Connect with us

Draft

Felszálló ágban – Eagles draftértékelő

Az Eagles még az építkezés szakaszában jár annak ellenére, hogy tavaly sikerült bejutni a rájátszásba. Bőven voltak még a draft előtt is lyukak a keretben, és ugyan mindent nem sikerült befoltozni, de a támadósorba és a védelembe is érkezett egy-egy (vagy inkább egy+kettő) olyan játékos, aki alapjaiban határozhatja meg és emelheti egy szinttel feljebb az egységeket. 

1/13 Jordan Davis, DT, Georgia

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Davis megosztó prospect volt. Egyesek szerint csak egy futás elleni nose tackle, aki ráadásul hamar ki is fullad. Mások szerint amellett, hogy egy elit futás elleni védő – aki a mai védősémák miatt jóval többet ér, mint pár éve –, még pass rushban is kiemelkedő lehet, hiszen a valaha volt legatletikusabb védőről van szó. Aki az előbbi táborba tartozik, nyilván nem értékeli valami jóra ezt a picket, főleg felcserével.

Én a draft előtt is sokszor hangoztattam, hogy utóbbi csoportba tartozom, így gondolom nem meglepő, hogy nagyon örültem ennek a picknek és nagyon jó választásnak is gondolom az Eagles részéről. A felcserével sincs különösebb bajom (nyilván jobb lett volna anélkül), hiszen a Ravens biztos kiválasztotta volna, és (aki dynasty ligázott már velem, az tudja, hogy) én úgy gondolom, hogy az embereidért nem baj, ha felmész és bebiztosítod magadnak, főleg ha tudod, hogy fixen ki fog menni az orrod előtt. Nem mondom, hogy mindig ezt kell csinálni, mert annak nincs értelme, de ha valakiről nagyon magabiztosan hiszed, hogy megéri, azért igen.

Davis egy unikornis, ilyen játékost nem találsz máshol, csak ha itt és most draftolod. Az Eaglesnek pedig nem csak azért volt szüksége rá, mert Cox szerződése jövőre lejár, hanem mert önmagában olyan sematikus előnyökkel jár a pályára küldése, amit nem lehet számokkal vagy kvantitatív módon kifejezni, megváltoztathatja az egész defense felépítését, filozófiáját. Jonathan Gannon védőkoordinátor mostantól képes lesz kevesebb emberrel a boxban védekezni a futás ellen, a linebackerek kevésbé lesznek kiszolgáltatva és a safetyk is védekezhetnek mélyebbről a futás ellen, amit próbált tavaly Gannon, de akkor nem volt meg az emberállománya hozzá, és szenvedett is az egység. Davis miatt a védőkoordinátor több erőforrást tud küldeni a pályára a passz levédekezésére, amire nagy szüksége is van a védelemnek, hiszen a secondary nem néz ki túl jól jelenleg. Az elmélet az, hogy az elit védőfal elég lesz arra, hogy megölje a futást, így pedig több ember lesz hátul coverage-ben, és minél több embered van hátul, annál kisebbek a területek, ahová be lehet dobni a labdát.

És ez egy nagyon jó dolog, de valószínűleg nem elég ahhoz, hogy 1/13-on jó pick legyél, ilyeneket találni hátrébb is, vagy a piacon. Azonban szerintem Davis egy nagyon félreértett prospect. Legtöbben bekategorizálták egy sima futás elleni nose tackle-nek, akit nem lehet elmozgatni, de ő sem mozog sehová. Azonban ő jóval több ennél. A Georgián ezt kérték tőle, legtöbbször nem is indulhatott el a line of scrimmage-ről a snap pillanatában, csak a többiek után, hogy biztosítsa a futást vagy a QB-k megiramodásait. Azonban amikor elengedték, akkor megmutatta, hogy rendkívül robbanékony, gyors, agilis, be tud robbanni a backfieldre és nagy problémákat tud okozni ott is.

