Egy évvel ezelőtt Jim Harbaugh 2-4-es mérleget ért el a Michigan élén és egy komoly fizetéscsökkentésbe ment bele, hogy maradjon az alma materében. Azóta viszont meredeken pozitívba fordult a sorsa, ugyanis idén végre valahára megverte az ősi rivális Ohio State-et, 17 év után Big Ten győzelemre vezette a Michigant, bejutott csapatával a rájátszásba és az Év Edzője díjat is hazavihette.
Most pedig elképzelhető, hogy visszatér az NFL-be. Bruce Feldman információi szerint ugyanis nagy a kísértés a számára, hogy ismét a profik közt edzősködhessen. Az 58 éves mester állítólag mindig is vissza akart térni az NFL-be, de nem akarta úgy ott hagyni a Michigant, hogy egyszer sem veri meg az Ohio State-et és nem ér el a csapattal jó eredményt. Idén ez összejött neki, így ezt kipipálhatja a listáról.
Az idei felhozatal nem tűnik a legerősebbnek edzőjelöltek frontján, így fordított irányba is meglehet az érdeklődés Harbaugh iránt, aki 44-19-1-es mérleget ért el a 49ers élén és Super Bowlba vezette a gárdát. A két fő esélyes csapat állítólag a Raiders és a Bears lehet. Harbaugh a Raidersnél kezdte edzői pályafutását 2003-ban és jóban van a tulajdonos Mark Davisszel is, a Bearsnél pedig hét éven át játszott irányítót.

Legfrissebb cikkeink
- Több mint 30 éve nem fordult elő hasonló az NFL-ben
- Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Trappista lett az ementáliból? – Packers FA-értékelő
- Reméljük az orvosi stáb jó munkát végzett – Broncos FA-értékelő
- A Cowboyst csak addig érdekelte Cooper Kupp, míg ki nem derült, hogy pénzt kér
- Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Két kezdő center is csapatot talált magának
- Brandon Graham bejelentette visszavonulását
- A Bengals nem áll le, Trey Hendricksonnal is hosszabbítana
- Újabb nagy potenciállal rendelkező bustot igazolt az Eagles
- Hosszabbított a liga legjobb jobboldali tackle-jével az Eagles
- A Vikings kivágta tavalyi kezdő centerét
- A holtszezon szokásos bajnokai? – Bears FA-értékelő
- Ez bizony kevésnek tűnik – Chiefs FA-értékelő
- Triple Coverage #590 – Hogyan befolyásolta a piac a draftot?
Legutóbbi hozzászólások
- merlin on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- merlin on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Kopi3.14 on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Hurrá Torpedó on A Vikings kivágta tavalyi kezdő centerét
- camillo7777 on Brandon Graham bejelentette visszavonulását
- bjeela on A holtszezon szokásos bajnokai? – Bears FA-értékelő
- ThySoul on Joey Bosa: Halhatatlanok lehetünk Buffalóban
Pfú nagyon örülnék neki.
sokat öregedett, mióta láttam. kell ez neki?
jaguars???
Félő, hogy hozzánk jön és elrontjuk őt is.
Ki rontsa meg? a Virginia néni?
sose bírtam a primadonna, európai focisan teátrális kirohanásait …
inkább maradjon az egyetemen…