A Panthers és a Falcons is lemaradt Deshaun Watsonról, de az élet nem áll meg: a Carolina visszaigazolta a corner Donte Jacksont 3 évre 31,5 millió dollárért, míg az Atlanta egy 2 éves, 10,5 millió dolláros szerződést adott a futó/elkapó Cordarrelle Pattersonnak.
A 26 éves Donte Jackson a Panthers második köröse volt 2018-ban és az elmúlt négy évben 2937 snapen volt a pályán. Nem ő a legjobb CB a ligában, de azért bőven kezdő szintű: karrierje során 16 TD-t engedett 12 INT és 22 leütött passz mellett, átlagosan 92,6-os passer ratinggel dobálnak rá az ellenfelek irányítói.
Patterson a Vikings első köröse volt még 2013-ban, de nagy bust lett belőle és leginkább visszahordóként volt csak használható. Tavaly került a Falconshoz, ahol viszont sikerült egy kifejezetten erős szezont hoznia: 618 yardot és hat TD-t szerzett a földön, míg 52 elkapásból 548 yard és öt TD jött össze a levegőben – mindegyik szám karriercsúcs. Évi 5 millió dollárt minden további nélkül megér.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Megsérült Trevor Lawrence
- A Lions újonc tight endje jó úton halad, hogy történelmet írjon
- A Titans hetekre elveszítette legjobb védőjét
- A 2000 yard nem fog összejönni, de így is elégedett lehet Puka Nacua
- Triple Coverage #500 – A hét meccsei, nyertesek-vesztesek, és összeáll a playoff-bizottság
- A Jets visszarakná Zach Wilsont a kezdőbe, de neki annyira nincs ehhez kedve
- BREAKING: Shaq Leonard az Eaglesbe igazol!
- CJ Stroud az első újonc irányító valaha, aki vezeti a ligát passzolt yardokban
- Újabb mélységekben a Patriots
- A Panthers már matematikailag sem juthat be a rájátszásba
- Tyreek Hillnek tényleg összejöhet a 2000 yard
- Újabb 1000 yardos szezon: Mike Evans úton a Hall of Fame felé
- Egész évre elveszítette kezdő elkapóját a Texans
- Több hét kihagyás vár Kenny Pickettre
- A Dolphins kiütéssel, a Falcons és a Buccaneers nehezen nyert, sikerült kikapnia a Patriotsnak
Legutóbbi hozzászólások