Connect with us

Hír

Antonio Brown is elmondta a saját verzióját

Antonio Brown eddig hallgatott, de éjjel kiadott egy közleményt a hétvégén történtekkel kapcsolatban, így az ő oldalát is megismerhettük, ahol többek közt elmondta, hogy Bruce Arians nyomást helyezett rá, hogy sérülten is játsszon.

Brown elmondása szerint annyira elkötelezett a foci iránt, hogy engedett az edzői nyomásnak, hogy sérülten játsszon, és a fájdalmak ellenére beöltözött. Kapott egy elég erős és néha veszélyes fájdalomcsillapítót, ami ellen egyébként a játékosok szakszervezete figyelmeztetni szokta a focistákat, hogy ne adassák be maguknak.

Brown addig játszott, amíg egyértelművé nem vált számára, hogy a bokája miatt már nem tudja biztonságosan ellátni a feladatait, a fájdalom pedig már tűrhetetlen volt. Az elkapó azt mondja, hogy leült a padra, Arians pedig nagyon pipa volt, amikor odament hozzá, és leordította a fejét, hogy mégis mi baja van. Erre válaszul elmondta, hogy fáj a bokája, de a főedző tovább erőltette, hogy játsszon. Erre Arians azt kiáltotta, hogy ennyi volt, és a nyakelvágós jelzést mutatta neki az ujjával.

Brown tehát állítja, hogy nem ő mondott fel, hanem kivágták. Ezután pedig nem volt hajlandó a csapat logóját tartalmazó cuccokat viselni, ezért vetkőzött le és távozott.

Az elkapó azt is hozzátette, hogy most megműtik a bokáját (a hétfői MRI vizsgálat szerint letört csontdarabkák szorultak a bokájába, amik a szalagokat is roncsolták), így idén már biztos nem fog pályára lépni, de jövőre ismét játszana. Ugyan a Bucs még hivatalosan nem vágta ki, de mivel lejár a szerződése és máshol sem fog tudni játszani idén, így ez igazából mindegy is.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!