A szezon előtt jó fogásnak tűnt a korábbi Chargers főedző Anthony Lynn kinevezése a Lions támadókoordinátorának, ugyanis nemcsak játékosbarát edző hírében állt, de mint OC sem teljesített rosszul a korábbi állomásain. Detroitban ugyanakkor nem jött ki neki a lépés, a 0-8-as kezdés után a főedző Dan Campbell elvette Lynntől a játékhívásokat, most pedig több forrás is arról számolt be, hogy hamarosan menesztik.
Lynnel esetenként kifejezetten látványos volt a D’Andre Swift és Jamaal Williams futásaira épülő támadósor, de hatékonynak semmiképp nem lehetett nevezni. A szezon első felében mindössze egyszer, még az első héten sikerült átlépni a 20 pontos határt, azt is csak a garbage time-ban. Ezért döntött úgy Cambell, hogy átveszi a hívásokat, amit Lynn úgy kommentált, hogy a helyében ő is ezt tenné.
A váltást követő első három meccsen nem úgy tűnt, hogy bejött a döntés, viszont a következő hat találkozón négyszer is 29+ pontot szerzett csapat és nem mellesleg három meccset meg is nyert. Ezzel együtt azért Campbell messze nem egy támadóguru, a Lionsnek mindenképp szüksége van egy ígéretes OC-re, aki ha nem is hívja majd a játékokat, de segít a rendszert, a playbookot és a game plant összerakni, mert ahhoz a HC önmagában kevés.

Legfrissebb cikkeink
- Több mint 30 éve nem fordult elő hasonló az NFL-ben
- Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Trappista lett az ementáliból? – Packers FA-értékelő
- Reméljük az orvosi stáb jó munkát végzett – Broncos FA-értékelő
- A Cowboyst csak addig érdekelte Cooper Kupp, míg ki nem derült, hogy pénzt kér
- Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Két kezdő center is csapatot talált magának
- Brandon Graham bejelentette visszavonulását
- A Bengals nem áll le, Trey Hendricksonnal is hosszabbítana
- Újabb nagy potenciállal rendelkező bustot igazolt az Eagles
- Hosszabbított a liga legjobb jobboldali tackle-jével az Eagles
- A Vikings kivágta tavalyi kezdő centerét
- A holtszezon szokásos bajnokai? – Bears FA-értékelő
- Ez bizony kevésnek tűnik – Chiefs FA-értékelő
- Triple Coverage #590 – Hogyan befolyásolta a piac a draftot?
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Fetyke on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Fetyke on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- merlin on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- merlin on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Kopi3.14 on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem