A Rams és a Bengals is a kezdő tight endjét adta a konferenciadöntős sikerért: előbbinél Tyler Higbee, utóbbinál CJ Uzomah sérült meg. A felvételek alapján mindkét támadó sérülése elég csúnya volt, de most mind a ketten biztató híreket kaptak az orvosoktól.
Higbee-nek a térde sérült meg, de Ian Rapoport információi szerint nem olyan vészes a dolog – ezzel együtt a játéka azért kérdéses a Super Bowlon. A hiánya nagy érvágás lenne, az alapszakaszban 61 passzból 560 yardot és öt TD-t szerzett, míg a rájátszásban kilenc elkapás és 115 yard került a neve mellé. Amennyiben nem tudná vállalni a játékot, úgy Kendall Blanton venné át a helyét, aki a 49ers ellen öt elkapásból 57 yardot szerzett.
Ami Uzomah-t illeti, ő is a térde miatt került a partvonalra és a felvételek alapján úgy tűnt, hogy véget is ért számára az idény. A főedző Zac Taylor ugyanakkor bizakodó, szerinte van esély arra, hogy az alapszakaszban 49 elkapásból 493 yardot és öt TD-t jegyző támadó pályára lépjen két hét múlva. Ha nem sikerül meggyógyulnia, úgy Drew Sample és Mitchell Wilcox kaphat nagyobb szerepet a helyén.

Legfrissebb cikkeink
- Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Elcserélné irányítóját a Seahawks
- A Saints 1971 óta nem húzott irányítót az első két körben – idén megszakad a sorozat?
- A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Kivágta tavalyi kezdő tackle-jét a Titans
- A 2025-ös támadófal class – csak a karok lennének hosszabbak
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Elcserélheti irányítóját a Raiders
- Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Visszavonul Ryan Ramczyk!
- Tre White visszatér Buffalóba!
- A 2025-ös edge rusher class – Tehetségek tömkelege, megannyi kérdőjel
- 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Nem garantált Mark Andrews helye a Ravensnél
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Cseh Tibor on Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Kopi3.14 on Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Jani_Kovacs on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Cseh Tibor on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Tucatjatekos on Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- renningan on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class