Connect with us

Hír

BREAKING: Jim Harbaugh marad a Michigan élén, a Ramsből érkezik a Vikings új főedzője

Jim Harbaugh tűnt favoritnak a Vikings főedzői posztjára, de a Michigan főedzője a tegnapi 9 órás interjú után jelezte a csapatnak, hogy marad az egyetemen – de nem is kapott végül ajánlatot a minnesotaiaktól. A csapat ezután értesítette két eddigi finalistáját, Patrick Grahamet (Giants védőkoordinátor) és Raheem Morrist (Rams védőkoordinátor), hogy nem ők fogják megkapni az állást, ami egyben azt is jelenti, hogy a Vikings eldöntötte, hogy Rams támadókoordinátorát, Kevin O’Connellt fogja kinevezni. A hivatalos szerződtetésre a Super Bowl utánig várni kell, de a minnesotaiak is megtalálták az emberüket.

A most 36 éves O’Connell az egyetemen irányítót játszott, 2008-ban a Patriots draftolta is a harmadik körben, de ennek ellenére soha nem lépett pályára kezdőként az NFL-ben – csereként beállva 6 passzkísérlete volt 23 yardért és egy sackért. 2015-ben kezdett edzősködni a Browns QB-edzőjeként, majd egy évig volt a 49ersnél (itt dolgozott együtt a Vikings új GM-ével, Kwesi Adofo-Mensah-val) és három szezont töltött a Washingtonnál. A Ramshez 2020-ban került, ahol két évig volt Sean McVay támadókoordinátora.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!