Connect with us

Minden ami NFL

Melyik főedzői állás a legvonzóbb?

Nyolc csapat mondta ki (egyelőre), hogy szeretne váltani a tavalyihoz képest, elküldve a főedzőt a szezon végén vagy akár már korábban. Ezen csapatok a Bears, a Broncos, a Dolphins, a Giants, a Jaguars, a Raiders, a Texans és a Vikings. Ebben a cikkben ezt a nyolc csapatot nézzük át, hogy hol milyen előnyökkel és milyen hátrányokkal kell számoljanak majd a jelöltek, mennyire is vonzóak ezek a kispadok.

Öt kategóriát említek meg minden csapat esetében és adok rá egy értékelést 1-10-es skálán, hogy mennyire jó az adott szempontból a csapat helyzete. Ezáltal a legvonzóbb kispad kapja a majd a legmagasabb pontszámot, míg a legnehezebb helyzetben lévő a legkisebbet. A szempontok:

  • Milyen az irányító, vagy milyen lehetőség van újat szerezni?
  • Milyen az offense az irányítón kívül?
  • Milyen a defense?
  • Milyen erőforrások állnak rendelkezésre az erősítéshez draft pickek és cap space tekintetében?
  • Milyen a szervezet, a tulajdonos és milyen egyéb tényezők számíthatnak még?

8. Houston Texans

Irányító (3): Persze, ha olyan vezetőedzőt sikerül találni, aki miatt hajlandó lenne Watson visszatérni, akkor tejesen más a helyzet, de erre minimális az esély. Nélküle én megértem azokat, akik idén is hoznának egy újoncot a draftról, de ismerve a classt, én elhalasztanám ezt a következő évre és megnézném mit tud kezdeni egy teljes szezon alatt Davis Mills. A második legjobb újonc volt 2021-ben, ami persze nem jelenti, hogy kifejezetten jó is lett volna, de egy szezont szerintem megérdemel. A Texans úgysem siet sehova, itt kell 2-3 év, mire valóban felzárkózik a keret a ligaátlag szintre, addig pedig ráérnek kideríteni, van-e franchise irányító potenciál Millsben.

Offense erőssége (2): Nem véletlen, hogy ezt tartottuk a előző szezon előtt a liga leggyengébb keretének. A támadófalban van pár jó és közepes játékos, de rajtuk kívül egyedül Brandin Cooks az, aki máshol is kezdő kaliber lenne. Azonban a Cooks, Tunsil duó csak arra elég, hogy ez talán így is a liga legrosszabb és legkevésbé tehetséges támadósora. Már csak azért is érdemes adni Millsnek még egy esélyt, mert ilyen társak mellett külön megsüvegelendő, amit kihozott 2021-ben a csapatból.

Defense erőssége (2): Mondhatnánk, hogy a védelemben jobb a helyzet, de sajnos nem. A Texans minden olcsó szabadügynököt leigazolt, hogy ki tudjon állni 2021-re, ami miatt kevés az ígéretes játékos a rosteren. Desmond King, Tavierre Thomas, Jonathan Greenard pár név, akikre talán lehet építeni, de egy jobb csapatban őket sem emeltük volna ki.

Erőforrások (9):

  • Cap space: 20M
  • Pickek: 1/3, 2, 3, 3 (NO), 4, 6, 7

Az egyetlen pozitívum, hogy hosszú évek után végre van drafttőkéje a csapatnak. Az 1/3-as picket, ha nem irányítóra pocsékolják el, akkor végre érkezhet egy prémium tehetség és az extra harmadik kör is nagyon jól jön. A cap szituációjuk is egész jó. Ami miatt azonban a legmagasabb pontot kapták a cikkben az erőforrásokra, az az amiért az irányító posztra a legkevesebbet. Deshaun Watsonnal ugyanis már mint drafttőke számoltam. Érte pedig több első kört és vagy minőségi játékost kaphat a csapat miközben jó pár milliót is spórolhatnak a trade-elésekor. De Watsonon túl is van pár veterán játékos, akik kivágásával akár 50-60 millióra is felmehet az elérhető összeg. Ezzel és pár első, második körös választással igencsak tetszetős lehet az szituáció.

