Connect with us

Hír

Hamarosan új szerződést kaphat John Harbaugh a Ravenstől

Több forrás is arról számolt be, hogy közel a megállapodás a Ravens és John Harbaugh között, a csapat hamarosan meghosszabbíthatja a főedző jövőre lejáró szerződését. Az 59 éves szakember már 14 éve van a csapat élén.

Harbaugh az Andy Reid iskola tagja. Az NFL-ben 1998-ban kapott először munkát, az Eagles speciális egység koordinátora volt 2006-ig, majd egy évet foglalkozott defensive backekkel is, mielőtt 2008-ban aláírt a Ravenshöz. Azóta 137-88-as alapszakasz- és 11-8-as rájátszás-mérleget tud felmutatni (az idegenben elért nyolc PO-győzelme rekord), kilencszer juttatta rájátszásba a csapatot, négyszer nyerte meg az AFC North-ot, 2012-ben pedig Super Bowlt is nyert.

Az egyik legjobb főedző a ligában, remek csapatot húzott fel Lamar Jackson köré és az idei 8-9-es mérleg is teljesen korrekt teljesítmény ahhoz képest, hogy a szezon második felében szinte csak a gyakorlócsapattal tudott kiállni. A hosszabbítás abszolút indokolt az esetében.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!