A Steelers házon belül oldotta meg a megüresedett védelmi koordinátor poszt kérdését: az eddig a defensive backekkel foglalkozó Teryl Austin lesz a csapat új DC-je. A Lions és a Bengals korábbi védőkoordinátora több ajánlatot is kapott, többek között Brian Daboll is hívta New Yorkba, de végül Mike Tomlin mellett döntött.
Az 56 éves Austin 1991 óta edzősködik, az első komolyabb munkáját pedig a Lionstől kapta 2014-ben. 2017-ig volt a csapat védőkoordinátora és kifejezetten jó munkát végzett, több főedzői interjún is részt vett (igaz, most azt állítja, hogy a legtöbb esetben csak a Rooney rule miatt hívták be). Végül Matt Patricia érkezése miatt kellett távoznia és a Bengals DC-je lett, azonban a főedző Marvin Lewisszal nem értették meg egymást, a Cincinnati védelmi történelmi mélységekbe került, így a szezon közben lapátra került.
Ezután került a Steelershez, ahol 2019 és 2021 között a secondaryvel és a DB-kel foglalkozott, most pedig esélyt kapott arra, hogy újjáélessze a karrierjét.

Legfrissebb cikkeink
- Második körös mock draft ’25
- Abdul Carter draftolása ellenére lehívta Kayvon Thibodeaux opcióját a Giants
- Ugyan a Giants húzott irányítót az első körben, de Russell Wilson a kezdőjük
- A Packers-szurkolók 23 évet vártak egy elsőkörös elkapóra
- A Falcons története során először draftolt (magasan) a szomszédból
- A legjobb elérhető játékosok a második nap elején
- Nézd vissza az élő Draft Show-nk első napját!
- Értékeljük az első kör minden választását
- TRADE: Első körös pickért cserélt fel a Falcons!
- BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Íme 2025-ös draft első 16 választása
- BREAKING: A Jaguars felcserélt a Browns helyére!
- BREAKING: Cam Ward az 1/1-es!
- Futóért cserélhet fel a Bears?
- Tyler Lockett a Titansben folytatja!
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Packers-szurkolók 23 évet vártak egy elsőkörös elkapóra
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Jani_Kovacs on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Newla on Értékeljük az első kör minden választását
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Kopi3.14 on Értékeljük az első kör minden választását
- Cseh Tibor on Final Mock ’25 – alatriste
- AntalKovacs21 on Final Mock ’25 – alatriste