Szervezet, egyéb tényezők (2): Egy friss újraépítést, amennyiben adottak hozzá az erőforrások, sok GM és vezetőedző is szívesen végigvisz. Azonban nem mindegy hol teszi ezt az ember. Cal McNair láthatóan nem nagyon érdeklődik a csapata iránt, aminek irányításával kvázi megbízta Jack Easterbyt, akinél kevés rosszabb vezető van a ligában. Persze rengetegen szeretnének NFL vezetőedzők lenni, de ha két ilyen negatív megítélésű emberrel kell dolgoznod, akkor lehet, hogy nem a legjobb jelöltekből válogathat majd a Texans.

Összegzés (18): Az egyetlen pozitívum, hogy sok pénz és drafttőke állhat a csapat rendelkezésére, ha elmegy Watson. Ha nem megy el, de játszik, akkor az a pozitívum. Ha nem megy el, de nem is játszik, az a legrosszabb forgatókönyv. A liga leggyengébb rosterét kell átvenni és elkezdeni építkezni.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

7. New York Giants

Irányító (4): Nem tudni mi konkrétan az elképzelés a Giantsnél, miután a vezetőedző mellett új general manager is érkezik majd New Yorkba. A tények a következők. Daniel Jones nem nyújtott eddig olyan teljesítményt a ligában, ami miatt egyértelmű legyen, hogy vele számoljunk. Negyedik évébe lép a szerződésénél, tehát ha lehívják az 5. éves opcióját, ha nem, 2022-ben még olcsón meg lehet tartani. Azonban a csapat 3 év alatt 14-35-ös mérleget tudott felmutatni az irányításával. A kétes helyzetét tovább bonyolítja, hogy bár nincs az idei draft classban top QB tehetség, a Giants kétszer is húzhat a top10-ben, amibe bőven beleférhet, hogy az egyik pickkel rápróbálnak egy újonc irányítóra. Én utóbbit tenném és ha tippelnem kellene egy teljes kisöprés után az új vezetőség is szeretne saját embert draftolni. Hogy Jonest megtartják-e cserének, esetleg megpróbálják eltrade-elni, az már másik kérdés.

Offense erőssége (4): Adott egy nem túl jó támadófal, amiből ráadásul 2-3 kezdő is jó eséllyel távozni fog (Matt Skura, Will Hernandez szabadügynök lesz, Nate Solder jövője pedig kérdéses), egy tehetséges de sérülékeny futó ötödik éves opcióval és egy elkapósor, ahol a liga 7. legjobban fizetett játékosa is található, akinél még a vak oldali tackle-öd is több touchdownt kapott el. Nem túl rózsás. Andrew Thomas remek második évet produkált és Kadarius Toney is megmutatta miért egy rendkívül izgalmas játékos. Ha a második szezonjára magára találna Golladay, egészséges tudna maradni Sterling Shepard és Saquon Barkley is, akkor nem volna rossz ez a skill sor, de a 2021-es produkciójukat hamar el kell felejteni és komoly erőforrásokat fordítani a támadófalra.

Defense erőssége (7): A csapat erőssége egyértelműen a védelem. A védőfalban Leonard Williams, Dexter Lawrence és Azeez Ojulari egy remek alapot ad az egységnek, a secondaryben pedig beválni látszik Adoree’ Jackson és Xavier McKinney is. A veteránok közül James Bradberry vagy Logan Ryan sem nyújtottak rossz teljesítményt. Azonban mindenkinek elő kell lépnie kicsit, mert túl sokat költ a csapat a védelemre ahhoz, hogy csupán átlagos teljesítményt nyújtsanak. Ráadásul ebből a csapatrészből lehet pár kezdő játékos kirakásával is spórolni, így Blake Martinez vagy Bradberry sem biztos, hogy jövőre is a csapatnál lesz.

Erőforrások (7): 

  • Cap space: 0 M
  • Pickek: 1/5, 1/7 (CHI), 2, 3, 3(MIA), 4(CHI), 5, 5(BAL), 6, 7

Draft capitallal jól áll a gárda, két korai pick a draft elején és további extra cetlik a 3. és az 5. körben. Alapvetően nagyon vonzó egy új genereal managernek, de akár vezetőedzőnek is, hogy ilyen sok lehetősége lesz a keret megerősítésére már első évében. Azonban a cap szituáció nagyon rossz. Hiába a liga egyik leggyengébb csapata a Giants, a 6. legrosszabb cap szituációval rendelkeznek. Pár játékos elküldésével mint Martinez, Bradberry vagy Rudolph azonban rögtön 25 millióval lennének a határ alatt, amivel már lehet mit kezdeni.

