Connect with us

Hír

Nem biztos, hogy Brady játszik a 2022-es szezonban is

A Tampa Bay Buccaneersnek nem csak a mai mérkőzés és a rájátszás további alakulása miatt kell aggódnia, hanem Tom Brady visszavonulásának lehetősége miatt is. Adam Schefter és Jeff Darlington ugyanis arról számol be, hogy a Buccaneershez és Bradyhez közel álló források egyaránt úgy látják, hogy a sztárirányító nem köteleződött el aziránt, hogy játszani fog a 2022-es szezonban. Természetesen Brady még dönthet úgy, hogy folytatja karrierjét – sokáig arról beszélt, hogy 45 éves koráig játszana –, de jelen állás szerint ez egyáltalán nem biztos.

A 44 éves irányító azt tervezi, hogy a szezon végeztével hagy magának időt, akár egy bő hónapot is, hogy átgondolja a dolgokat, hogyan áll mentálisan és fizikálisan, illetve hogy a családjának mik az érdekei, kívánságai. Természetesen ez alapvetően nem lenne meglepő bármilyen idősödő veterán esetében, de Bradynél ez számottevő változás az eddigiekhez képest, hiszen a szezon ezen pontján mindig határozott igen volt a válasz a folytatás kapcsán. Így idén a visszavonulás kérdése valósabb, mint korábban bármikor.

Az ESPN információi szerint a Buccaneersnél nagyon elégedettek a kapcsolattal és szeretnék, ha Brady folytatná a pályafutását náluk. Az irányítónak még egy évre szól egyébként a szerződése Tampában.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!