Connect with us

Hír

11 év után visszavonul a kiváló blokkoló tight end Lee Smith

A kiváló blokkoló tight end, Lee Smith 11 NFL-ben eltöltött év után bejelentette a visszavonulását. Most egy fiatalokkal foglalkozó mentor- és edzőközpontot nyit Nashville-ben.

Smitht a Patriots választotta ki az 5. körben 2011-ben, azonban egy snapet sem játszott náluk. A Bills csapott le rá, négy évet töltött Buffalóban, majd ugyanennyit a Raidersnél, ismét kettőt a Billsnél, majd idén a Falconsnál. Összesen 149 mérkőzésen lépett pályára, 79-szer kezdőként, 73 elkapás, 523 yard és 11 TD került a neve mellé, de nem is ezért tartották, hanem kiváló blokkoló képességei miatt – szinte egy hatodik falemberrel ért fel.

Smithnek az édesapja is játszott az NFL-ben, de neki nem sikerült túl jól a távozás, nem ő döntött így, hanem nem kellett már senkinek, nem sokkal később pedig alkoholproblémák miatt halt meg 46 évesen. Fia nem akart így járni, így inkább saját feltételei mellett vonul vissza.

A fiatalok mentorálásával is részben emiatt akar foglalkozni, főleg hogy neki is van rossz tapasztalata az alkohollal. Annak idején kicsapták a Tennessee egyetemről. amiért összeverekedett egy csapattársával és mert ittas vezetéssel kapcsolták le. Azt mondja, hogy akkor nagyon örült volna, ha lett volna egy Lee Smith, aki segít rajta, és nagy szerencséje, hogy akkor életben maradt.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!