Szervezet, egyéb tényezők (5): Túl nagy rivaldafény és médiafelhajtás. A világ legpörgőbb városa ki van éhezve egy jó NFL csapatra és mindenből egyből hír lesz, bármit is csinálsz. A játékosokat könnyebb New Yorkba csábítani ami előny, de a nyomás is sokkal nagyobb, mint bárhol máshol. A Coughlin-éra óta a legkevesebb győzelem az NFL-ben, mert a két tulaj döntései folyton rosszak. Nem tudni összeférhetetlenségről, de rendszeresen rossz embereket tesznek a pozícióba. Ide is az első lépés egy jó general manager megtalálása volna.

Összegzés (27): Drága, de nem túl jó keret. A védelemben van potenciál és a támadósorban is megvannak a skill playerek, de egyik se teljesített úgy, ahogy az elvárható lett volna. Meg kell fordítani az alulteljesítést és építeni a támadófalat. Persze mindenek előtt a irányítóposzton kell döntést hozni. Az azonban pozitív, hogy van tőkéjük a drafton új embert találni.

6. Miami Dolphins

Irányító (5): A csapat körüli legnagyobb kérdés a karmesteri poszt körül van. Nem lehet jelenleg megmondani kivel vágnak neki a következő szezonnak. Tua? Trade útján érkező? Draftról valaki? Chris Grier general manager nyilatkozata alapján olyan embert keresnek, aki Tuával képzeli el a munkát. Ez azonban (akárcsak a Bearsnél például) leszűkíti a jelöltek listáját. Nem mondom, hogy lehetetlen ilyen embert találni, de benne van egy ilyen kijelentésben, hogy ha nem sikerül Tuával együtt eredményesnek lenned, akkor akár 1-2 éven belül el leszel küldve.

Offense erőssége (3): Biztos pont sajnos kevés van ebben a támadósorban. Jaylen Waddle remek húzásnak tűnik, már újoncként is kimagaslott az egységből és vezette a csapatot elkapott yardokban. Azonban szabadügynök lesz az elkapott yardok szerinti listán a másodiktól a nyolcadik helyig az összes játékos. Pár kiegészítő néven kívül ebbe a kategóriába tartozik Mike Gesicki, DeVante Parker, Myles Gaskin és gyakorlatilag minden valamit mutató játékos. Waddle mögött a következő, 2022-re is szerződés alatt álló játékos az az Adam Shaheen, aki mindösszesen 12 elkapást jegyezett a szezonban és egyáltalán nem lenne meglepő, ha kivágná a csapat. De legalább a kezdő támadófal minden tagja szerződés alatt áll ’22-re. Igen, annak az egységnek a tagjai, akik az ESPN blokkolási hatékonyság listájának 32. helyén végeztek és legalább három, de akár négy új játékosra is szükség volna. Mivel a kezdő irányító kiléte is kérdéses (minimálisan) azt lehet mondani, hogy biztosan két játékos van a támadósorban: Jaylen Waddle és Liam Eichenberg. Természetesen a célpontok közül Mike Gesicki, Will Fuller és/vagy DeVante Parker szerződéshosszabbítására jó esély van, de ez a pontszám akkor se kúszna 4-es/5-ös fölé, ha mindet meg tudnák tartani.

Defense erőssége (7): A védelem helyzete valamivel azért jobb. Emmanuel Ogbah, Elandon Roberts és a slot cornerek kivételével senkinek se jár le a szerződése. Ha Ogbah-t vissza tudják és szeretnék hozni, nem áll rossz lábakon ez az egység. Persze kérdés mennyire volt a teljesítményük Floresnek köszönhető és mire mennek majd egy új edző kezei alatt. Az szinte biztos, hogy 2022-ben is ez a csapatrész lesz házon belül a dominánsabb.

Erőforrások (7): 

  • Cap space: 73M
  • Pickek: 1/25+ (SF), 2, 3(SF), 4, 4(PIT), 5, 6(NE), 7(BAL)

A Miami rendelkezésére áll a legtöbb cap space az idei holtszezonban és pár kisebb nevű játékos elengedésével ez könnyen 80 fölé kúszhat. Ugyan a saját első körös pickjük nincs meg, a 49ersé az övék, még ha ez jó pár hellyel későbbi húzást is jelent. Az egy extra negyedik kör olyan sokat nem nyom a latba, de egy teljes pick készlet áll a csapat rendelkezésére. Mivel vonzó a város, a szabadügynök piacon kötelező agresszívnak lenniük és építeni a támadósort.

