A Colts elvesztette az eddigi védőkoordinátorát, ugyanis Matt Eberflus a Bears főedzője lett. Így kellett találni valakit a helyére, aki nem más lett, mint a Raiders eddigi DC-je, Gus Bradley – írja az Indianapolis Star.
Az 55 éves szakemberre először Seattle-ben figyeltek fel még a Legion of Boom ideje alatt (2009-2012), aztán a Jaguars főedzője lett, ahol csúfos 14-48-as mérleget tudott felmutatni. Utána a Chargersnél ismét védőkoordinátor lett három évre, majd tavaly a Raidershöz igazolt, ahol a romokban lévő védelemből egy közepes egységet ki tudott hozni – DVOA alapján a 16. legjobb volt a védelem – és a pass rusht sikerült fellendíteni, hiszen a 40 elért sack 12-vel volt több az ezt megelőző szezonnál.
A Colts védelme Eberflus alatt a 7. helyen végzett 2021-ben DVOA alapján, ezt kellene nagyjából fenntartania Bradley-nek. A kinevezésével nagy személyi változások nem várhatók a védelemben, hiszen nem lesz drámai átalakítás a sémában. A rendszerének egyszerűsége sokat segített Vegasban a védőknek, viszont túlzottan is Cover3-ra támaszkodik, aminek a gyengeségeit a jobb támadósorok könnyen használják ki.

Legfrissebb cikkeink
- Rövidhírek: A Browns Wentzet szemelte ki, és volt pár kisebb igazolás
- Stefon Diggs a Patriotshoz látogat, és új linebackere is van a New England-ieknek
- A liga 2. legjobban fizetett pass rusherévét tette Danielle Huntert a Texans
- Megtalálta Laremy Tunsil utódját a Texans?
- Fizetéscsökkentésre vette rá sztár linebackerét a Bills
- Íme az összes szabálymódosító javaslat
- A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- A jövő sztárjai – Travis Hunter
- Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- Több mint 30 éve nem fordult elő hasonló az NFL-ben
- Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Trappista lett az ementáliból? – Packers FA-értékelő
- Reméljük az orvosi stáb jó munkát végzett – Broncos FA-értékelő
- A Cowboyst csak addig érdekelte Cooper Kupp, míg ki nem derült, hogy pénzt kér
Legutóbbi hozzászólások
- zekeffron on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- katonadani on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Cseh Tibor on A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- Sigismundus on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- Hurrá Torpedó on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Kopi3.14 on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem