális egység egy 98 yardos kickoff visszahordással. Ezt követően egy pillanatig nem volt veszélyben a csapat győzelme, pedig a futójátékot teljesen megölte a Jaguars és a védelem sem remekelt különösebben, de nem is kellett.

Davis Mills 209 yarddal, két TD-vel és két INT-vel fejezte be a meccset. Ebből 102 yardot és két TD-t Brandin Cooks szerzett, aki naggyá tette az újonc irányítót – úgy játszott, ahogy annak idején a Saintsben vagy a Patriotsban megszokhattuk tőle. Rajta kívül senki nem csinált semmit a támadók közül, így leginkább a három sacket szerző védelmet, illetve a szakadó esőben hatból hat rúgást értékesítő Ka’imi Fairbairn lehet kiemelni, utóbbi ráadásul 50+ yardos rúgásokat is bevágott.

A túloldalon a védelem csak dísznek volt ott, ami elég komoly kritika, a Texansnak ugyanis nem nagyon van támadójátéka vagy támadófala, a futás megállítása annyira nem nagy teljesítmény. De ez talán nem is volt elvárás, ugyanakkor joggal várhattuk azt, hogy egy kicsit kreatívabb, látványosabb offense lesz a pályán. Ebből sem lett semmi, ugyanazt láttuk, csak esőben.

James Robinson visszatért, ami a csapat és a fantasy tulajok szempontjából is jó, most is volt 75 yardja és egy TD-je 18 futásból. Rajta kívül viszont mindenki csak kóricált a pályán. Trevor Lawrence (22/38, 210 yard) teljesen átlagos volt, semmi extrát nem mutatott, ellenben volt pár minimum véleményes megoldása. Effektíve Mills szintjét hozta, csak – és ezt bármilyen fura is leírni a Texansszal kapcsolatban – a Houstoni playmakerek ennyivel többet tettek hozzá a játékhoz.

A győzelmével a Texans jelenleg az 1/3-as pick birtokosa, és mivel a Lions óriási meglepetésre legyőzte a Cardinalst, így most a Jaguars az 1/1-es.

(renningan)

Cincinnati Bengals @ Denver Broncos 15 – 10

Két playoffért küzdő csapat összecsapása egy szoros, de nem feltétlenül élvezetes mérkőzést hozott. Az első félidő teljes mértékben a védelmekről és a rúgókról szólt. Ebben a 30 percben a két csapat összesen 11 first downt tudott csak összehozni, illetve kilencszer puntoltak. Értékelhető drive-ot egyik csapat támadósorának sem sikerült levezetnie, örülhettek, ha mezőnygól távolságig sikerült eljutniuk. Rúgásra mindkét gárdának kétszer volt lehetősége az első félidőben, viszont míg a Bengals mindkettőt berúgta, addig a Broncosnál McManus kihagyta az 51 yardos FG-t, így 6-3-as vendég vezetéssel vonultak a felek nagyszünetre.

A második félidőben eleinte minden ott folytatódott, ahol az első abbamaradt. A Broncos puntolt, amire a Bengals egy mezőnygóllal válaszolt. Ezután viszont egy ijesztő jelenet következett. Teddy Bridgewater egy futás után lent maradt a földön, és annyira súlyos volt a sérülése, hogy hordágyon kellett levinni a pályáról. Egyértelmű volt, hogy a Broncosnak Drew Lockkal kell befejeznie a meccset.

Az új irányító végigvitte a Bridgewater által megkezdett drive-ot, és Tim Patrick 25 yardos TD-jével átette a vezetést a hazai gárda. Sokáig azonban nem élvezhették az előnyt, ugyanis szinte azonnal érkezett egy 56 yardos passz Burrow-tól, amivel Tyler Boyd futott be a célterületre. A kétpontos azonban nem sikerült, így csak 5 pont volt a különbség a két csapat között.

A Broncosnak elég lett volna egy TD-t elérnie, hogy megnyerje a meccset, de a hátralévő 15 percben ez nem következett be. A 4. negyed elején volt a legnagyobb esélye Locknak megnyerni a meccset, de a Bengals 9 yardosán kitépték a kezéből a labdát. A negyed hátralévő részében pedig már nem tudott újra eljutni ide, és még két további sikertelen drive után az utolsó másodpercek is lepörögtek.