Szervezet, egyéb tényezők (6): Buli, kicsit Las Vegas érzés, de azért közel se annyira nagy mértékben. Fix GM és tulaj. Floresszel elvileg sok vitája volt Chris Griernek (GM) és ezért kellett menjen. Amúgy sok rosszat nem hallani a vezetőségről, ugyanakkor némiképp furcsa helyzetbe került a csapat. Florest két pozitív szezon után küldték el, ami nem feltétlenül jó üzenet az új vezetőedző felé. Különösen azok után, hogy 2002-2003 után fordult először elő a csapattal, hogy egymás után két pozitív szezont produkált volna. Persze a playoffról lemaradt a Dolphins, de mégis milyen elvárásokkal kell szembenéznie az új érkezőnek, ha két pozitív szezon sem volt elég egy egyáltalán nem playoff kontender csapattól, hogy az edző maradhasson?

Összegzés (28): Fix a QB helyzet az elmondottak alapján, aztán persze meglátjuk, ki lesz a csapatnál szeptemberben. A védelemben találni tehetségeket, de az offense nagyon lyukas. A világ pénze áll a rendelkezésre, ami csábító, de ha tényleg Tuához keresnek embert, van kockázat abban, hogy az ő bukásával bukik majd a vezetőedző is.

5. Jacksonville Jaguars

Irányító (8): Persze tudom, hogy Lawrence messze a várakozáson alul teljesített, de ettől még egy olyan tehetséges irányító, akivel minden főedző jelölt szívesen dolgozna együtt. Az újonc szezonját egy az egybe ki lehet és ki is kell dobni a kukába és tiszta lappal indulni 2022-ben. Persze itt is van kockázat, hogy ha Lawrence minden idők egyik legnagyobb bustja lesz, akkor a most kinevezett főedző is bele fog bukni. Az idén head coachot kereső csapatok közül irányító fronton azonban Jacksonville-ben a legjobb a helyzet. Ilyet se sűrűn írtak még le a csapat ’95-ös alapítása óta.

Offense erőssége (3): Az irányító poszt optimizmusa azért elfogy, amint ránézünk erre a támadósorra, ahol ki lehet jelenteni, 7-8 kezdő játékost kell találni az offseasonben. Futó poszton Robinson és a visszatérő Etienne-en kívül a center Brandon Linder az egyetlen stabil pont. A támadófal jobb széle ugyan szerződés alatt áll, de az se lenne baj, ha nem maradnának kezdők jövőre, a bal oldal pedig szabadügynök lesz. Andrew Norwell visszaigazolásán lehet elgondolkozni, de igazán ő se hozta azt a teljesítményt, amiért megfizették 2018-ban, ráadásul már elmúlt 30 éves. A futóposzton kívül van egy Laviska Shenault és egy 32 éves Marvin Jones a keretben, de sokat elmond róluk, hogy a szezon végén Laquon Treadwell beelőzte őket a csapaton belül. Egy, de inkább két jó elkapó is kellene a fal intenzív erősítése mellett.

Defense erőssége (5): A védelemben nincs olyan távozó, akiért nagy kár lenne, de ez leginkább annak köszönhető, hogy amúgy sem nagyon van olyan teljesítmény a keretben, amit nagyon sajnálnának a szurkolók. A védelem minden szintjére jól jönne az erősítés, de akárcsak az offense esetében, itt is az lenne a legfontosabb, hogy egy jó edzői kar kerüljön ide. Nincs a plafonon a tehetség színvonala az egységben, de azért akad itt pár játékos, akik megfelelő munkával ennél jobban tudnának azért teljesíteni: Josh Allen, K’Lavon Chaisson, Myles Jack, Tyson Campbell, Shaquill Griffin.

