A Patriots a rájátszások királya, az évezred legsikeresebb csapata hat Super Bowl győzelemmel, ezt mindenki tudja. Azt viszont talán kevesebben, hogy a wild card körben nem annyira megy a csapatnak, ugyanis itt 15 éve nem tudott nyerni egyszer sem, legutóbb 2006-ban az újonc főedzővel (Eric Mangini) harcba induló Jets ellen. Azóta 0-2 a Patriots mérlege, de ha a teljes évezredet nézzük, akkor is mindössze 2-2.
Az első három Super Bowlját úgy nyerte a Patriots, hogy nem kellett a wild card körben pályára lépnie, megvolt a kiemelés az alapszakasz miatt. Aztán 2005-ben és 2006-ban sikeresen vették ezt az akadályt a Jaguars és a Jets ellen, azóta viszont semmi sikerélményük nem volt a rájátszás első fordulójában. Ennek persze legnagyobb oka az, hogy ritkán kényszerültek pályára lépni itt, hiszen csak kétszer kellett játszaniuk a wild cardon, ellenben mindkétszer kikaptak. Előbb 2009-ben a Ravenstől, majd 2019-ben a Titanstől.
Ezeken kívül ugyebár kétszer nem jutott rájátszásba sem a csapat (2008 és 2020), a többi alkalommal, azaz egészen konkrétan tízszer pedig egyből a divisional körben kezdhették meg a menetelést a kiemelés miatt.
Vajon szombat éjjel a Bills ellen megszakad a rossz széria?

Legfrissebb cikkeink
- Elég csapatbarát lett Tee Higgins szerződése
- A Seahawks rávette pass rusherét egy fizetéscsökkentésre
- A Browns igazolta le a piac legjobb elérhető guardját
- Visszatér a nyugdíjból Michael Gallup, a Commandershez írt alá
- A Super Bowl megvolt, jöhet a jól megérdemelt pihenés – Eagles FA-értékelő
- Ki védi meg Stroudot? – Texans FA-értékelő
- A Bengals az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem cseréli el Tee Higginst
- Najee Harris: Nem volt senki a Steelersben, akitől tanulhattam volna
- Rövidhírek: A Browns Wentzet szemelte ki, és volt pár kisebb igazolás
- Stefon Diggs a Patriotshoz látogat, és új linebackere is van a New England-ieknek
- A liga 2. legjobban fizetett pass rusherévét tette Danielle Huntert a Texans
- Megtalálta Laremy Tunsil utódját a Texans?
- Fizetéscsökkentésre vette rá sztár linebackerét a Bills
- Íme az összes szabálymódosító javaslat
- A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Najee Harris: Nem volt senki a Steelersben, akitől tanulhattam volna
- Csakeztne on A Bengals az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem cseréli el Tee Higginst
- katonadani on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- Ragi on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- Cseh Tibor on A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- Jani_Kovacs on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Miloo on A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- zekeffron on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
Ez ellen a Bills ellen? Nem.
Nem fog. A Bills sajnos Bills marad. A Pats meg Pats.
Ez így ellentmondásos.😊 Az általad írtak szerint meg fog.
“A Patriots 15 éve nem nyert a wild card körben”
A Jets 10 éve nem vesztett a wild card körben!