Connect with us

Hír

Több mint száz éve a csúcson – az NFL története

A világ egyik legnagyobb hatású versenysorozata, az Egyesült Államok kitüntetett bajnoksága, az NFL, azaz a Nemzeti Futball Liga. Az amerikai foci több mint 150 éves múltra tekint vissza, az azóta eltelt idő pedig bizonyította, a sportág hatalmas tömegeket képes megmozgatni az óceánon innen és túl is. De milyen lépések vezettek egy iskolai meccstől az emberiség legjobb mérkőzésének titulált bajnoki döntőjéhez? Áttekintettük az NFL történetét, és annak magyar hatását.

Az amerikai futball első mérkőzése a Princeton egyetem diákjainak győzelmével zárult. A nyerő csapat a 19. század közepén, 1869-ben mérkőzött meg a Rutgers tanulóival.  Bár megkezdte térnyerését a játék, és egyre több meccset kezdtek el játszani országszerte, az első liga felállítására egy jó pár évtizedet várni kellett. 1903-ban alakult az Ohio League, amely 1919-ig tömörítette az Ohio állambeli csapatokat. 1920-ban a liga több New York és Chicago állambeli csapattal bővült, és megalakult az American Professional Football Association. Egy évvel később jött létre a legendás csapat, a Green Bay Packers, 1922-ben pedig a szervezetet átkeresztelték a mai napig használatos National Football League-re.

Az áttörésig vezető út

Az első tíz évben a bajnoki címet a legjobb győzelmi mutatót elérő csapat nyerte, ez a rendszer 1933-ban változott meg. Ekkor vezették be a bajnoki döntőt, amelyet először a Chicago Bears nyert meg. A ´30-as évek közepére a liga átalakult, és kisebb klubok helyett megtelt a nagy amerikai városok csapataival. Megkezdődött a draftok rendezése is, amely során a profi csapatok válogathattak utánpótlást a végzős egyetemista játékosok között. Bár a sport népszerűsége folyamatosan nőtt, az igazi áttörés az ´50-es években következett be. 1951-től a nemzeti televíziós csatornák is elkezdték a meccsek közvetítését, így azok országszerte mindenki számára elérhetővé váltak, az ´58-as bajnoki döntőt pedig az emberiség legjobb mérkőzésének nevezték.

Az új évtizedre az NFL riválisra talált. 1960-ben megalakult az American Football League, azaz az AFL. A következő években két ligában folyt a verseny, két bajnokot avattak, két liga versenyzett az utánpótlásért és a legjobb játékosokért. A helyzet értelemszerűen sok komplikációt okozott, amelyet 1966-ra mindkét szervezet belátott. Júliusban jelentették be, hogy egyesülnek, melynek eredménye egy kiterjedt és nagyhatalmú liga lett. A két ligából, két conferencia vált, amelyek a döntője, a Super Bowl az USA legnézettebb sporteseménye lett. A liga megállíthatatlanul folytatta a bővülést; a ’90-es évekre 32 csapattal a legjobban profitáló vezető sportszövetsége vált.

Tengeren innen, tengeren túl

A National Football League meccseinek népszerűsége gyorsan nő hazánkban is. Ezt látjuk egyrészt a televíziós adatokból; a közönségmérés azt mutatja, hogy Magyarországon ugyanannyian kíváncsiak az NFL-mérkőzésekre, mint a legnagyobb európai futball bajnokságok meccseire. Sokatmondók az élő fogadás statisztikái is – a tenisz, az NBA mellett az amerikai futball is az egyik legnépszerűbb a magyar sportfogadók körében.

De nem csak az NFL, hanem a sportág maga is közkedvelt hazánkban. Amerikai focit először 1991-ben láthattak élőben magyarok, nyolcezer néző előtt játszottak amerikai katonák és rögbisek. Később megszületett a Budapest Star, amelyet további csapatok követtek. 2005-ben rendezték meg az első magyar bajnokságot, 2006-ban pedig megalakult a Magyar NFL, azaz a Magyarországi Amerikai Football Csapatok Szövetsége. Azóta nemzeti csapatunk is alakult, a magyar amerikaifutball-válogatott 2015 óta csap össze főként a térségben található nemzeti csapatokkal.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!