Erőforrások (8): 

  • Cap space: 61M
  • Pickek: 1/1, 2, 3, 4, 5, 5(MIN), 6, 6(SEA), 6(PIT), 6(PHI), 7 (BAL)

Jacksonville-ben már hagyomány, hogy rengeteg cap space áll a csapat rendelkezésére. Ez a mostani offseasonben sem fog változni. Ez az összeg ráadásul 10 millióval egészen könnyen nőhet, de a 20 sem elképzelhetetlen, bár utóbbihoz például azt a Brandon Lindert kellene elküldeni, aki a fal egyetlen biztos pontja. Ha valaki, akkor a Jaguars megteheti, hogy ne piszkálja az ilyen játékosai szerződését. A drafton nincs extra tőke a fontosabb szakaszban, de a hátsó körökben lévő pluszok nyilván jól jönnek. Az 1/1-es pick még értékes is lehetne cserealapnak, ha lenne a classban olyan irányító, akiért más csapat felmozogna, ennek hiányában azonban be lehet ruházni egy top pass rusherre (megint), cornerre (megint) vagy adni a franchise irányítónak egy biztos vak oldali tackle-t.

Szervezet, egyéb tényezők (4): Egy hozzá nem értő, túlontúl lelkes tulaj van a fejed fölött, ami ha nem lenne elég egy szintén nem túl kompetens és szimpatikus GM-et is kitart fölötted. Nehéz úgy megfelelni, ha a főnökeid nem jók a munkájukban/feladatukban. Khan alapvetően türelmes, néha túlontúl is, de a sorozatos rossz döntései a csapat kapcsán nem teszik jó tulajjá. Bár ha egyszer hozol neki eredményt, azzal akár évekig is stabilizálhatod az állásod. A csapat sikertelensége miatt azonban kevés top free agent szokott itt kikötni. Bár a város, a klíma, a környék kellemes és Trevorral talán-talán javulhat ez a tendencia is.

Összegzés (28): Minden Lawrence-en múlik. Ha belőle sikerül kiemelkedő irányítót csinálni, akár 10+ évig is biztos lehet az állásod. Teendő akad bőven, de az irányítón kívül szinte teljesen a saját szájízed szerint lehet formálni a támadósort. Az erőforrások is adottak, már csak jól kell őket használni.

4. Chicago Bears

Irányító (7): Sok múlik ezen a poszton. Egyértelműen csak olyan vezetőedző jöhet, aki Fieldsben látja a jövőt és belőle szeretne kihozni valamit. Ez a kinevezést nehezíti meg egyébként, hisz lehet, hogy a legszimpatikusabb jelöltnek nem tetszik Justin, de ilyen embert nem nevezhet ki a Chicago. Fields nem volt tragikus, de nagyon emlékezetes se. 2022-re ő kell legyen a kezdő és az az év lesz az igazán mérvadó. Handicappel indul a csapat a poszton, mert ugyan van fiatal, tehetséges játékos, olyan edzőt kell találni, aki hisz benne. Hasonló eset mint tavaly a Chargersnél (csak persze Fields közel sem hozott olyan rookie évet mint Herbert). A többi QB irreleváns ez esetben. Dalton FA lesz, Foles pedig ugyan drágán, de egy jó csere irányító.

Offense erőssége (5): A futóposzton rendben van a csapat, a Kmet – Mooney duó is jól néz ki, de kellene még célpont Fieldsnek. A falba lett invesztálva a tavalyi drafton, de a bizonyítási év 2022 lesz Teven Jenkins és Larry Borom számára is. A fal belseje azonban lyukas és a legjobb játékos James Daniels is szabadügynök lesz. Bár van pár fiatal, sokat elmond, hogy a legjobb támadófalembere a ma-holnap 40 éves Jason Peters volt a Bearsnek.

Defense erőssége (7): Bár ez az egység a csapat erőssége, nem túl jók a kilátások. A négy legjobb játékosból egy free agent (Hicks), a két elit pass rushered elmúlt 30, a 4.-nek (Smith) pedig új szerződést kell adni. Rövid távon még van pár elit játékos, de a Quinn – Mack duó tankjában nagy kérdés hány kiemelkedő év van még. Egy-egy ígéretes fiatal van Jaylon Johnson vagy Kindle Vildor személyében, de fiatalítani kell és akadnak lyukak is. Ez az egység most még érdemel kiemelkedő pontszámot, de könnyen lehet, hogy jövőre már csak 5-öst adnék rájuk egy gyengébb év után.

Erőforrások (5):

  • Cap space: 40M
  • Pickek: 2, 3, 5, 6, 7

Bears 2022-es első körös választottja Justin Fields. Ez jó és rossz is, hisz van már irányító, de nem lehet neki instant top segítséget hozni. Ellenben elég sok pénz áll már most a csapat rendelkezésére és pár egyszerű cuttal ez akár 50 millió fölé is kúszhat. Needek és fontos lejáró szerződésű játékosok is vannak, de 1-2 év alatt pár jó találattal lehetne eredményes csapatot építeni. Persze minden azon múlik, hogy Fieldsből milyen irányítót faragnak.

