Albert Breer információi szerint a Washington Commanders a holtszezonban nagy dobásra készül irányító fronton. Jelenleg csak Taylor Heinicke van szerződés alatt a csapatnál, 40 millió dollár felett cap space-szel rendelkezik a csapat, az 1/11-es cetli sem értéktelen, és vannak a keretnek vonzó tulajdonságai.
A Washington tavaly is bepróbálkozott Matthew Stafford megszerzésével, akkor egy első- és egy harmadik kört ajánlottak eredetileg, majd ezt még hajlandóak voltak feljebb tornázni, de a Ramsszel nem lehetett versenybe szállni. Idén is bepróbálkozhatnak egy cserére vágyó veteránnál, akár Aaron Rodgersnél, akár Russell Wilsonnál, akár Deshaun Watsonnál, ha esetleg a jogi ügyei kedvezően alakulnak.
A csapatnál pedig úgy érzik, hogy képesek odacsábítani egy sztárt. A támadófal a PFF szerint a hatodik legjobb volt idén (bár Brandon Scherff szerződése lejár), ott van Terry McLaurin és Antonio Gibson, két 1000 yardos skill player, illetve visszatér Logan Thomas és Curtis Samuel is sérülésből. Plusz a védőfal is domináns, ami szintén jobbá teszi a gárdát. És pénz is van még további erősítésekre. Emellett a csapatnál azt gondolják, hogy a ma bejelentett új brand arcának lenni is vonzó lehet.
Meglátjuk, sikerül-e ezekkel egy top QB számára eladnia magát a Commandersnek, amely az utóbbi években inkább a borzasztó szervezetéről volt híres.

Legfrissebb cikkeink
- Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Hall of Famer vásárolja be magát a Brownsba
- A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Konszenzus Board, az mi? – Lions draftértékelő
- Átalakul a Jets special team: kirúgták a puntert és a kickert is
- BREAKING: Új szerződést kapott Brock Purdy a 49erstől!
- De’Von Achane az 1500 yardja után: Túl sok lehetőséget hagytam ki
- Végleg megszűnt az egyenlőség az NFL-ben, legalábbis a menetrendet illetően
- Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Nincs új a nap alatt – Ravens draftértékelő
- Brutális lesz a Cowboys idényének második fele
- Az orvosok döntöttek, visszatérhet a pályára a Patriots sztárvédője
- Rodgersszel a fedélzeten főműsoridőben kezdett volna a Steelers
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- renningan on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Sigismundus on European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Kopi3.14 on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Kopi3.14 on Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Kopi3.14 on A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Kopi3.14 on European League of Football ’25 – szezon felvezető
HejjEncike sajnos nem konzisztens.
Szerintem egyébként Rivera is lehet szűk keresztmetszet a fejlődésben.
Azt értem h támadóoldalon a sérlések miatt nem sikerültek jól a dolgok, de a védelem se volt hajde…
Pedig ő állítólag ahhoz nagyon ért.
A terv:Wilson jó lenne ide, Rodgersnek nem előrelépés.
B terv: Majd jól elgurul a gyógyszerük és
1. még egy évet kivárnak
2. occsóér átveszik a galoppolóót hogy kedvezőbb draftpozícióba hozza őket (monduk erre hencike is jó, de talán több mezt lehet eladni a latinos arc sármjával)
3. majd 2023-ra elhozzák a kifutó szerződésű Arodot óccsón, (+esetleg a második franchise taget nem akaró Edemszet ) és +erősítenek a személyzeten.
ja nem jó, mert Rivéral nem lesz ennyi türelem
Mi bajuk van Hencikével?