Itt van egy jó kis beszélgetés Davisről (videókkal) még pár héttel ezelőttről:

Hiszem, hogy Davis egy szupersztár lehet, lesz a ligában, egyedül a kondíciós problémáit tartom validnak, erre nagyobb hangsúlyt kell fektetnie neki és az edzői stábnak is, de várhatóan pár kilóval alacsonyabb lesz a versenysúlya a profik közt.

1/18 + 3/101 AJ Brown, WR

A draft előtt azt mondtam, hogy az álomforgatókönyvem Jordan Davis és Treylon Burks az első körben. Nos, ez majdnem valóra is vált, azonban sikerült egy még jobb első napot összehozni, hiszen gyakorlatilag Burkst és egy harmadik kör végi picket lecserélt az Eagles egy bizonyított sztárelkapóra, AJ Brownra. Burksszel is teljesen elégedett lettem volna, ez viszont tökéletes.

A Sasok azért az utóbbi időben megmutatták, hogy nem épp a WR-nevelésükről híresek, és ugyan Burksből lehetne jó körülmények közt egy AJ Brown szintű játékos, de AJ Brown már most egy AJ Brown szintű játékos, ami egyébként kort is figyelembe véve top5-ös szint. Az Eagles offense rákfenéje volt, hogy nem voltak rendes elkapók, na most már nem lehet kifogás Hurts számára. Ő egyébként annyira jó barátja Brownnak, hogy mikor az elkapót 2019-ben draftolták, Hurts már akkor ott volt a draft partyján, illetve most a hetekben a lánya szülinapján is. A kapcsolat tehát adott.

Én, ahogy megyek haza az első körös draft show után:

Nem számolom bele az értékelésbe, de egyébként a Saintsszel megkötött cserét is megemlíthetjük, hiszen az Eagles három első körrel kezdte a holtszezont, amiből egyet lecserélt egy jövő évi elsőre, egy 2024-es másodikra és egy idei harmadikra, utóbbit egyébként épp Brown megszerzésére használtak fel. Annak is nagy nyertese volt az Eagles, így ez csak dobna a mostani draft értékelésén.

2/51 Cam Jurgens, C, Nebraska

Kettős érzéseim vannak ezzel a pickkel. Egyrészt kifejezetten bírtam Jurgenst (nem top50-ben, de top75-ben mindenképp), épp Jason Kelce-hez hasonlítottam, hiszen alulméretezett, de baromi atletikus és egyébként még a kemény mentalitása is megvan a poszthoz. Ráadásul Kelce – aki segített az Eaglesnek a poszt scoutolásában – is azt mondta, hogy neki Jurgens tetszett a legjobban a classban, ő is önmagához hasonlította. Tehát teljesen egyértelmű, hogy az ő utódját kereste és találta meg a csapat. Ez volt a pozitív oldal.

A negatív az, hogy tavaly is draftolt már egy Kelce-utódot az Eagles Landon Dickerson személyében (aki így végérvényesen guard marad), de igazából még mindig nem kellett megtalálni ezt az utódot, hiszen Kelce még mindig játszik, ráadásul top formában. És igen, bármelyik szezon végén bejelentheti a visszavonulását, de elképzelhető, hogy még jövőre sem dönt így. Már az egy év padozás is sok egy második körös centernél, a kettő meg végképp az lenne. A belső támadófalba a második (de még a harmadik körben) is azonnali kezdőt draftol az ember, így nem érzem jó erőforrás-felhasználásnak ezt a picket, a tavalyi Dickerson-húzással együtt meg aztán végképp (és Jurgens nem lesz guard, ő center only).

Az mondjuk látszik, hogy az Eagles 2023-ra készül elsősorban, és ha Kelce tényleg visszavonul jövőre, akkor Jurgens onnantól a kezdő centere lehet a gárdának, ráadásul szerintem jó játékos is lesz belőle, főleg ilyen jó OL-képzéssel rendelkező csapatban. De akkor is elvesztegetik az első évét, amit ilyen magasan húzott centernél nem ajánlatos.

