A Packers speciális egysége a legrosszabb volt a ligában idén, így nem meglepő, hogy a csapatnál szeretnének ezen változtatni. Ennek első jele volt, hogy kirúgták az eddigi koordinátor Maurice Draytont, amivel elkezdődött az új ST-edző keresése. A Milwaukee Journal Sentinel információi szerint pedig nem mást néztek ki erre a posztra, mint Rich Bisacciát, a Raiders eddigi ST-koordinátorát, aki Jon Gruden felmondása/menesztése után ideiglenes főedzői feladatokat is ellátott. Mark Davis tulajdonos viszont nem tartotta meg, hanem kinevezte Josh McDanielst.
Bisaccia minden bizonnyal a legjobb jelölt az elérhető nevek közül, már 2002 óta tölti be a special team coordinátor posztját az NFL-ben a Buccaneers, a Chargers, a Cowboys, majd a Raiders csapataiban, ráadásul mindegyik állomáshelyen segéd főedző is volt.
A Raiders speciális egysége egyébként csak 21. volt idén DVOA alapján, de 2020-ban 13. helyen végeztek, ami hatalmas előrelépés lenne Green Bayben. Korábban San Diegóban is a liga legrosszabb egységét vette át és két év alatt a 8. helyre kormányozta.
Van egyébként kapcsolata a Packers edzői stábjával, ugyanis a védőkoordinátor Joe Barryvel dolgozott már együtt a Buccaneersnél, ráadásul Barry annak a Rod Marinellinek (korábbi Lions főedző) a veje, aki nagyjából legjobb barátja Bisacciának.
Azt még nem tudni, hogy Bisaccia is szeretne-e a Packersbe igazolni, tehát születik-e megállapodás a felek közt.

Legfrissebb cikkeink
- Nézd velünk élőben a draft második napját
- Május 14-én jön a 2025-ös szezon menetrendje
- A Lions mindkét első körösének opcióját lehívta
- Sean McVay: Olyan sokat ajánlott a Falcons, hogy nem tudtunk rá nemet mondani
- Második körös mock draft ’25
- Abdul Carter draftolása ellenére lehívta Kayvon Thibodeaux opcióját a Giants
- Ugyan a Giants húzott irányítót az első körben, de Russell Wilson a kezdőjük
- A Packers-szurkolók 23 évet vártak egy elsőkörös elkapóra
- A Falcons története során először draftolt (magasan) a szomszédból
- A legjobb elérhető játékosok a második nap elején
- Nézd vissza az élő Draft Show-nk első napját!
- Értékeljük az első kör minden választását
- TRADE: Első körös pickért cserélt fel a Falcons!
- BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Íme 2025-ös draft első 16 választása
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Jani_Kovacs on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Cseh Tibor on A Packers-szurkolók 23 évet vártak egy elsőkörös elkapóra
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Jani_Kovacs on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Newla on Értékeljük az első kör minden választását
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Kopi3.14 on Értékeljük az első kör minden választását
Itt most minden AAron Rodgersen múlik. Ha marad, akkor minden pozíció szexi a csapatnál. Ha nem akkor Green Bay egy nagyon hideg mezővárossá változik.