A Rams futóhelyzete érdekesen alakult idén, hiszen Cam Akers még nyáron szenvedett súlyos sérülést, akkor úgy kalkuláltunk, hogy idén nem fog pályára lépni. Ezért a csapat cserélt Sony Michelért, aki a szezon nagy részében Darrell Henderson cseréje volt. Aztán Henderson is megsérült, így Michel lett az első számú az idény utolsó negyedében. Majd kissé váratlanul Akers felépült, így a rájátszásban osztoztak Michellel a snapeken.
A Super Bowlra pedig újabb változás lesz, hiszen Henderson is felépült, így idén először lesz bevethető mindhárom running back. Sean McVay pedig tegnap elmondta, hogy mindhárman szerepet kapnak majd, egy három fős rotációt fog alkalmazni, aztán majd a meccs alakulásának és a játékosok sikerességének függvényében kiderül, milyen arányban.
A 2020-as második körös Akers négy meccsen 59 futásból 154 yardot (2,6-os átlag) szerzett, a 2018-as első körös Sony Michel 232 próbálkozásból 923 yardot (4-es átlag) és 4 TD-t gyűjtött, a 2019-es harmadik körös Darrell Henderson 149 futásból 688 yardot (4,6-os átlag) és 5 TD-t szorgoskodott össze.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Jamal Adams fejében megfordult a visszavonulás
- Chandler Jonest letartóztatták
- Korai Heisman-figyelő
- Sérülésjelentés a 4. forduló előtt: hosszú a lista
- FK! Preview #4
- A Chargers kiváló centere és több elkapó is IR-re került
- Damar Hamlin a hétvégén tényleg visszatér!
- Hosszabbított tight endjével a Rams
- Watson úgy gondolja játszani fog
- Még mindig nem tudjuk, játszik-e Garoppolo a héten, vagy hogy ki helyettesítheti
- Változtat a fogadási szabályzatán az NFL, Jameson Williams már jövő héten visszatérhet
- Veszélyben lehet Deshaun Watson játéka egy vállsérülés miatt
- 3 első körös pick és 300 millió dollár csak ennyire elég?
- Playelemzés – Rondale Moore futott touchdownja
- A Saints Bill Belichick trónjára pályázik
Legutóbbi hozzászólások