Szervezet, egyéb tényezők (5): Nincs GM, a tulaj pedig nyíltan beismerte, hogy nem szakértő ember, hanem szurkoló. Egy olyan embernek kell jelentened a munkád során, akinek elvárásai lesznek csak, de nem érti mit és miért csinálsz. Pace és Nagy esetében ez jól sült el, hisz George McCaskey tovább tartotta őket a pozíciójukban, mint kellett volna, de nincs garancia, hogy majd most is hasonlóan járna el. Benne van, hogy megelégeli a McCaskey család a langyos vizet és nagyobb számonkérés és elvárás lesz. A tényleges tulaj Virginia Halas McCaskey 98 éves, kisebb gondja is nagyobb a Bearsnél. Ha egy hozzáértő jó GM érkezne, akkor feljebb is lehetne tenni ezt a számot.

Összegzés (29): Egy gyengébb roster pár húzó névvel, azonban azok többsége már benne van a korban. A következő generáció első hulláma megérkezett, de még nem vették át az irányítást. A QB poszt kipipálva szóval találni kell egy olyan főedzőt, aki hisz benne és köré rak egy olyan csapatot, amivel kiderülhet mi is van Fieldsben.

3. Las Vegas Raiders

Irányító (7): Vegyes Derek Carr megítélése, de a listából ő az egyetlen, akinek csapata elérte a playoffot 2021-ben, amiben óriási érdemei vannak. Látható, hogy kell neki a mélységi játék, hogy igazán hatékony tudjon lenni, és Ruggs kidőlésével visszább estek a számai, de gyors elkapót könnyebb találni mint Carr szintű irányítót. Szerintem az ő ittléte pozitívumként kell szerepeljen az ajánlólapon, de persze biztos van olyan jelölt is, aki mással képzelné majd el a jövőt. Nálam ő 2022-ben évi 20 millióért biztosan maradna a csapat irányítója.

Offense erőssége (6): Adott a liga egyik legjobb tight endje és slot elkapója. Van egy jó futó és egy kiemelkedő bal oldali tackle. Ez ha nem is kiemelkedő, nem a legborzalmasabb. A támadófalba invesztálni kell és ha egy mód van rá tehetségesebb játékosokat kellene találni mint Leatherwood, valamint szerezni kell egy gyors szélső elkapót. Vannak azonban építő kockák, olyan elemek, amik nem minden csapatnál adottak, vagy nem ilyen számban.

Defense erőssége (5): A védelemben ugyancsak találni pár jó játékost, de összességében talán ez a csapatrész a gyengébb. Casey Hayward szerződése jár le a top játékosok közül és mivel a korban is benne van már a cornerback, el lehet gondolkozni a visszahozatala felől. De Maxx Crosbyra, aki a legtöbb nyomást generálta a ligában 2021-ben, Nate Hobbsra, aki újoncként volt a liga egyik legjobb nickel cornere és pár további fiatalra, mint Trevon Moehrig, Divine Deablo lehet építeni. Az előző rezsim mellényúlásait ki kell takarítani és folytatni az újjáépítést.

Erőforrások (7):

  • Cap space: 41M
  • Pickek: 1/22, 2, 3, 4, 5, 5(NE), 6, 7(CAR)

Korrekt költőpénz a szabadügynök piachoz adott, igazán fontos és drága szabadügynökük nincs és a drafttőkéjük is teljes. Ezzel az eszköztárral lehet építeni a keretet. Az irányító kérdésben ha elkötelezettek Carr mellett, akkor eggyel kevesebb lyukat kell befoltozni.

Szervezet, egyéb tényezők (5): A város mérgező közege, túl sok csábítás, túl sok buli, túl sok hibázási lehetőség. Nem véletlen, hogy ittas vezetésért is több Raiders játékost kapcsoltak le idén. Mark Davis tulaj inkább üzletet lát a csapatban, nem fanatikus mint az apja volt. Ezért is mehetett bele, hogy 10 éves szerződést adjon Grudennek. Ez lehet jó jel is akár, mert elég szabad kezet kap az érkező.

