A 49ers szezonja véget ért, és ezzel együtt minden bizonnyal Jimmy Garoppolo San Franciscó-i pályafutása is. Ott áll a sorban a három első körért megszerzett Trey Lance, aki jövőre át fogja venni a stafétát, Garoppolót pedig el fogja cserélni a 49ers (ha tudja), ezt az irányító is jól tudja.
“Beszéltem tegnap Johnnal arról, hogy megtaláljuk a megfelelő célállomást, és bármit is hoz a jövő, azt jól csináljuk. Hosszú karrier áll még előttem és izgatottan várom a lehetőségeket. Olyan helyre szeretnék menni, ahol nyerni akarnak. Ezért focizok, nyerni akarok. Amíg ez megvan és jó emberek vesznek körül, addig minden más elrendeződik.”
– mondta Garoppolo, via ESPN.
Az irányító azt is elmondta, hogy John Lynchék igyekeznek úgy alakítani a dolgokat, hogy neki is jó legyen, és ő is igyekszik segíteni. Az jó kérdés, hol köthet ki, de ha Aaron Rodgers és Russell Wilson (és Deshaun Watson) végül marad jelenlegi csapatánál, akkor JimmyG lenne a legjobb elérhető QB. Kereslet tehát lenne iránta, mert sok a QB-hiányos franchise, mint például a Steelers, a Buccaneers, a Saints, a Broncos vagy a Washington.
Fizetést tekintve Garoppolónak $26,9 milliós cap hitje lenne a 49ersnél, ebből $25,5 milliót meg lehet spórolni egy cserével, és ennyit kellene átvennie új csapatának. Persze könnyen lehet, hogy a trade elsegítése és az ellenérték növelése érdekében a 9ers bevállalná ennek egy részét.
Ugyan hivatalosan majd csak a március 16-i ligaév nyitáskor lehet elcserélni Garoppolót, láttuk tavaly Wentz és Stafford esetében is, hogy jóval hamarabb megszülethet egy megállapodás.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Jamal Adams fejében megfordult a visszavonulás
- Chandler Jonest letartóztatták
- Korai Heisman-figyelő
- Sérülésjelentés a 4. forduló előtt: hosszú a lista
- FK! Preview #4
- A Chargers kiváló centere és több elkapó is IR-re került
- Damar Hamlin a hétvégén tényleg visszatér!
- Hosszabbított tight endjével a Rams
- Watson úgy gondolja játszani fog
- Még mindig nem tudjuk, játszik-e Garoppolo a héten, vagy hogy ki helyettesítheti
- Változtat a fogadási szabályzatán az NFL, Jameson Williams már jövő héten visszatérhet
- Veszélyben lehet Deshaun Watson játéka egy vállsérülés miatt
- 3 első körös pick és 300 millió dollár csak ennyire elég?
- Playelemzés – Rondale Moore futott touchdownja
- A Saints Bill Belichick trónjára pályázik
Legutóbbi hozzászólások