Connect with us

Hír

Rekordszám mentek neki az edzők negyedik kísérleteknek idén

A negyedik kísérletes döntések mindig nagy port kavarnak a szurkolók körében, már amikor nem sikerül konvertálni az adott szituációt. Az analitika viszont él és virul, ráadásul az NFL-edzők is egyre többet használják, illetve hallgatnak a számokra és valószínűségekre.

Michael Lopez adatai alapján rekordot döntött idén a negyedik kísérletes “nekimenés” arány:

  • negyedik és 1-re 69%-ban mentek neki a csapatok,
  • negyedik és 2-re 39%-ban,
  • negyedik és 3-ra 19%-ban,
  • kétpontost pedig 11%-ban választottak az edzők.

Mindegyik új csúcsnak számít. Az alábbi grafikonon is nagyon jól látható a trend, főleg negyedik és egyre:

Természetesen ez még önmagában nem jelenti, hogy jó dolog nekimenni negyedikre, ellenben a sikerességi ráta is kicsit magasabb volt idén, mint az utóbbi 10 évben, bár ez eddig is elég magas volt (65%). 2021-ben 67%-ban konvertálták first downná a negyedik és 1 szituációkat a csapatok, tehát gyakorlatilag háromból kétszer sikerült ez és folytathatták a támadást.

A csapatok között persze elég nagy különbségek vannak ilyen tekintetben. Ben Baldwinnak van egy nyílt forráskódú modellje, ami minden negyedik kísérletre ad egy ajánlást a sikerességi valószínűségek és győzelmi esélyek fényében, hogy neki kell-e menni vagy rúgni kell, vagy gyakorlatilag mindegy, mert nagyjából azonosak az esélyek a döntéstől függetlenül. Ezek alapján a Lions hozza a legjobb döntéseket, amikor a modell szerint neki kell menni, míg a Buccaneers a legrosszabbakat.

Az pedig az alábbi táblázatból látható, hogy nagyon egyértelmű helyzetekben (amikor legalább 4 százalékkal lehet növelni a győzelmi esélyeket) ligaszinten a helyzetek háromnegyedében mennek neki a csapatok, viszont sima “menj neki” ajánlásnál (1-4 százalék közti nyereség) már csak 35 százalékban. Tehát van még hová fejlődni.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!