Összegzés (30): Az érkező edzőnek dönteni kell a nem sztár, de kezdő szintű irányító felől és ha váltani szeretne, akár idén, akár jövőre meg kell találni a saját emberét. A keretet picivel gyengébbnek érzem mint a Minnesota esetében és a lokáció sem olyan békés mint Minneapolisban, ezért került eggyel lejjebb a Raiders.

2. Minnesota Vikings

Irányító (6): Az új generációs Dalton skála mintaembere Kirk Cousins. Jobb évein, mint amilyen a 2021-es is volt a top10 végére fel tud kapaszkodni, de a rosszabb időszakaiban sem lesz a 20.-nál rosszabb. Azonban ez a teljesítmény sem biztosíték arra, hogy a csapat legalább a playoffig eljusson, ahogy az látható volt a mögöttünk hagyott szezonban. Kérdés, hogy egy top3-as irányító fizetéstől nem várna-e el többet az ember? Cousins cap hitje ugyanis 45 millió lenne idén, ami brutális szám. A jövőjéről már most döntenie kell az új vezetőségnek, hiszen ha a következő éveket is Kirkkel képzelik el, akkor alá kell vele íratni egy új szerződést, ezzel csökkentve az idei cap hitjét. Azonban ha nem, és akár idén vagy jövőre szeretnének új vizekre evezni, akkor két opciójuk van. Megpróbálják eltrade-elni Cousinst, amivel ha szerencséjük van akár 35 milliót is sprórolhatnak, vagy bevállalják ezt a 45 milliót idénre, hogy 2023-ban, amikor szabadügynökké válik az irányító, tudjanak továbblépni. A pozitívum, hogy vannak opciói az új vezetőségnek, de nem ez a legjobb helyzet azért. Mivel HC mellett GM-et is keres a csapat, fontos lesz, hogy a két érkező egyetértsen az irányító kérdésben.

Offense erőssége (9): Nem, nem elírás. Ez a Vikings offense kész van. Elit elkapóduó, remek futó páros és egy tehetségekkel teli fal, ami már lassan-lassan ennek megfelelően játszik. Egy centert és egy tight endet kellene szerezni, de a többi részében ez a keret alkalmas lenne akár egy top5-ös támadósor futtatásához is. Darrisaw amikor játszott jól nézett ki, Cleveland beválni látszik LG poszton, az újonc Wyatt Davis jövőre már játszhat és O’Neill már most a liga egyik legjobb RT-je. Ha nem a liga legrosszabb centere játszana velük, ez egy botrányosan jó egység is lehetne.

Defense erőssége (4): Két, három éve még teljesen máshogy nézett volna ki ez az értékelés. Azonban az egykoron liga teteje defense megöregedett és fontos emberek távoztak. A Vikings pedig átváltozott egy offense központú egységgé, hasonlóan a Denverhez. A védelem legjobbjai, Smith és Kendricks elmúltak 30 évesek, Hunter két év alatt hat meccset tudott játszani. Igazából Cameron Dantzleren kívül nem nagyon találni ígéretes fiatal játékost. A támadósor után most már neki kell állni a védelem újjáépítésének.

Erőforrások (4):

  • Cap space: -9M
  • Pickek: 1/12, 2, 3, 5(BAl), 6, 6(KC), 6(NYJ)

A cap romokban, és ha nem trade-elik el Cousinst a fizetésével együtt, akkor nehéz lesz komolyabb összegeket előteremteni idén. Több veterán játékos elküldésével lehetne spórolni, ebből Michael Pierce adná is magát, de Eric Kendricks, Harrison Smith vagy Danielle Hunter a védelem legjobbjai. Ha őket küldi el a csapat, a legjobb játékosairól mond le. Ettől függetlenül 1-2 kulcsember kivágására van esély, hiszen enélkül az újoncok szerződését is csak komoly átstrukturálással tudnák betuszkolni a sapka alá. A drafttőke rendben van.

Szervezet, egyéb tényezők (8): General manager is kell a Vikingsnak, ennek ellenére ez talán az egyetlen csapat, ahol a szervezet pozitívumként kerül kiemelésre. Egy nagyon stabil lábakon álló csapatot vesznek át az érkezők. A középszerűségből azonban hamar kell kiugrás, mert a Spielman – Zimmer duó sem azért lett kirúgva, mert durván földbe állt az egység, hanem mert a középszer nem elég. Amúgy nincs nagy negatívum sem tulajdonosi sem a város dologgal kapcsolatban.

