Sean Payton neve az utóbbi 15 évben összeforrt a New Orleans Saints csapatával, azonban lehet eljött a változás ideje. Ian Rapoport információi szerint a főedző nem köteleződött el aziránt, hogy jövőre is a Saintsnél edzősködjön, egyelőre nem tájékoztatta a csapatot, hogy biztosan visszatér a csapathoz.
A Saints szezonja már két hete véget ért és Payton azóta nyaralását tölti, ahol nem sikerült elérnie őt az NFL.com újságíróinak, de állítólag több hozzá közel álló személynek sem. Az azonban valószínűtlen, hogy más csapatnál folytassa a főedző, helyette egy (mini?) visszavonulás lehet a pakliban, ugyanis ez az év nagyon nehéz és fárasztó volt Paytonnak.
Paytonnak még három évig szól a szerződése, és ő a liga egyik legjobban fizetett HC-ja, szóval nem lehet egyszerű körülbelül $45 millióról lemondani, de nem zárható ki ez az opció sem. Ha később visszatérne, akkor viszont könnyen lehet, hogy már másik csapathoz tenné ezt. Valós opció még, hogy Paytont a kommentátorállásban vagy más tévés szakértői szerepben láthatnánk legközelebb, hiszen kapott már megkeresést tévétársaságtól.
Ha Payton a visszavonulás mellett dönt, akkor vélhetően a védőkoordinátor Dennis Allen lenne az örököse, azonban ő jelenleg interjúzik a Bearsnél főedzői állásra is.
Volt már ilyesmire példa egyébként, gondoljunk csak Bruce Ariansra, aki 2017-ben vonult vissza a Cardinalstól, majd egy hatodik körös picket kapott a csapat, mikor a főedző két év múlva vissza akart térni a Buccaneershez.

Legfrissebb cikkeink
- A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Újabb tackle-t igazolt a Texans
- Ismét a Saintsben Brandin Cooks
- Rodgers 6 órán át egyeztetett a Steelersszel, szerződés nélkül távozott
- Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- Se gáz, se fék, csak elpöfögünk, amíg meg nem állunk – Saints FA-értékelő
- Mégsem akarunk nyerni? – Lions FA-értékelő
- Elég csapatbarát lett Tee Higgins szerződése
- A Seahawks rávette pass rusherét egy fizetéscsökkentésre
- A Browns igazolta le a piac legjobb elérhető guardját
- Visszatér a nyugdíjból Michael Gallup, a Commandershez írt alá
- A Super Bowl megvolt, jöhet a jól megérdemelt pihenés – Eagles FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Cseh Tibor on Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- dr.baji on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Csakeztne on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- Kopi3.14 on Najee Harris: Nem volt senki a Steelersben, akitől tanulhattam volna
- Csakeztne on A Bengals az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem cseréli el Tee Higginst
- katonadani on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- Ragi on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata