Matt Nagy korábban azt nyilatkozta, hogy van esély Justin Fields játékára az utolsó fordulóban. Most ez az esély valósággá változott, ugyanis a főedző bejelentette, hogy az újonc irányító fog kezdeni a Vikings ellen.
Az idei 1/11-es picknek ez lesz a 11. kezdő mérkőzése és a 13., amin pályára lép. Az eddigi statisztikai lőlapja nem kifejezetten jó, mindössze 1870 yardot passzolt 58,9 százalékos pontossággal hét TD és 10 INT mellett, illetve 72 futásból 420 yardot és két TD-t szerzett 12 fumble mellett (amiből ötöt elveszített). Ebben ugyanakkor jelentős a felelőssége a főedző Matt Nagynek is, akit a hírek szerint a szezon végén menesztenek a pozíciójából (bár ő állítólag erről nem tud semmit).
A Bears jelenleg 6-10-es mérleggel áll, már csak a draftpozícióján tud rontani egy újabb győzelemmel (a helyén pont Fields miatt a Giants fog húzni a 2022-es drafton).

Legfrissebb cikkeink
- A Lions mindkét első körösének opcióját lehívta
- Sean McVay: Olyan sokat ajánlott a Falcons, hogy nem tudtunk rá nemet mondani
- Második körös mock draft ’25
- Abdul Carter draftolása ellenére lehívta Kayvon Thibodeaux opcióját a Giants
- Ugyan a Giants húzott irányítót az első körben, de Russell Wilson a kezdőjük
- A Packers-szurkolók 23 évet vártak egy elsőkörös elkapóra
- A Falcons története során először draftolt (magasan) a szomszédból
- A legjobb elérhető játékosok a második nap elején
- Nézd vissza az élő Draft Show-nk első napját!
- Értékeljük az első kör minden választását
- TRADE: Első körös pickért cserélt fel a Falcons!
- BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Íme 2025-ös draft első 16 választása
- BREAKING: A Jaguars felcserélt a Browns helyére!
- BREAKING: Cam Ward az 1/1-es!
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Packers-szurkolók 23 évet vártak egy elsőkörös elkapóra
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Jani_Kovacs on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Newla on Értékeljük az első kör minden választását
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Kopi3.14 on Értékeljük az első kör minden választását
- Cseh Tibor on Final Mock ’25 – alatriste
- AntalKovacs21 on Final Mock ’25 – alatriste
a tapasztalat kéne neki, de egy sérülésre rásérülni, az nem.
én bírnám ha maradna a Nagyi, mert Rodgersé maradna a franchise :-)
de sajnálnám szegény Bélát.