3/83 Nakobe Dean, LB, Georgia

Ha valaki azt mondja nekem a draft előtt, hogy az Eagles Nakobe Deant draftolja, mérges lettem volna, mert az azt jelentette volna, hogy az első körben érkezik, ami nem tetszett volna. Nos, a harmadik kör közepén már nagyon is tetszik, főleg mivel nálam ő volt a legjobb linebacker az idei classban. Igen, alulméretezett, de rendkívül gyors és ami nagyon fontos, hogy fejben mindenki előtt jár legalább egy fél lépéssel.

Az Eaglesnek nagyon rég hiányposztja a linebacker és nem is lehetett várni nagy javulást, hiszen nem értékeli annyira a vezetőség a posztot (helyesen), hogy magas drafttőkét vagy sok pénzt áldozzon rá. Így az Eagles számára óriási szerencse, hogy Dean ennyit csúszott, így ugyanis diszkont áron sikerült szerezni egy első körös (vagy második kör eleji) tehetséget a posztra. Ha minden jól megy, akkor pedig megoldja az LB-gondokat.

A kérdés nála a sérülése(i), ami miatt csúszott, ezt pedig innen nehéz megítélni. Az Eagles és Dean szerint is ott lesz a újonc edzőtáborban jövő héten, ami elég jó jel, miközben olyanokat lehetett hallani, hogy az egész évet ki kell hagynia. Igazából ha így is van, de 2023-ban egészségesen tud visszatérni és nincsenek hosszútávú problémák, akkor is tökéletes a húzás, az Eagles úgysem az idei évre tervez.

6/181 Kyron Johnson, SAM, Kansas
6/198 Grant Calcaterra, TE, SMU

Kyron Johnsont a védelemben elég sokfelé mozgatták az egyetemen, volt belső linebacker, külső linebacker, nickel back, defensive end is, így talán nehéz volt megtalálni a helyét a profik közt. Az Eaglesnél a SAM pozíciót fogja megkapni, ami épp egy ilyen hibrid pass rusher / linebacker pozíció, amit Haason Reddick fog megtestesíteni a csapatnál, az ő cseréje lesz Johnson. Ezzel pont kikerülik a legnagyobb kérdőjelét, hogy egy igazi tweener, azaz alkatilag és képességileg megrekedt az LB és a DE poszt közt, így viszont kvázi mindkettőben fogják használni – már ha pályára kerül a special team mellett. Baromi gyors, robbanékony, agilis játékos, atletizált is, ellenben gyenge ahhoz, hogy megállja a helyét a fal szélén, vagy felvegye a blokkokat.

Calcaterra négycsillagos tehetség volt és az Oklahomára járt az SMU előtt, azonban voltak agyrázkódásai az egyetemen, így egy évre vissza is vonult, hogy tűzoltó legyen. Ez rossz emlékeket idézhet fel az Eagles szurkolóiban, hiszen a 2011-es első körös falember Danny Watkins azért hagyta ott a csapatot, hogy tűzoltó legyen. Tight endkét kicsit kicsi, de atletikus, így elsősorban elkapásoknál lesz használható.

Fun fact: hármas ikerként született. 

Összességében

Az én szememben az első napon nem lehetett jobb draftot összehozni, mint a Davis+Brown duó, legfeljebb ha felcsere nélkül meg lehetett volna szerezni Davist (de nem lehetett volna). A harmadik körös Dean-húzás is tökéletes volt, egyedül Jurgens kapcsán vannak fenntartásaim, és ez sem a játékosnak szól, hanem hogy legalább egy évig nem fog pályát látni, ami posztot is figyelembe véve nem jó erőforrás-használat. Negatívum, hogy a draft class elég kicsinek tekinthető, de AJ Brown ugyebár nincs feltüntetve a táblázatban, ami két magas picket is elvitt, és teljesen megérte. Nem lett volna rossz még két-három 4-5. körös pick, de ez legyen a legnagyobb probléma.

Értékelés: A-

*Kiemelt kép: The Ringer*

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!