Connect with us

Hír

Andrew Whitworth még nem döntötte el, hogy visszavonul-e

Tom Brady visszavonulása után Andrew Whitworth lett a liga legidősebb aktív játékosa. A 40 éves LT-t már tavaly is úgy kellett visszakönyörögni a pályára és végülis adná magát egy bajnoki cím utáni visszavonulás (már ha sikerül nyerni), ugyanakkor most már lát esélyt arra, hogy folytassa a pályafutását (via PFT). Ugyanakkor azt is elmondta, hogy ha nyernek, akkor olyan sok mindent már nem tud véghezvinni a futballpályán és nem semmi módja lenne ez a visszavonulásnak.

Whitworth 2006-ban a Bengals második köröse volt és egészen a 2016-os szezon végéig erősítette a jelenlegi ellenfelét. A Ramshez ezt követően került a jelenlegi szerződése pedig a 2022-es idény végéig szól és jövőre 15,5 millió dollárt kereshetne, ami elég nyomós indok a folytatásra.

A Rams részéről sincs különösebb érv a szakítás mellett: a PFF értékelése szerint Whitworth volt a liga legjobb passzblokkoló tackle-je, és bár néha-néha meglátszik rajta a kor, még akkor is megéri a pénzét, ha 17 millió dolláros mínuszban van a csapat. Ha folytatná, aligha kellene új állás után néznie.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!