Nem túlzás azt állítani, hogy az NFL népszerűsége továbbra is töretlen. A Sports Business Journal adatai alapján ugyanis a 2021-es év 100 legnézettebb tévéműsora közül 75 volt NFL mérkőzés az USA-ban – ez hárommal több, mint tavaly, de hárommal kevesebb, mint 2019-ben.
További pozitívum az NFL számára, hogy a hat legnézettebb műsort is ő adta. A Bucs-Chiefs Super Bowl érdekelte természetesen a legtöbb nézőt, egész pontosan 91,63 milliót. Ezt követte az NFC- (Bucs-Packers) és AFC-döntő (Bills-Chiefs) 44,7- és 41,85 millió emberrel, a Raiders-Cowboys hálaadásnapi találkozó 37,84 millióval, majd két divíziós meccs (Bucs-Saints és Chiefs Browns). Sőt, a top 40-ből csak négy műsor nem NFL-es volt: a hálaadásnapi felvonulás, Joe Biden elnök beiktatása és kongresszusi beszéde, illetve a Super Bowl után leadott The Equalizer című film.
Az NFL mellett is többnyire a sport dominált, ugyanis a top 100-ban helyet szerzett meg a Tokiói Olimpia, hét egyetemi foci, kettő pedig egyetemi kosárlabdameccs volt. Ez egyébként azt jelenti, hogy az NBA, az MLB és az NHL egyetlen találkozója sem fért be a top 100-ba, vagyis egyiket sem nézte 14,94 milliónál több ember.

Legfrissebb cikkeink
- Nézd velünk élőben a draft második napját
- Május 14-én jön a 2025-ös szezon menetrendje
- A Lions mindkét első körösének opcióját lehívta
- Sean McVay: Olyan sokat ajánlott a Falcons, hogy nem tudtunk rá nemet mondani
- Második körös mock draft ’25
- Abdul Carter draftolása ellenére lehívta Kayvon Thibodeaux opcióját a Giants
- Ugyan a Giants húzott irányítót az első körben, de Russell Wilson a kezdőjük
- A Packers-szurkolók 23 évet vártak egy elsőkörös elkapóra
- A Falcons története során először draftolt (magasan) a szomszédból
- A legjobb elérhető játékosok a második nap elején
- Nézd vissza az élő Draft Show-nk első napját!
- Értékeljük az első kör minden választását
- TRADE: Első körös pickért cserélt fel a Falcons!
- BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Íme 2025-ös draft első 16 választása
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Jani_Kovacs on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Cseh Tibor on A Packers-szurkolók 23 évet vártak egy elsőkörös elkapóra
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Jani_Kovacs on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Newla on Értékeljük az első kör minden választását
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Kopi3.14 on Értékeljük az első kör minden választását