A Bengals bebiztosította a csoportgyőzelmet a Chiefs legyőzésével, és bár van még némi tétje az utolsó fordulónak a kiemelések szempontjából, de a kezdő QB Joe Burrow így sem lesz ott a pályán. Mindezt maga az irányító jelentette be, de megnyugtatott mindenkit, hogy ennek semmi köze a térdéhez, ami szerinte teljesen rendben van. Azt is elmondta, hogy a fizikai fáradtság mellett a mentális pihenés is jót fog tenni neki. A helyén Brandon Allen kezdhet így.
A Bengals jelenleg a harmadik kiemelt az AFC-ben és van esélye az első kiemelésre is, de ez utóbbihoz a Chiefs (vs. Broncos) és a Titans (vs. Texans) veresége mellett a Bills győzelme is kellene a Jets ellen. Erre nincs túl sok esély és mivel az AFC-ben a Wild Cardon jó eséllyel bejutó csapatok között nincs nagy erőkülönbség, így gyakorlatilag mindegy, hogy harmadik vagy negyedik kiemelt lesz a csapat.
Szintén Bengalsszal kapcsolatos hír, hogy pozitív koronavírusteszt miatt nem fog játszani a kezdők közül a futó Joe Mixon, a pass rusher Trey Hendrickson, a safety Vonn Bell, a center Trey Hopkins és a guard Quenton Spain.
A Brownsnál egyébként szintén csereirányító fog játszani, Baker Mayfield sérülése miatt Case Keenum lesz a kezdő.

Legfrissebb cikkeink
- Több mint 30 éve nem fordult elő hasonló az NFL-ben
- Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Trappista lett az ementáliból? – Packers FA-értékelő
- Reméljük az orvosi stáb jó munkát végzett – Broncos FA-értékelő
- A Cowboyst csak addig érdekelte Cooper Kupp, míg ki nem derült, hogy pénzt kér
- Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Két kezdő center is csapatot talált magának
- Brandon Graham bejelentette visszavonulását
- A Bengals nem áll le, Trey Hendricksonnal is hosszabbítana
- Újabb nagy potenciállal rendelkező bustot igazolt az Eagles
- Hosszabbított a liga legjobb jobboldali tackle-jével az Eagles
- A Vikings kivágta tavalyi kezdő centerét
- A holtszezon szokásos bajnokai? – Bears FA-értékelő
- Ez bizony kevésnek tűnik – Chiefs FA-értékelő
- Triple Coverage #590 – Hogyan befolyásolta a piac a draftot?
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Fetyke on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- merlin on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- merlin on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Kopi3.14 on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Hurrá Torpedó on A Vikings kivágta tavalyi kezdő centerét
- camillo7777 on Brandon Graham bejelentette visszavonulását
Ezzel lemondott az MVP címről, pedig volt rá sansza. Kérdés, hogy megtörik-e a lendületük emiatt?
Vagyis életben tartja az SB reményeket.
A megtörő lendület viszont jogos aggodalom.
Ez a lendület dolog túl van értékelve, nem roller ez, hogy kelljen a folyamatos lendület, hogy haladjon. Nem attól jó egy csapat, hogy minden héten meccsszituáció van.
Az edzés, az egészséges csapat, a jó gameplan az amin a következő meccs sikeressége múlik, nem azon hogy az előző héten melyik (kulcs)játékos játszott, melyik nem.
Szerintem :)
Itt legfeljebb utólag, az eredmény ismeretében lehet okos az ember. Ha netán a Titans és a Chiefs megég, akkor jöhet a kritika, hogy miért nem mentek rá az első kiemelésre. Ha kikapnak a wild card-körben, akkor jöhet a kritika a ritmusból kizökkenésre. Ha Burrow kezdene és kiütik, akkor jöhetne a kritika, hogy miért nem pihentették. Ha pedig elmennek az AFC-döntőig, akkor meg ez egy remek döntés volt.
Most még csak tippelgetni lehet…
viszont a Chiefs szombaton játszik, szal lehet ott már tudni fogják h nem is lehet első kiemelés
Ez igaz. Viszont a potenciális ellenféllel, a ritmusból kizökkenéssel vagy nem kizökkenéssel, stb. így is csak találgatni lehet.
Amúgy tényleg kíváncsi vagyok, hogy van-e erre az esetre is jó adatod :)
szerintem ez már az a szitu, ahol a statisztikát ki lehet dobni a kukába, túl sok az egymástól független változó
így hirtelen nincs, de biztos utána lehet járni
Vagy mindjárt jön Dani, és megmondja, hogy az elmúlt 30 év adatait figyelembe véve melyik szcenárióval van a legnagyobb százalékos esélyük SB-ba jutni.
Pont ez a gond egyébként, hogy sokan mindig az eredmény függvényében értékelnek. Főleg az edzői döntéseknél van az, hogy ha nem sikeres a kísérlet, akkor rossz volt a döntés.
És ez ráadásul nem is az amerikai foci, vagy a sport sajátja. A történelmet ugyanígy írják.
Amúgy szerintem úgy érdemes értékelni előre egy döntést a sportban, ha múltbeli tapasztalatokra támaszkodva jól tudjuk védeni vagy támadni azt. Tehát például a negyedik kísérletre nekimenni vagy nem menni kérdésnek mindig van egy sikerességi valószínűsége a múltból, amit ha az adott meccsen látottakkal finomítunk, akkor van értelme jó vagy rossz döntésről beszélni az eredményességtől függetlenül.
Burrow pihentetését viszont tényleg csak az idő fogja tudni eldönteni.
majd utólag derül ki hogy melyik ellenfél feküdt volna jobban a kiemelések változásával. vagyis hogy harmadikként esetleg a Bengalsnak jobban fekvő ellenfelet kaphatnának.
de amilyen a Browns most, lehet hogy nyernek így is, bár a sk hiányzó ezt kérdésessé teszi.
nem az ő kezükben van a másik 3 csapat meccse, 25%ért kockáztatni nem érdemes ebben az esetben
az utolsó felvetésed pedig még egyszerűbbé teszi a döntést
A döntés jogos az AfC Northban évtizedes hagyomány, hogy az utolsó fordulókban kulcs posztokon sérüléseket okozzanak egymásnak.
ezek a “pihentetések” nem szoktak jól elsülni