Összegzés (31): Nehéz döntés áll a csapat előtt a Cousins kérdésben. Ez a kulcs az új emberek kinevezésekor. Ha jól sikerül menedzselni az irányító kérdést és megindítják a védelem fiatalítását, hamar ismét a playoffban láthatjuk ezt a csapatot. Az elvárások nem lesznek alacsonyak, de nem is a 0-ról indul az új vezetőség.

1. Denver Broncos

Irányító (4): Ez a csapat egy jó irányítónyira van a contender státusztól. Persze sok csapatra elmondható, hogy egy jó irányító sokat emelne rajtuk, de ez a Denver akár csak egy liga 10.-14. irányítójátékkal tényleg a Super Bowlért küzdhetne. Az új stáb első és legfontosabb feladata megtalálni ezt a játékost. Sajnos a draft idén nem hemzseg a top tehetségektől, de egyszerűen nem mehetnek neki a következő szezonnak újra Bridgewaterrel. Az új vezetőedzőnek jó, ha fix víziója van mit szeretne kezdeni a poszttal. Nem véletlen, hogy az elvágyódó sztárirányítók egyik lehetséges landolási pontjai közt mindig szerepel Denver. Rodgersszel, Wilsonnal vagy Watsonnal ez a csapat készen van egy nagy menetelésre. Jelenleg tehát nem jó a QB helyzet és sokat az idei drafton sem javulnának, de a potenciális trade (Rodgers esetében FA) lehetőség miatt látok reális lehetőséget a javulásra.

Offense erőssége (8): A fent is taglalt irányító posztot leszámítva rendben van az egység. Az elkapósor szerintem még alul is van értékelve, különösen annak fényében, hogy a Sutton, Jeudy, Patrick, Hamler négyes minden tagja 2023-ig szerződés alatt áll. Ez egy nagyon izgalmas fegyverarzenál. Futóposzton is sikerült egy tehetséges játékost kiválasztani és egy jobb oldali tackle-re vannak attól, hogy a támadófal is ki legyen pipálva. Mivel Glasgow belement a fizetéscsökkentésbe még a mélység is adott a fal belsejében. Ez az offense igazából nem is igényelne sztár irányítót, csak egy jó játékost és egy megfelelő playcallert.

Defense erőssége (7): Hogy változnak a dolgok, mi? A Denver erőssége a támadósor a védelem helyett? Von Miller elcserélése és Bradley Chubb sérülésmúltja miatt egy jó pass rusher mindenképp kellene az egységbe és a védelem közepe is igényel némi erősítést mind a linebacker poszton, mind a védőfal belsejében. A secondaryben talán jobb a helyzet. Surtain, Darby és Simmons adnak egy elég stabil alapot. Kell még egy nickel corner és egy safety, de az oszlopai megvannak az egységnek és pár szürke eminenciásuk is adott. Van pár kezdő játékos lejáró fizetéssel, akikből párat akár még vissza is lehet igazolni.

Erőforrások (8):

  • Cap space: 47M
  • Pickek: 1/9, 2, 2(LA), 3, 3(LA), 4, 5, 5(DET), 6 (PHI), 7, 7(SF), 7(DET)

Erőforrásokra nem lehet panasz. Sokkal több cap space-t mondjuk nem tudnak kihozni már, de ez így is elég kell legyen további erősítésekre. Draft cetlikkel is jól áll a gárda. A dupla második és harmadik körös pickek igen értékesek és a hátsó körökben is van bőven extra muníció. Ilyen alappal akár cserélni is lehetne egy top irányítóért, ha esetleg elérhetővé válna valaki.

Szervezet, egyéb tényezők (6): Eladó a klub, így pedig nehéz megítélni a helyzetet. Benne van, hogy a vevő 1-1 év után ha bele akar kötni valamibe, bele is fog és kipenderít a helyedről, mert más elképzelései vannak. A tulaj bizonytalan, bár a GM elvileg nem. George Paton második évét kezdi meg és első head coachát nevezheti ki.

Összegzés (33): Nincs túl sok negatívum az itteni főedzői szék körül. Ha egy türelmes, racionálisan gondolkodó tulajdonos veszi át a csapatot, akkor tényleg az irányító poszt az egyetlen, ami miatt aggódni kell. Oda azonban pénzt, paripát, fegyvert be kell dobni a javulásért és kész is az AFC következő kihívója.

Táblázatban pedig látható, melyik csapat mennyi pontot kapott az egyes szempontok szerint.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!