Connect with us

Hír

A Packers franchise taget tervez rakni Davante Adamsre

A Packers holtszezonja kifejezetten érdekesnek ígérkezik. Ott van Aaron Rodgers helyzete, aki ugyan szerződés alatt áll, de tavaly távozni akart és a felek megegyeztek, hogy ha továbbra is ez az irányító szándéka, akkor hajlandóak cserepartnert keresni. Emellett elég szűkösen áll a csapat a fizetési keretet tekintve, és lejár a szerződése a sztárelkapó Davante Adamsnek is.

Ian Rapoport információi szerint még júliusban szakadtak meg a tárgyalások a felek közt és azóta sem Adams, sem a Packers nem hozta fel a témát, így várhatóan a franchise tag felé halad a szituáció, ami körülbelül $20 milliót jelentene Adamsnek. Az elkapó már korábban kijelentette, hogy a legjobb fizetett játékos akar lenni a posztján, így ezzel nyilván nem lenne elégedett, főleg hogy csak egy évre szól.

A Packersnek komoly menőverezéseket kell majd végrehajtania, ha be akarja szuszakolni Adams fizetését a sapka alá, hiszen ahhoz is tízmilliókat kell eltüntetni, hogy kijöjjenek a mínuszból.

A Rodgers-helyzet is megbonyolíthatja az Adams-tárgyalásokat, hiszen nyilvánvalóan az irányító jövője hatással van az elkapóra is. Ha Rodgers marad, akkor Adams is könnyebb lehet hosszabbításra bírni, de ha az MVP QB távozik, akkor ez sokkal nehezebb lesz.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!