Egyik csapat támadósora sem játszott úgy, ahogyan azt remélni lehetett, viszont a védelmek mindent megtettek a győzelemért. Lényegében mindkét oldalon csupán egy-egy játék volt, amit a védelmek elnéztek (ezekből született a két TD), de ezeket leszámítva végig dominálták a másik támadósorát. Burrow csupán 157 yardig jutott, a túloldalon a két irányító összesen nem érte el a 200 yardot. Egy nagy különbség azonban volt a két védőegység között. A Broncos bár nem sok pontot engedett, de nem szerzett labdát. A Bengals azonban a legfontosabb pillanatban el tudta venni a labdát Locktól. Végső soron pedig ez jelentette a különbséget a két csapat között.

(jarred)

Atlanta Falcons @ San Francisco 49ers 13-31

Fontos mérkőzést rendeztek Kaliforniában a wild card helyekért, azonban a 49ers könnyedén átgázolt a rájátszásban reménykedő Atlantán.

Pedig ennél jobban nem is indulhatott volna a mérkőzés a Falcons számára, JaMycal Hasty fumble-t vétett a kickoffnál, amit össze is szedett az Atlanta. Három play-jel később pedig már majdnem vezettek is a vendégek, ám Patterson futását visszanézés után elvették, negyedik kísérletre pedig Pitts nem tudta elkapni a labdát, így a saját 1 yardosáról jöhetett a 49ers. Egy 3&out után Ryan és Davis futásaival mezőnygóltávba került a Falcons, Koo pedig nem hibázott. A következő támadásban aztán a 49ers is feléledt Kittle vezetésével, aki két elkapásból 53 yardot szerzett, végül egy mezőnygól lett itt is a támadás vége. A következő drive-ban megszerezte a vezetést a Frisco egy Juszczyk TD-vel, majd miután Russell Gage kiegyenlített, Deebo Samuelé lett a következő támadás, és az ő futott TD-jével 17-10-el mentek a szünetre.

A második félidő is turnoverrel kezdődött, Matt Ryant strip sackelte Nick Bosa, amit Fred Warner szedett össze, négy play-jel később pedig Wilson futott be az end zone-ba, amivel szinte el is dőlt a mérkőzés, annyira nem lehetett érezni ebben a Falconsban az erőt. Ugyan szereznek még egy mezőnygólt a következő drive-ból, de a rákövetkező 49ers támadás is TD-vel ért véget, ezúttal Jauan Jennings elkapásából és ezzel a harmadik negyed vége előtt be is állították a végeredményt. A Falcons próbálkozot, és hiába jutott el kétszer is a 49ers 10 yardosán belülre, a vége mindig turnover on downs let, a maradék időt pedig lefuttatta a San Francisco.

A hazaiaknál Garoppolo szinte hiba nélkül hozta le a meccset, nem sackelték, nem adta el a labdát (igaz, volt egy fumble-je), Shanahan a futásra és a rövid passzokra épített, Jeff Wilson karrierje második 100+ yardos mérkőzését hozta le. Kittle-re megint nem lehetett panasz, igaz, most “csak” 93 yardot kapott el, Deebo Samuel 89 scrimmage yarddal zárt és még egy passzkísérlete is volt. A másik oldalon Matt Ryannek nem volt egyszerű dolga, folyamatosan ott voltak a nyakában, Arden Key volt a kulcsjátékos (bocsánat), szinte minden playben megverte az újonc guardot, Jalen Mayfieldet, Patterson futásaira remekül felkészültek (11/18 yard), és hiába volt Pittsnek és Zaccheausnak is 49 yardos elkapása, elejtett labdából több volt, mint nagy játékból.

A San Francisco így nagyot lépett előre a playoff szereplésért, az Atlantánál pedig a fals remény is elillant, úgyhogy lehet keresni a jövő támadójátékosait, mert kelleni fog skill player és támadófalember is.

(löfli)

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!