Connect with us

Hír

Allen Lazard holdoutba kezdett

A Packers három legtöbb yardot jegyző elkapója 2021-ben Davante Adams, Allen Lazard és Marquez Valdes-Scantling volt, de jelenleg egyikük sem a csapat tagja. MVS szabadügynökként eligazolt, Adams kvázi kiharcolta, hogy elcseréljék a Raidershöz, Lazard pedig egy új szerződésért holdoutol.

Lazard 2018-ban draftolatlan volt és mindössze három teljesített idénye van. Ez azt jelenti, hogy amikor a 2021-es szezon végén lejárt az szerződése, korlátozott jogú szabadügynökké vált, vagyis a Packers RFA-tendert rakhatott rá. A csapat élt is ezzel a lehetőséggel, amivel az elkapó 3,986 millió dollárt kereshetne idén, de Lazard ennél többet akar.

Mivel a 26 éves támadó nem írta alá a tendert, így hivatalosan nem tagja a csapatnak, vagyis büntetlenül kihagyhatja az összes holtszezonbeli programot, beleértve az előszezonmeccseket is. Ennek megfelelően a főedző Matt LaFleur bejelentette, hogy az elkapó nem fog részt venni a csapat kötelező minitáborában.

Lazard az eddigi karrierje során 109 elkapásból 1448 yardot és 14 TD-t gyűjtött, ebből 513 yardot és nyolc TD-t tavaly. Nem egy sztár, de a jelenlegi fizetésének dupláját jó eséllyel megkapná a piacon, így valahol érthető, miért kezdett holdoutba. Ezzel együtt közel sem biztos, hogy a Packers enged a nyomásnak, pláne ha Sammy Watkins és az újoncok jól muzsikálnak az edzéseken.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!